Iris lebegett a víz felszínén, alatta nagyjából három méteres mélységben volt a tengerfenék. Tom lefelé mutatott, Iris elkezdte kiengedni a levegőt a mellényből. Már megtanulta, hogy el kell kerülni a hirtelen mozdulatokat. Ha túl gyorsan kieresztette az összes levegőt és nagyon negatív lett a lebegőképessége, nyeletlen fejszeként süllyedt a mélybe, és csak a fenék állította meg. De ez már a harmadik merülése volt a tengerben és egyre jobban kezdett belejönni a búvárkodásba. Az első merülése előtt szombaton rátört az idegesség, úgy érezte, képtelen összeállítani a felszerelését, majdnem elfelejtette a mellényhez csatlakoztatni a reduktort is.
Tom tudta, hogy a tengerben való merülés mindenképpen stresszt jelent majd a kezdő búvár számára, ezért még a szokásosnál is türelmesebb volt. Ugyanígy tett Jerry, aki Katie minden mozdulatát figyelte árgus szemmel. Amikor először merültek a tengerben, csak egy rövid víz alatti sétára vitték el őket az oktatók, hogy szokják a körülményeket. A vastag búvárruha aránylag jól melegítette őket, de ott, ahol az arcukat nem védte a maszk, bizony érezték, milyen hűvös a víz. A második merülésen már az uszodában gyakorolt feladatokat kellett bemutatni, és ilyen körülmények között ez nehezebb volt. Most, a harmadik merülés során pedig már az igazán komoly kihívást jelentő gyakorlatok voltak soron.
A vízparton álló Colin figyelte, ahogy a búvárok eltűnnek a felszínről. Bár nem akart zavarni most sem, azért ő is szemmel kísérte, hogyan boldogul Iris a merülések előtt. A mozdulatai még nem voltak rutinosak, de nem követett el különösebb hibákat, és tudta, a merülési tapasztalat bővülésével megjön majd a magabiztosság is. Szombat este azért még kicsit ápolni kellett a lány lelkét, mert ő maga korántsem volt mindennel elégedett, amit a víz alatt csinált. Zavarta, hogy néha csak az aljzatot túrta, és nem tudott rendesen úszni, olyan könnyedén és elegánsan, mint Tom. Colin mosolyogva hallgatta, jól ismerte ezt az érzést, a kezdő búvár türelmetlenségét. Nehéz a teljesen új közegben az első pillanattól kezdve természetesen, fesztelenül mozogni és létezni, magyarázta neki. Iris bólogatott, tudta ezt ő is, ám azért mégiscsak szerette volna, ha még egy kicsit jobban megy minden. Colin látta rajta, hogy egész este az első tengeri merülés hatása alatt állt, ezért igyekezett a szokásosnál is figyelmesebb lenni. A lány értékelte ezt, és sikerült túltennie magát az apróbb gondokon.
Most pedig Colin egyedül állt a parton, míg a gyerekek nézelődtek a homokos fövenyen, a búvárok pedig valahol a víz mélyén úsztak. A férfi nem láthatta, mi történik odalenn, de pontosan tudta, minek kell történnie. Nyilván először az alapgyakorlatokat ismételteti át Tom Irisszal, aki a víz alatt leveszi a maszkját, aztán a felszerelését is, majd mindent vissza. Biztosan szimulálják majd a vészhelyzeteket is, a levegőelfogyást, a vészfelúszást, gondolta Colin, és akkor talán majd látja is, ahogy pár percre felbukkannak a felszínen.
Iris nem tudhatta, mit csinál odafenn a kedvese, és nem volt ideje gondolkodni ezen. Éppen a levett maszkkal a kezében térdelt a homokban, próbált nyugodtan lélegezni a reduktorból, közben azt érezte, hogy a fedetlenül maradt orra közvetlenül a tengervízzel érintkezik. Nagyon zavarta, hogy hiába nyitja tágra a szemét, mindent csak elmosódva lát a víz alatt. Tom megérintette a kezét, ezzel jelezte, hogy a lány visszaveheti a maszkját, Iris pedig kapkodás nélkül, határozott mozdulattal az arcára tette a búvármaszkot, kifújta belőle a vizet, és nagyon megkönnyebbült, hogy sikeresen megoldotta a feladatot. Végre újra élesen látott mindent maga körül, Tom jelzését is, hogy minden rendben van-e. Iris OK jelet mutatott.
A gyerekek éppen egy homokvárat építettek, amikor az apjuk odasétált hozzájuk. Tim elmélyülten dolgozott, szinte mérnöki precizitással tervezte meg a szabályos alaprajzot, ami ötszög formájú volt. Szokatlannak tűnő, mégis átgondolt terv szerint alkotta meg a vár tornyait, a nedves homokot ügyesen formázta vékony ujjaival, miközben Maggie inkább csak a lelkesedésével vett részt a munkában. Nagy homokkupacokat halmozott fel az épülő vár mellett, de aztán megunta az egy helyben üldögélést, felpattant, és szétnézett, mi más érdekes van még a környékén. A tenger irányába nézett, aztán az apjára.
– Apa, Irisék még mindig búvárkodnak?
– Igen, kicsim.
– És mikor jön vissza?
– Nem tudom, de biztos nemsokára itt lesz.
Maggie újra a tengert nézte, aztán elindult a parton, hátha talál valamit a homokban. Colin a leendő búvárra gondolt, eszébe jutott, ahogy reggel látta felöltözni, a szoros búvárruha kiemelte csodálatos alakját. Iris nagyon szép volt, bármit viselt, és a fekete-sárga színösszeállítású búvárruha kifejezetten jól állt neki.
A sárga csíkokra azért volt szükség, hogy a közepes látótávolságú vízben könnyen észre lehessen venni a búvárt, mint ahogy azt Tom elmagyarázta a tanfolyamon a lánynak. Ez logikus magyarázatnak tűnt, de tanítványa azért még rákérdezett arra is, miért pont így vannak elrendezve a minták a ruhán. Erre Tom csak egy vállrándítással válaszolt, és annyit tett hozzá, hogy ez már a divat része a dolognak. Merülés közben egyszer eszébe is jutott Irisnak, ahogy a mellette úszó Tomra nézett, hogy a víz alatt azért nem sok jelentősége van bármiféle trendeknek– ez sokkal inkább a felszínnek szól.
Oktatója közben mutatta, hogy új gyakorlat következik, a levegőelfogyás szimulálása és a közös felszínre úszás, egy reduktorról lélegezve. Ezt a feladatot Iris már az uszodában sem szerette, itt pedig még mélyebben voltak: a műszerre nézett, és látta, hogy hat méterrel vannak a felszín alatt. A gyakorlat tulajdonképpen nem volt nehéz, a balesetet szimuláló búvárnak ki kellett vennie a reduktort a szájából, oda kellett úsznia a kicsit távolabb levő társhoz, és jeleznie kellett, hogy levegőt kér. A másik búvár pedig természetesen megosztotta a levegőjét, és együtt, lassan a felszínre emelkedtek. Uszodában ez természetesen egyszerűbb volt, és második-harmadik próbálkozásra egészen jól ment, ám itt minden más volt. A hidegebb víz, az enyhén érezhető hullámzás és a kicsit felkavart tengerfenék miatti rosszabb látás az első pillanatban megijesztette Irist. Először Tom volt a bajba jutott búvár, Iris teljesen átélte a szituációt, és amint előtte volt a levegőért kapkodó búvár, azonnal cselekedett. Hirtelen lehiggadt, és igyekezett megnyugtatni a rémületet imitáló Tomot, miközben levegőt adott neki a saját reduktorából.
A felszínen Tom nem szólt semmit, azonnal visszamentek a fenékre, és megcserélték a szerepeket. Iris újból jól csinált mindent, és ezúttal Tom szánt pár percet a dicséretre. Úgy tartotta, hogy egy jó oktató nem csak szakmailag, hanem emberileg is tud többletet nyújtani a tanulónak, és ő igyekezett hiteles és alapos oktató lenni. Iris próbálta nem elbízni magát, tudta, hogy még vannak hátra bonyolult feladatok, mélyebb merülések a sikeres vizsgáig.
Colin észrevette a felszínen levegő búvárokat. Nyugodt mozdulataikból látta, hogy nem történt semmi probléma, egyszerűen csak valamelyik gyakorlat tapasztalatait beszélik meg. A búvárok nemsokára újra lemerültek, ő pedig kicsit egyedül érezte magát. Úgy döntött, hogy inkább segít a gyerekeknek, hátha gyorsabban telik majd az idő. Tim munkájába nem nagyon akart beleavatkozni, ő amúgy sem szerette, ha valaki állandóan kijavítgatta, amit csinált. Egyéni elképzelései voltak, aminek az apja nagyon örült. Esze ágában sem volt a saját képére formálni a gyereket. Az ötszög alapú várhoz Tim négy tornyot épített, és egy nagyobb ötödiket, ahová a kaput tervezte. Maggie már annyi homokot halmozott fel, hogy abból kitelt volna öt vár is, de Tim nem szólt semmit, hanem alkotott. Colin azon töprengett, hogy tudna-e a keze alá dolgozni, aztán végül csak guggolt mellette és figyelt. Tim talán már az utolsó simításokat végezhette, amikor a nézelődő Maggie felkiáltott:
– Ott van Iris és Tom, és már Katie is jön kifelé!
Colin felállt és a víz felé fordult. A búvárok csendben úsztak a part felé, a szelíd hullámzás néha meg-meglökte őket. Amikor kiértek, nehézkesen felálltak. Iris a kezében tartott uszonyokkal, mosolyogva indult a rá várók felé, felszereléséről még csöpögött a sós tengervíz. Colin egymás mellé állította a vizes búvárokat és fotót készített róluk. A nehézkes felszerelésben állók közül Iris széles, felszabadult, őszinte mosolya úgy világlott ki, hogy Colin a következő néhány napban többször, újra és újra megnézte azt a képet. Az amerikai lány mellett a többiek nagyon angolok voltak, még a komolytalan Katie is visszafogott úrihölgynek tűnt. A férfi ránagyított Iris arcára, és eltűnődött. Örült neki, amiért ilyen szerencsés, hogy ez a lány az ő párja, de az is szöget ütött a fejébe, mennyire más, mint a többiek. Nem tudhatta, meddig lesz mellette a lány, és nem jön-e el a pillanat, amikor azt fogja érezni, itt minden és mindenki idegen a számára. Végül arra jutott, csak az számít, ami most van és ki akarta használni a pillanatot.
Vasárnap este mindannyian a klubház felé vették az irányt. A két oktató a felszerelés rendbetételébe is bevonta a lányokat, akiknek megmutatták, hogyan kell lemosni a sós tengervizet a reduktorról, hogyan kell kiöblíteni a mellényt, hogy érdemes lemosni és szárítani a ruhákat. A trópusi üdülőhelyek gyorstalpaló, pár napos búvártanfolyamain ilyenre már végképp nem jut idő, de azokat a tanfolyamokat Tom és barátja nem tartotta túl sokra. Önálló merülésre képes, dönteni tudó búvárokat szerettek volna képezni a lányokból, hiszen Angliában más jellegű merülések várnak a búvárokra, mint mondjuk a Karib-tenger sekély vizű korallerdeiben. Ezért nem sajnálták az időt semmire, az alapos elmélet után az előírtnál több időt szántak az uszodai és a nyílt vízi merülésekre is. Ennek pedig az első négy merülés után meglátszott az eredménye, Katie és Iris már végzett búvár lehetett volna bárhol máshol. A pingvinné váláshoz azonban a fiúk többet követeltek tőlük, amit ők zokszó nélkül fogadtak el.
Este pedig elmentek egy kis beszélgetésre a Black Lionba, egy sör mellett váltott pár szót a két oktató és a két lány. Colin a gyerekekkel hazament, Katie megígérte, hogy majd hazaviszi Irist. Ő egyébként legszívesebben már Colinnal hazament volna, de nem akarta kihagyni az első estét, ahol már majdnem búvárként ülhet egy asztalnál a többiekkel. Katie-t sem szerette volna egyedül hagyni, így aztán hagyta magát rábeszélni a dologra. Colin nem bánta ezt, nekik négyüknek volt most mit megbeszélni megérzése szerint.
Az asztal körül ülő kvartettből most is Tom beszélt a legtöbbet, noha igyekezett visszafogni magát. Szeretett volna többet megtudni a két leendő klubtagról, és meg is indokolta, miért:
– Tudjátok, mi nem búváriskola vagyunk, hanem több annál, baráti társaság. Emiatt szeretjük tudni, hogy ki az, aki a soraink közé lépne. Nem indítunk tanfolyamokat tizenöt-húsz embernek egyszerre, mi nem vagyunk „búvárgyár”. Éppen ezért nálunk alapelv, hogy a búvárkodás mindenki számára csak hobbi, mi sem ebből élünk. Ez esetleg változhat, mert Jerry váltást fontolgat, pergő nyelvű rádiósként elég csekély sikereket arat mostanában.
– Tényleg, Jerry, mi a maga foglalkozása? – kérdezett rá Iris.
– Mérnök vagyok – bökte ki határozottan Jerry.
– Nem egyszerű mérnök, informatikus! – vetette közbe Tom. – Egész nap pornóképeket néz az interneten.
A lányok hangosan nevetni kezdtek, Jerry csak mosolygott. Kiismerhetetlen férfinak tűnt, és Iris úgy érezte, Tom lehet akármilyen jó barátja, ennek az embernek a lelkébe biztos nem lát bele. Arról meg volt győződve az amerikai lány, hogy Jerry igenis nagyon rendes fiú, és nagyon is van lelke, de érthetetlen volt, hogy egy ilyen jóképű, jól szituált fiatal férfi miért ennyire feltűnően visszafogott. Először azt hitte, hogy csak Tom túlságosan lendületes lénye miatt húzódik ennyire háttérbe, Katie szerint viszont nem ez volt az ok. Úgy mesélte, hogy akkor pontosan ugyanígy viselkedik, és csak a legszükségesebb dolgok közlésére hajlandó, amikor kettesben vannak. Igazság szerint a könyvtároslány néha egy-egy rosszabb pillanatában meg is ingott. Eleinte rendkívül elbűvölőnek találta ezt a kisfiús szemérmességet, majd ahogy telt az idő, már feszélyezte Jerry csendessége. Hiába ültek most is egy olyan helyen, ahol igazán elengedhették volna magukat, a magasabbik oktató továbbra se nagyon szólt bele a társalgásba. Erre végül Iris unt rá, és Jerryhez fordult:
– Tomnak be nem áll a szája, míg rólad alig tudok valamit, Jerry. Azt tudom, hogy szeretsz búvárkodni, most már azt is, hogy mérnök vagy. Egyáltalán itt élsz, a városban?
– Igen, a keleti oldalon.
– És ott is dolgozol?
– Igen.
– Egyedül élsz?
Erre Jerry már nem is válaszolt, csak bólintott. Iris felnevetett és csak a fejét rázta.
– Jerry, hihetetlen egy ember vagy. Mindig ennyit beszéltél?
Jerry töprengett egy pár pillanatot, és csak azután felelt:
– Vagy kevesebbet.
Tom már percekkel ezelőtt a szája elé tette a kezét, nem akart harsányan felnevetni, most már azonban képtelen volt megállni. A többiek is nevettek. Jerry igazán nem szórta a poénokat, ezért ezt a mostanit Iris nem hagyta szó nélkül.
– Nahát, tudsz te társalogni is. Furcsállom, hogy nem gyakorlod.
Jerry vállat vont, és aztán válaszolt:
– Még kisfiú koromban olvastam egy képregényt, és ott volt egy japán bölcs, aki elmondta, hogy az a jó, ha minél kevesebbet beszélünk, a tetteink bizonyítanak helyettünk és igaz emberként élünk.
– Te egy buta képregény közhelyeire alapozod az életed, Jerry? – Iris szinte felháborodott ezen a hihetetlen történeten. – Még jó, hogy én nem próbálok olyan lenni, mint Bambi, nekem meg az volt a kedvencem. Mi jót olvastál még abban a képregényben?
Jerry egy hang nélkül vállat vont, de Iris nem hagyta annyiban:
– Ha már így belelendültél, folytasd csak.
A férfi eltűnődött, Tom kíváncsian figyelte, mi sül ki ebből, Katie pedig Jerry reakcióit leste. Úgy érezte, talán még valamit megtudhat erről a csendes férfiről. Jerry a többiekre nézett, látta, hogy a válaszára várnak.
– Még egy dologra emlékszem. Valahogy úgy hangzott, hogy a tökéletesség nem létezik, mégis erre kell törekednünk.
– És te ezt így is gondolod? – kérdezte csendesen Katie.
– Igen.
Katie bólintva vette ezt tudomásul, és nem szólt semmit. A többiek is hallgattak, tulajdonképpen Jerryt ismerve semmi meglepő nem volt abban, hogy ezt választotta életelvéül. Elszaladt az idő, Iris szeretett volna otthon lenni, hozzábújni Colinhoz, ezért már csak pár percet maradtak a Black Lionban. Elbúcsúztak, aztán Iris beült Katie mellé, és Malbort felé indultak. Katie egy pár percig hallgatott, majd kitört belőle ami már percek óta bántotta:
– Ez a Jerry egy ilyen... egy ilyen... nem is tudom, hogy nevezzem. Azt sem tudom, sírjak, toporzékoljak vagy pedig háborodjak fel. A tökéletességet keresi!
– Ne csináld ezt Katie, mitől borultál így ki?
Katie lelassított, és megállt az út szélén. Utána Iris felé fordult, és csendesen megkérdezte:
– Szerinted így néz ki a tökéletes nő?
Iris nem válaszolt, értette, mire gondol a barátnője. Végignézett rajta, és hirtelen nem tudta, mit feleljen erre. Jerry jutott eszébe, a magas, jóképű mérnök és búvároktató, aki a tökéleteset keresi és az első pillanatban tényleg olyan logikusnak tűnt, hogy a férfi valami Nobel-díjas szupermodellre várt. Szerette volna megvigasztalni Katie-t, de hazudni nem akart, áltatni őt pedig végképp nem. Ezért nem szólt semmit, a másik lány pedig indított, és pár perc múlva pedig már ott álltak Colin háza előtt. Csendesen elköszöntek, aztán Iris bement a házba. Hiába voltak jók a merülések a hétvégén, mégsem volt túl vidám. Alig várta, hogy Colin magához ölelje.
--------------------------------------------
Előző Következő
A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!
