Ahogy Arizonában magával volt elfoglalva, az angliai biztonságban mások életén töprengett Iris. Néha eszébe jutott Frank Dooley is. Próbálta magában elképzelni a szituációt, ahogy a rendőr megáll a bűncselekményt látva, beszól a központba, aztán fegyverével a kézben elindul... Vajon hibázott? A krimikben a rossz rendőrt lelövik, a jó rendőrnek pedig minden sikerül– naná, a főszereplőnek élnie kell. A saját életében nyilván Dooley volt a főszerepben, de hát az élet az nem film. Sokan tanulják meg ezt keserves leckék által, és akadnak olyanok is, akiknek a leckék tanulságát már csak a túlvilágon lehetne levonniuk. A lány keveset tudott a rendőrfizetésről, Dooley kora, múltja is rejtve volt előtte. Próbálta elképzelni, milyen ember lehetett valójában, hogy lett belőle rendőr. Talán tényleg katona volt, ezer bevetést megúszott, nem gondolta, hogy egy sikátorban éri utol a végzete. Eszébe jutott az a lehetőség is, hogy esetleg régi rendőrcsaládból származik. Nyilván a szülei még élnek, lehet egy húga vagy egy öccse, és mind büszkék voltak a derék fiúra, akinek egy ostoba golyó oltotta ki az életét ennyire fiatalon. Tipikus történet lenne– tipikus és nagyon-nagyon szomorú. Ha erre gondolt, Iris még jobban ragaszkodni akart azokhoz, akik fontosak voltak a számára. Nyilván Colin is érezte ezt, és amikor hazajött, a lány pedig a szokásosnál is szorosabban hozzá simulva ült az ágyon, inkább nem kérdezte meg, mi az oka ennek. Néha meg inkább teljesen más témát hozott szóba, hogy elterelje a lány figyelmét:
– Most már azért eltelt pár hét, még mindig nem rémiszt el a mexikói cápás búvárkodás?
– Kicsit sem, egyre inkább úgy érzem, ezt az élményt érdemes átélni egy búvárnak.
– Pedig azért jó sokan félnek tőlük.
– Szerintem könnyű erre magyarázatot találni. Aki soha nem látott kutyát, az egy rottweilertől biztos nagyon megijedne, mert olyan csúnya pofája van, nagy, erős, és a fogai is riasztóak. Én pedig kedves, barátságos állatként gondolok rájuk. Annyi bolond cápafilmet csináltak már, ki tudja, mi minden marad meg az emberben belőlük. A víz alatt meg inkább... aranyos volt. Aranyos és szép. Karcsú volt, a teste pedig hihetetlenül áramvonalas. Csak a szemük volt barátságtalan.
– Talán inkább úgy mondanám, kifejezéstelen.
– Igen, ez a jó szó. Olyan jó lenne belelátni egy ilyen cápa fejébe! Gyorsan elúszott, de vajon fél-e valamikor? Egy ilyen ragadozó mitől ijed meg?
– Nyilván van számára is riasztó dolog bőven. Él a tengermélyi környezetben, körülvéve számtalan más tengeri élőlénnyel, amiket ismer. Vannak szokásai. Némelyik cápa inkább egy helyhez kötve él, a másik meg vándorol, az egyik így táplálkozik, a másik meg úgy. Aztán egyszer csak jön valami marha nagy szerkezet a tenger felszínén, robajszerű hanggal, és onnan beugrik egy tucat kétméteres lény, akik szintén zajonganak és mindenfelé úszkálnak. Azt gondolom nekik ugyanúgy szokatlan és ijesztő ez, mint neked volt az első merülés. Annyira vicces, hogy egy átlagos strandoló számára két méteres vízben lubickolni semmi különöset nem jelent, a víz alatt két méterrel, légzőkészülékkel meg minden egészen más. Van is, aki inkább hagyja az egészet, és marad a felszíni úszkálásnál, és én sose hibáztattam őket. Mindenki döntse el maga, mit szeret. Amit az ember nem szeret, azt nem kell erőltetni. Nyilván nálad kicsit jobban izgultam, mert azt szerettem volna, ha neked is tetszik annyira a búvárkodás, mint nekem. Féltem tőle, hogy ami itt van Angliában, túl nagy kihívás lesz a számodra.
– Tudod, hogy a kedvedért akkor is...
– Értem én, de nekem nagyon rossz lett volna, ha te azért szenvedsz, hogy én örüljek. Én a mexikói merülésednek örültem, és annak, hogy kaptál egy kis új inspirációt. Így legalább nekem se kellett szervezkedni...
– Szervezni? Mit?
– Á, mindegy, most már aligha lenne érdekes...
– Colin, te piszok, mondd meg azonnal! – követelte Iris, mire a férfi némi kivárás után, félmosollyal az arcán válaszolt:
– Eszembe jutott, hogy el lehetne ugorni Máltára, októberben ott még nagyon szép az idő, 25 fokos a víz. Nyilván a Karib-tenger után téged már nem hoz lázba az ilyesmi, maximum akkor, ha kapsz egy olyan rózsaszín uszonyt, mint amit emlegettél.
– Szemtelen vagy! És igenis vonzó az ajánlatod, mert Máltán veled lehetnék. És az nagyon más, akár lesz rózsaszín cuccom, akár nem... Egyébként meg vésd a fejedbe, elsősorban neked akarok tetszeni. Szóval pukkadj meg, jó nekem a fekete is. Csak menjünk...
– Ó, akkor talán ne mondjam le a repülőjegyet?
– Milyen vagy már! Tényleg mindent megszerveztél? Megáll az eszem, meg sem kérdezel.
– Megkérdezlek most: eljössz velem?
– El, te titkolózó búvár.
Colin magához ölelte a lányt, és hosszan megcsókolta.
Iris aznap kicsit izgatottabban bújt az ágyba, másnap aztán az interneten kezdett olvasgatni Máltáról. Csalódottan látta, hogy a kis szigeten is a rossz oldalon van a kormány az autókban, köszönhetően a hosszú brit fennhatóságnak. Angolul szerencsére mindenki beszélt, a felszínen sok érdekesség volt, például a valettai lovagvár, az őskori építmények és hasonlók. Iris tősgyökeres amerikai lányként mindig izgatottabb lett, ha egy épületre azt mondták, öregebb mint száz éves, és Máltán aztán ilyenből bőven akadt– talán csak a szállodák voltak újabbak. Nézegette a képeket Valetta kis sikátorairól, a szép strandokról, és úgy érezte, már holnap indulna.
Aztán beleolvasott abba is, miféle merülések várnak rá. Sok roncsról írtak amiket partról merültek a búvárok, de ezek kevésbé hozták lázba. A víz alatt még soha nem látott hajót, és úgy érezte, nincs sok érdekes a rozsdás vasdarabokban, amik egykor a habokat szelték. Beszélt erről Colinnal, aki kicsit máshogy vélekedett. Elmondta, vannak igazi, történelmi roncsok a víz mélyén, ahol egészen úgy érezheti magát az ember, mint valami különleges búvármúzeumban. Másfélékről is mesélt:
– Akad olyan hajó, amit direkt süllyesztettek el.
– Miért akarna valaki szándékosan hajót süllyeszteni?
– Tudod, ahol esetleg kevesebb a látványos hal a víz alatt, ott egy roncs még mindig elég ahhoz, hogy érdekes legyen a búvárkodás. Ha jó helyre teszik, akkor megjelenik az élővilág, és akkor a roncs olyan lesz, mint egy mesterséges zátony. A természetes zátonyoknál meg kevesebb lesz a búvár, kevesebb kárt tudnak okozni.
– Ez nagyon jól hangzik! Eszembe nem jutott volna. Mint egy víz alatti vidámpark.
– Pontosan, ez afféle búvár-Disneyland. Ráadásul Máltán az a jó, hogy mi ketten merülhetünk együtt, nem kell csoporttal mennünk, mint ahogy neked Mexikóban kellett.
– Biztonságos ez?
– Amíg mi ügyelünk a biztonságra, addig az.
Irisnak ennyi elég volt, hogy teljesen megnyugodjon. Ki más mellett lehetne nagyobb biztonságban, mint ha a kedvese vigyáz rá? Nagyon jó érzés volt vele lenni, lelkesen készülni az útra, válogatni a csinos nyári ruhák között amikben majd pompázhat esténként a sétányon. Azért is megkönnyebbült, mert úgy vélte, kiderült miért volt annyira titokzatos a férfi az utóbbi időben.
--------------------------------------------
Előző Következő
A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!
