reblog

A tükörből visszanéző, smink nélküli, kipihent arc mintha azt kérdezte volna: és most mi lesz? Iris nyugodt mozdulatokkal végigsimította a haját, ami már jelentősebb hosszabb volt mint a virgin-szigeteki időkben. Ott a tengeren megvolt a kényelme annak a sportosan középhosszú frizurának, de nagyon messze voltak már a türkizkék tengerben töltött órák. Iris nő volt, rendszeresen figyelte magán az öregedés jeleit. Tragédiáról szó sem volt: ha valahol apró ráncot vett észre, egyszerűen csak tudomásul vette. Az idő szalad, ez teljesen normális mindenki életében, aztán egy-egy váratlan esemény döbbent rá mindenkit arra, hogy mennyire. Mivel szülei meghaltak, mostantól ránehezedett Irisra annak a tudatnak a teljes súlya, hogy ha pusztán a generációkat nézi, akkor ő következik a sorban. Az életnek igencsak váratlanul vége szakadhat és tarthat nagyon sokáig is, de úgy érezte, nem az számít, mennyi ideig él, hanem az, hogy hogyan. Élhetne Floridában, aztán a világ más sarkaiban, ha hallgat Mike-ra. Sőt, a pénze révén akár saját üzletet vehetne magának. Ezernyi lehetőség nyílt meg a számára, ám valahogy nem tudott ennek felhőtlenül örülni.

Ezen a reggelen meglehetősen nyugtalannak érezte magát. Az angliai hírek tudatos szelektálása egy ideig önvédelem volt, nem akart hallani arról, ami odakötötte. Mostanában pedig már inkább attól félt, hogy olyan hírt kap, ami fájdalmat okoz. Soha nem ismerte volna be, hogy az „amiről nem tudok az nem fáj” elvet követi, az ilyen gondolatokat elhessegette. Ám ahogy az ablak előtt állt, és visszagondolt az elmúlt napok beszélgetéseire, elhűlt saját butaságán. Hogy kezdhetne új életet úgy, ha nem lát tisztán a közelmúlttal kapcsolatban? Mennyi időt szánt arra, hogy hazatérő apjával tisztázza dolgait, és ha meg nem is bocsátott, megértette mindazt, ami történt. Erre a tisztázásra esélyt kellett adni magának– és mindenki másnak. Tárcsázta hát Katie számát.

Az angol lány vidáman üdvözölte barátnőjét, akivel már nem beszéltek egy ideje. Iris eleinte habozott feltenni azokat a kérdéseket, amik a legjobban izgatták, így semleges témákról csevegtek. Kiderült, hogy a tengerentúlon hűvös és esős az idő, ami nagyjából az év nyolcvan százalékában igaz volt, és Katie a szokásos módon rácsodálkozott az arizonai kánikula fullasztóságára, amit pedig gyakorlatilag az év összes napjáról el lehetett mondani. Az ágyán ücsörögve beszélő Iris kuncogott magában, amikor arra gondolt, milyen parádésan megtanulta annak idején ennek a témának a hosszadalmas, semmitmondó elemzését a született angoloktól. Aztán, mielőtt a beszélgetés végképp ellaposodott volna, egy sóhajtással belevágott a mondanivalójába.

– Az a helyzet Katie, valami más miatt hívtalak.

– Hallgatlak.

– Kerültük az utóbbi időben a témát, de... Én mégiscsak szeretném tudni, mi van odaát... – Iris nehézkesen bökte ki a nevet. – Mi van Colinnal?

– Gondolom, jól megvan. Ritkán találkozunk mostanában – felelte Katie, kissé kedvetlenül. Rossz előérzete volt.

– Azért mondhatnál valami bővebbet. Hogy van?

– Kérdezz, és válaszolok. Mi érdekel?

– Hogy vannak a gyerekek?

– Jól, a múltkor láttam is őket együtt a tengerparton.

– És volt még velük valaki?

– Mondd ki, ha arra vagy kíváncsi, van-e valakije.

– Igen, az érdekel.

– Tudomásom szerint nincs.

– És mi van Dorisszal? Jaj, ne csináld már, régen nem kellett mindent harapófogóval kihúzni belőled. Olyan jókat pletykáltunk.

– Nos, te nekem egyszer azt mondtad, hogy kerüljük a témát. Én csak tartom magam a megállapodásunkhoz – tette hozzá kissé sértődött hangon a könyvtároslány –, de ha nagyon érdekel, elmondhatom mi van velük. Amennyire én tudom, Doris elköltözött, elvitte a fiút, de aztán a kissrác visszament az apjához. Most hármasban élnek és tart a válóper. Ennyi amiről nekem tudomásom van. Jerry mesélte, hogy Colinnak voltak problémái, a munkában is, meg a baleset...

– Baleset? Miféle baleset?

– Na jó, egyszer úgyis beszéltünk volna erről – sóhajtott Katie –, de azt már most megmondom, ha megharagszol rám, én is megharagszom rád.

– Mondjad már!

– Emlékszel, amikor hívtalak munka közben? Azon a szigeten, a búvárbázison? Nos, az a helyzet, hogy a Brit Virgin-szigeteken voltak akkor éppen Colinék, páran búvárok, és akkor történt valami. Kórházba került, de nem volt annyira súlyos...

– Még beszéltünk is róla a bázison, hogy búvárbaleset miatt kezeltek a mi szigetünkön valakit, lehet hogy pont Colint?... Megáll az eszem, egyszerűen hihetetlen, hogy nem mondtad el!

– Csak szólok, hogy én próbáltam.

– Azért annyira nem erőltetted. Elképesztő, ezt mégis hogy gondoltad?

– Oké, szerintem most fejezzük be.

– Várj Katie, várj... – Iris hangja elcsuklott, és pár pillanatig nem volt képes megszólalni. – Nem rád haragszom, hanem magamra. Emlékszem, ahogy mondtad, hogy ne rád legyek mérges és teljesen igazad volt meg van is. Egyszerűen csak kiborító ez az egész. Ott volt egy ugrásnyira... És tudtál mindent? Bocsáss meg kérlek, gondolom hogy mennyire megviselt téged az egész. Pedig csak én voltam makacs hülye.

– Mit mondjak erre? Tényleg az voltál – mondta csendesen Katie.

– És mi volt, hogy volt ez az egész? Nyomáskamrába került?

– Igen, kezelték kamrában is. Pontosan nyilván nem tudom, csak amit Jerry mesélt, hallomásból. Valaki más ráejtett egy csomó ólmot, amíg víz alatt volt, aztán egy búvár vitte fel, de túl gyorsan.

– Lebénult? Most mi van vele?

– Egy darabig picit bicegett, de már jobban van. A múltkor a fiúk elvitték itt egy merülésre, és látszott rajta az óvatosság. Kicsit megváltozott. Azt hiszem zárkózottabb lett.

– Az a legrosszabb, Katie, hogy lenne igazság szerint ezer kérdésem, amiket neked felesleges feltenni. Mennyi idő telt már el, és hát... ő sem hív. Nem is tudom, miért borultam ki annyira, hiszen minden úgy megváltozott már. Legalábbis úgy tűnik.

– Ezt neked kell tudni. Eszem ágában sincs beleszólni az életedbe, főleg azok után, amilyen ostobán viselkedtél annak idején.

– Meg tudsz bocsátani?

– Természetesen, igazán nyilván sose tudnék haragudni, hiszen én nagyjából sejtettem mi miért történt. Hogy neked van-e magadra haragudni okod és te meg tudsz-e bocsátani, na azt magadnak kell kitalálni – fejezte be a gondolatot az angol lány, rátapintva a legfájdalmasabb pontra.

A szobából nem szűrődtek ki zajok. Iris teste néha meg-megremegett, ahogy az ágyra borulva zokogott. El kellett telnie pár percnek, amíg egy kicsit megnyugodott, de továbbra is fekve maradt. Még mindig könnyes szemmel járatta az agyát, gondolatai sebesen váltották egymást. Minden eszébe jutott, a gyerekkora, a szülei, az iskolák, a férfiak, Anglia és Mexikó, képzeletben repült a tengerentúlra és merült a víz alá. Aztán állt egy friss sír mellett, ami ismerősnek látszott, valahogy mégis másnak tűnt. És valóban, nem az apja neve volt rajta, hanem másé. Először azt hitte, Colin az, de megnézte közelebbről és a sajátja volt a kőre vésve.

A lány összerezzent. Ki volt merülve, és a gyötrelemtől eltelve a valóságos emlékei rémlátomásokkal keveredtek. Legalábbis bízott benne hogy ez az egész nem a valóság. A biztonság kedvéért felállt és a tükörbe nézett. A saját nyúzott ábrázatát látta meg benne, kisírt szemekkel. Megtörölte az arcát, miközben még mindig tükörképét bámulta, és azt gondolta, lehet, hogy tényleg ő halt meg, mert úgy nézett ki mint egy zombi. Olyan jó lett volna azt hinni, hogy tanult valamit a történtekből és a sírás után megtisztult a lelke. A rideg tények szerint ehhez képest ő továbbra is ugyanaz az ember volt, ugyanabban a helyzetben, mint egy órával korábban, és semmit sem változtathatott a múlton. Hirtelen racionális hangulat rohanta meg, és azt mondta magának, ennyire kétségbeesett bőgésből nem sok jut az ember életébe, a következő majd csak sokára jön– ha lesz egyáltalán.

Kicsit keserű és cinikus lett, magát nem akarta sajnálni, másokra pedig nem akart gondolni. Párszor elismételte magában a közhelyet, hogy ami nem öli meg, az erősebbé teszi, aztán igyekezett rendbe tenni a külsejét. Szó se róla, pár pillanat elég volt ahhoz, hogy ismét természetes szépsége érvényesüljön, és hogy senki ne vehessen észre semmit, addig a szobájában is maradt, amíg elmúlt szeme feltűnő pirossága. Most már a lidércnyomásos képek hatása is elmúlt, tiszta fejjel gondolkodott.

Az első, kézenfekvő lehetőséget elvetette, hogy ne csináljon semmit és a sors majd meghozza az új lehetőséget. Emlékeztette rá magát, hogy aki nem dönt, az is döntést hoz, méghozzá a lehető legrosszabbat, hiszen másra bízza magát. Miközben egy kis szobában ült a poros Arizona egyik nagyvárosába, arra gondolt, mennyi választása lehetne. Unalmas itt az élet, egy karrierhez azonban pont jó. Sőt, még saját vállalkozást is indíthatna, például egy klubot vagy egy csinos kávézót is ki lehetne hozni a nem csekély vagyonából. Vagy ha már cégtulajdonos szeretne lenni, akár külföldön is vehetne magának valamit. Egy családias szálloda, búvárbázis a tengerparton– szép álom! Mondjuk némi szépséghibával, hiszen övé a felelősség, a kockázat, és ahelyett hogy körbeutazná a földet, évekre bebetonozza magát valahol. A világnak pedig nincs olyan szép pontja, ahol el ne unná magát az ember.

Úriasan élve is évekig lehetne barangolni a földrészeken a pénzéből, ám lényének egy része idegenkedett ettől. Józan esze azt súgta, szüksége van a tevékenységre, főleg azok után, hogy milyen pozitív visszajelzéseket kapott a virgin-szigeteki időszak után. Iris kicsit sem volt munkamániás, ezért magának is furcsa volt, hogy dolgozni akart. Ezzel az volt a baj, hogy ha pénzes lányként állít be valahova, egyből más elbánást kap, ha pedig eltagadja a vagyonát, előbb-utóbb talán maga okozna csalódást a benne megbízóknak. Felmerült benne, hogy esetleg olyanokkal kellene dolgozni, akik már ismerik, akiknek elmondhatja, merre hány méter. Mike és Chris jutott az eszébe, aztán kinyitotta a laptopot és pont ellenkező irányban kezdett el nézelődni, teljesen ismeretlen ázsiai búvárbázisok ajánlatait böngészte. Megint újjáéledt benne az a kalandvágy, ami pár hónapja uralkodott el rajta. Akkor a hajtóerőnek csak az egyik eleme volt a menekülés a rossz emlékek elől, bizony a pénz is szerepet játszott. Most ez utóbbi inkább csak úgy izgatta, hogy már volt neki elég, így aztán egy hely minél távolabbinak és egzotikusabbnak tűnt, annál vonzóbb volt. A kínok és az érzések feledtetése emellett ugyanúgy meghatározta terveit.

Ez elgondolkodtatta a lányt. A múltkor is elment messzire a szembenézés helyett, és magánéletében mindez azzal járt, hogy volt egy félresikerült afférja, és nem tudott Colin mellett lenni amikor szüksége lett volna rá. Az egész történet hihetetlen volt, filmbe illő, csak a happy endet nem tudta elképzelni. A gondolatait hiába terelte el folyamatosan, most már Malbortban járt képzeletben. Megint rémképeket látott, a tolószékbe kényszerült férfiról, aki megtört arccal nézi, ahogy magatehetetlensége miatt ex-felesége elviszi a gyerekeket. A szobákat rendetlenség uralja, a megközelíthetetlen emelet kihalt, a kert elhanyagolt, és Colin ül, miközben csak emlékei maradtak és attól fél, hogy visszajön valaki egy nap és ilyen roncsnak látja. Irisnak sírni támadt kedve, aztán Katie szavai jutottak eszébe, miszerint a férfi jól van és próbál boldogulni. „Egyedül maradt, és talán már nincs szüksége rám, aki otthagytam ebben a helyzetben”, gondolta a lány. Feltette magának a kérdést, hogy nem volt talán meg rá minden oka? A válasz pedig egyértelmű volt. Ha úgy nézzük, a történtek fényében mindenki helyesen cselekedett, hiszen ő visszautazott Amerikába, hátat fordított egy tarthatatlan szituációnak, Colin pedig élte az életét, hiszen a két gyerekkel nem tehetett mást. Minden szépen összeillik, mégsem jó senkinek az, ami van– ki érti ezt?

„Gazdag vagyok, fiatal és független, milliók ölnének azért, hogy az én helyzetemben lehessenek”, mondogatta magának Iris. Mégis felsejlett előtte pár emlékfoszlány, és nem tűnt annyira rossznak a szegény, hontalan és boldog kapcsolatban élő malborti sors. Ezeket a szép pillanatokat meg akarta őrizni, azt viszont pont most ismerte fel, hogy a múlt az múlt marad, és ostobaság lenne ha ezt akarná visszakapni. Valamit dönteni kellett a jövőről, mert ez nagyon is befolyásolható volt. A tengerre gondolt, aztán arra, hogy talán megoszthatja valakivel a gondjait. Laura néni mindig szívesen segített, és egy hirtelen ötlettől vezérelve tárcsázta Liz számát, hátha hármasban még többre mennek.

--------------------------------------------
Előző                          Következő

A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!