Az elkövetkező időszakban volt is miről beszélgetni. Teljesen váratlan fordulatként ugyanis Jerry még sokáig csevegett Katie-vel. Ki tudja, miért pont ekkor alakult így és mennyiben volt ez valóban olyan pergő társalgás mint ahogy a lány mesélte, de lényegesnek egyedül az tűnt, hogy kellemesen érezték magukat együtt. A férfi továbbra is bizonytalan volt, és Katie elmondása szerint neki kellett felvetnie egy újabb alkalmat a találkozásra. Jerry mintha megkönnyebbült volna, amikor nem tőle várták a határozott lépéseket, és úgy festett, innen megy minden a maga útján. Benézett a könyvtárba, időnként telefonon beszéltek, majd a lány vacsorára hívta. Ám a férfi igenlő válasza nem hozott megkönnyebbülést. Épp ellenkezőleg, a házitündérnek nem mondható könyvtároslány őrült módon kereste a recepteket, próbálgatta az ételeket. Jerryt ismerve elég esélytelen volt, hogy kiverje a balhét bármi miatt, nyilván a túl sós vagy kicsit ízetlen ételt is egykedvű bólogatással fogadta volna. Katie esküdözött, hogy erre semmi oka nem is lett volna, mert egészen káprázatos ízvarázslatot tálalt fel, köszönhetően az ihletnek amit a kedves vendég érkezésének tulajdonított. Iris átélte az izgalmait, ahogy mesélt arról, mi minden történt azon az estén– és mi nem. Végül aztán megvolt az első bizonytalan kézfogás, majd az első csók is, és csak idő kérdése volt, hogy Jerryről kiderüljön, odaadó szerető. Erről nyilván kevesebbet beszélt a boldog Katie, ám amit mondott, épp elég volt.
Már alaposan benne jártak a télben, a hidegben nem volt nagy kedve kimozdulni senkinek, ám Iris úgy vélte, mégiscsak meglepi a könyvtárban barátnőjét. Reggel Colin elment a gyerekekkel, az egyedül maradt amerikai lány pedig ráérősen készülődött az indulásra. Épp az ablakon át nézelődött a kertben, amikor csengettek. Iris nem tudott senkinek az érkezéséről, az ajtót kinyitva pedig egy általa nem ismert nőt látott. Festett szőke haján túl elsőre semmi különös nem tűnt fel rajta. Jó ízléssel választott, diszkrét szürke nadrágkosztümbe és kabátba volt öltözve a becsengető, akiről Iris úgy tippelte, a harmincas évei közepén járhat. A váratlan vendég épp a háztetőt nézte amikor nyílt az ajtó, és csak pár másodperc múlva pillantott Irisra, hogy rögtön a lényegre térjen:
– Üdvözlöm. Colinhoz jöttem.
– Ő épp nincs itthon...
– Akkor bejövök és megvárom itt – mondta a nő határozottan, és már be is lépett az ajtón. Iris látta, hogy ismerős a házban, figyelte ahogy megtörli elegáns csizmája talpát, majd leveszi és felakasztja kabátját. Utána a nappali irányába indult, közben alaposan szétnézett, mintha azt vizsgálta volna, mi változott legutóbbi látogatása óta. Valószínűleg kevés újdonságot látott, Colin amúgy sem az a fajta volt, aki túl sokat rendezgeti át vagy csinosítgatja a lakását. A zavarban levő Iris eleinte csak figyelte, ahogy körbejár, végül megszólalt:
– Colin tudja, hogy jön?
– Nem, elfelejtettem szólni neki.
– Értem, akkor esetleg fel is hívhatom, hogy siessen haza. Mit mondjak neki, ki keresi?
– A felesége vagyok, kedves – mondta a nő, miközben mélyen Iris szemébe nézett, kutatva annak reakcióit.– Mondhatja neki azt is, hogy Doris van itt. Tudni fogja, kiről van szó.
Csak egyetlen egészen rövid pillanatig suhant át az amerikai lány arcán a döbbenet, mert annyira meglepődött, hogy zavarában szinte még gondolkodni is elfelejtett. Gépiesen ment a szobájába a telefonjáért, ugyanolyan gépiesen hívta Colint, aki vidáman szólalt meg:
– Szia, kicsim, mi újság?
– Szia. Érkezett egy nő. Azt mondja a neve Doris. És hogy ő a feleséged.
A vonal másik végén hirtelen szinte süket csend lett. A férfi nem szólalt meg, végül Iris kérdezett rá kimért hangon:
– Itt vagy még?
– Indulok haza.
Nem váltottak több szót, a lány nyugodtan, kezében a készülékkel állt a kis asztal mellett, kinézett az ablakon, ahol a lombjukat vesztett fákkal teli kertre látott. Nem gondolt semmire és nem érzett semmit, elnyomott magában minden kétségbeejtő gondolatot. Az jutott eszébe, hogy vendég van a háznál, nem illik magára hagyni, lesétált hát a nappaliba. A nő a díványon üldögélt, lábát keresztbe tette, kezeit összekulcsolta a térde felett. Iris látta, körmei milyen elegánsan ápoltak.
Doris érdeklődve méregette a magánál fiatalabb nőt, és kissé keserűen kellett belátnia, hogy nem a korkülönbség miatt vonzóbb. Jó lett volna belekötni a hegyes, egyenes orrába, ám még az is csak karakteresebbé tette őt. Egyszerű kék blúza, szűk farmerje nem lett volna önmagában nagyon feltűnő, de a magas, jó alakú lányon még ezek is kifejezetten jól álltak. Talán pont a szépsége miatt nem volt vele túl kedves a vendég, amikor Iris megkérdezte, kér-e valamit:
– Köszönöm, kedves, kiismerem magam, és kiszolgálom magam ha szükséges.
Iris leült vele szemben, nem tudta, kellene-e most mondania valamit. Doris gyorsan átlátta a helyzetet, és rá is kérdett:
– Colin nem mesélt rólam?
– Csak futólag.
– Néha úgy éreztem, a mi egész házasságunk csak úgy futólag történt. Véletlenül találkoztunk, hirtelen házasodtunk, váratlanul vállaltunk gyerekeket és előzmény nélkül váltak el az útjaink. Megesik az ilyesmi. Azt látom, itt most minden olyan barátságos, érződik a női kéz nyoma. A magáé, feltételezem.
– Igyekszem rendben tartani a dolgokat.
– Régóta él itt – kérdezte fürkészőn a nő –, vagy csak átutazóban?
Iris állta a pillantását:
– Ó, már hosszú ideje itt lakom.
– Biztosan nem unatkozik, ez a ház olyan nagy, a gyerekek is itt vannak... És mindig érik váratlan meglepetések az embert, amire nem lehet előre felkészülni.
– Meg szoktam oldani az ilyen problémákat.
– Ebben egy pillanatig sem kételkedtem – mondta mosolyogva a nő –, örülök, hogy ilyen határozott kézben volt itt a gyeplő, amíg távol voltam.
Irisnak semmi kedve nem volt folytatni ezt a beszélgetést. Úgy érezte, nincs joga kiosztani valakit, aki tulajdonképpen inkább érezheti magát itthon, mint ő. A rövidke beszélgetés Colinnal meggyőzte arról, hogy ő és Doris nem váltak el, efelől gyakorlatilag semmi kétsége sem volt. A két nő ült egymással szemben, nagyjából már tisztában voltak vele, ki a másik. Ám míg az egyikük kajánul nyugtázhatta hogy helyzete kifejezetten kedvező, a másik hirtelen elvesztette a talajt a lába alól, és folyamatosan erősödött benne az elnyomni próbált csalódottság. Patthelyzet volt a javából, aminek a megoldását talán Colintól lehetett volna várni– ha képes megbirkózni a feladattal. Mindenesetre a nappaliban csend honolt, és mind a ketten nagyon várták már, hogy a ház ura hazaérjen és véget vessen ennek a kínossá váló szituációnak.
Colin meglehetősen tempósan hajtott hazafelé. Villámgyorsan szólt a cégnél, hogy mennie kell, intézkedett arról, ki hozza haza a gyerekeket, és robogott Malbortba. Igazság szerint fogalma sem volt róla, miért rohan annyira, hiszen azt sem tudta, mit csináljon. Úgy vélte, a felesége talán csak valami apróság miatt jelent meg, ezt talán el lehet simítani gyorsan, ám Iris... Nos, ő bizonyára nagyon dühös. Hónapok teltek el amióta kettejük kapcsolata tartott, és ebben az időszakban folyamatosan azon merengett magában a férfi, hogyan beszéljen házasságáról, ami tulajdonképpen még fel sem volt bontva. Tudta jól, a baklövést ott követte el, amikor úgy mondta, a felesége elment, hiszen ez nem azt jelentette hogy az élők sorából távozott, csak éppen kisétált közös házuk ajtaján. Ki gondolta még akkor, hogy Iris ennyire fontos szerepet kap az életében? Amikor pedig közeledni kezdtek egymáshoz, ezt a témát nem akarta feszegetni, mert megítélése szerint a lány reakciója kiszámíthatatlan lett volna– más egy özvegy és más egy házas emberrel viszonyt kezdeni. Mindegy, mostantól azon már nem kellett vacillálni, hogy mondja el az igazságot. Ám ez a tudat e pillanatban kicsit sem volt megnyugtató, ráadásul még ott van a nagy kérdőjel, mit akar Doris?
Mint minden logikusan gondolkodó ember, Colin is tudta, hogy teljesen hiábavaló különféle forgatókönyveket lejátszani magában. A valóságban úgyis minden máshogy lesz majd. Sőt, lehet azóta a két nő már a legjobb barát– amikor ez az ötlet felmerült benne, Colin keserűen elmosolyodott. Ismerte jól a karakán Irist, aki pont egy családi átverés áldozataként talált biztos társra mellette, és Colin pontosan tudta azt is, Doris mennyire kellemetlen tud lenni. Akár kedves is, ám valószínűtlennek tűnt, hogy pont most bújt elő belőle az angyali teremtés. Vajon miért bukkanhatott fel ilyen hirtelen, merült fel újra a kérdés. Telefonálhatott vagy írhatott volna, volt már erre példa elégszer. Az vajon a véletlen műve lenne, hogy napközben kopog be, amikor jó eséllyel nincs otthon? Nem ilyen kapkodva cselekvőnek ismerte meg együttélésük évei alatt a nőt. Mindenesetre már csak percek választották el otthonától, ahol választ kaphatott a kérdéseire.
A ház előtt ismeretlen autó állt, nem volt nehéz kitalálni, ki érkezett vele. A nappaliban szinte tapintani lehetett a feszültséget. A két nő szótlanul ült egymással szemben, érkezésének zajára mind a ketten felnéztek. Iris arca kevés érzelmet tükrözött, bár keskenyre összeszorított szájával inkább vádlónak tűnt, míg Doris meglehetősen magabiztosnak látszott: A férfi egészen eddig még reménykedhetett valami furcsa csodában, például egy meteorban ami elragadja a volt feleségét vagy hihetetlen félreértésben. Ám az asszony ott volt, ő pedig zavartan állt az ajtóban, tágra nyílt szemekkel, szemöldöke egészen felszaladt a homloka tetejéig.
– Szervusz, Colin, rég láttalak.
– Nem nagyon kerestél mostanában – reagált kis késéssel a férfi.
– Tudod, hogy van az. Mindig közbejön valami.
– Naná. Annyi váratlan történik az emberrel.
– Remélem, azért egy kicsit örülsz.
– Kellene erre most mondanom valamit? A gyerekeknek biztosan nagy lesz a meglepetés, mint ahogy nekem is az.
– Sőt, gondolom a kedves ifjú hölgynek is – mondta gunyoros mosollyal Iris felé biccentve Colin neje. Az amerikai lány erre sem reagált. Nem akart közbeszólni, egyáltalán nem akart semmit. Úgy érezte, szinte mindegy, miért jött ide ez a nő, ez azon a helyzeten nem változtat, hogy megint valaki olyan bántotta meg, aki nagyon közel állt hozzá. Colin bizonytalanul kereste a tekintetét, ám ő nem nézett rá. Hallgatott és kivárt, így aztán újból Doris szólalt meg:
– Megismerkedtünk, szét is néztem, ahogy látom minden nagyon szép rendben van itthon. Jó kezekben van ez a ház, Colin.
– Nekem is tetszik, szeretek itt élni.
– Nem csodálom, én is mindig jól érzem itt magam. Lehet, hogy maradok is egy kicsit.
Erre a mondatra már Iris is reagált, kérdőn nézett párjára. A férfi tétovának tűnt, úgy látszik, megfontolja a szavait. Leült a lány mellé, és a másik nőre szegezte tekintetét:
– Ugye ezt nem mondod komolyan.
– Sajnos nincs okom viccelni, Colin. A dolgok nem alakultak igazán jól mostanában, és ebben az átmeneti helyzetben csak a hozzátartozókra számíthatok. A családra. A férjemre.
– Hagyjuk ezt, Doris. Ne akarj zsarolni, mondd el egyszerűen mit szeretnél.
– Már elmondtam, egy kis ideig itt maradnék, a csomagjaim a kocsiban vannak. Ismerlek, tudom, hogy úgysem fogsz elküldeni.
A lelke mélyén Colin ugyanúgy tudta, hogy ilyesmire nem lenne képes. Sőt, ezzel még Iris is tisztában volt, és úgy érezte, ettől a ponttól kezdve nem kíváncsi a további beszélgetésre:
– Úgy látom, van mit kitárgyalni, én inkább felmegyek. Még látjuk egymást.
– Ebben biztos vagyok, kedves – mondta negédesen Doris. Colinnak mintha szóra nyílott volna a száján, talán marasztalta volna a lányt, ám elég volt látnia az arckifejezését, és inkább mélyen elhallgatott. Iris lassan felállt, és nyugodt léptekkel indult a lépcső irányába, majd az emeletre. Mielőtt benyitott volna a szobába, egy pillanatra megállt és hallgatózott kicsit. A férfi fojtott hangon beszélt, idegesnek tűnt:
– Ezt mégis hogy képzelted?
– Így alakult, nem tehettem mást. Pár hónapja már mondtam, hogy rosszul állok. Most meg épp nincs hova mennem.
– Márpedig hamarosan tovább kell állnod.
– Azt majd meglátjuk. Szerintem jól megleszünk itt ezzel a csinos kislánnyal. Iris, igaz? Igazán bájos. Biztosan nagyon szereted.
Colin erre már a korábbinál is halkabban válaszolt, Iris nem értette a szavait. Igazán már nem is érdekelte, miről egyezkednek azok ott lenn. Egy-két részlet már ennyi alapján a helyére került az elmúlt időszakból: eszébe jutott az elkendőzött telefonhívás vagy Tim kifakadása. Egyszerűen azért úszhatta meg eddig a lebukást Colin, mert nem volt tősgyökeres itt és igazán pontosan kevesen ismerhették az összes körülmény. A lányon nem uralkodott el szélsőséges hangulat, harag helyett inkább üresség töltötte el. Aztán borzasztóan magányosnak és kívülállónak érezte magát abban a házban, ami az utóbbi hónapokban igazi otthonává vált. Nem lett kétségbeesett, nem tört össze, nem zokogott az ágyra dobva magát, hanem megállt a szoba ablakánál és újra a kertet fürkészte. Reggel a hideg tél ellenére barátságosnak, békésnek látta a tájat, most meg minden olyan kietlennek tűnt. Idegenné váltak a számtalanszor látott fák, bokrok, és ahogy a szobában megfordult, idegennek érezte a közös ágyat is.
--------------------------------------------
Előző Következő
A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!