Másnap Colin kicsit nehéz fejjel, ám másnaposság nélkül ébredt. Azonnal beugrottak az előző este történtek és elhangzottak. A tenyerére bámult, amivel hozzáért Doris melléhez. Tudta, hogy a nő csak kihasználta a helyzetet, és semmi köze nem volt az egészhez, mégis mardosta az önvád. A egész majdnem olyan volt, mintha megcsalta volna a kedvesét. Megcsalni a szerelmemet– a feleségemmel! Micsoda őrültség, gondolta. A biztonság kedvéért megerőltette az agyát, nem történt-e még valami az éjszaka folyamán, mert ha Doris képes volt ilyenre, nem biztos hogy itt meg akart állni. Ám teljesen egyértelműnek tűnt, hogy ennyi volt az egész, egy érintés, aminek nincs semmiféle további következménye.
Pontosabban a következményeket illetően abból indult ki, hogy amiről Iris nem tud, az zavarni sem fogja. Ám ez csak a fizikai kontaktusra vonatkozott, mert amit előtte mondott Doris, sokkal inkább begyulladt tüskéhez hasonló érzést keltett benne másnap reggel. Colin sose gondolt magára korosodó férfiként, és ha a tükörbe nézett, még ma is jóképű, fiatalos embert látott benne. Csak éppen ennek a laza fickónak volt két gyereke, és egyelőre házasnak is mondhatta magát, sőt, e pillanatban feleségével élt egy fedél alatt. Lelkében éveket öregedett pár perc alatt, amíg ez az egész végigfutott az agyán. Kétségbeesetten kereste a kapaszkodókat az elmúlt évekhez, az ifjúsághoz, a kötetlenséghez, ám rájött, egyedül Iris személye köti a régi, huszonéves énjéhez. Egyébként pont olyan átlagember, mint mindenki más. Iris volt az, aki újból kihozta belőle a játékosságot, vele jó volt kettesben lenni, párban utazni. Aztán ez az egész vezetett a máltai bonyodalomhoz, ám most visszatekintve az is csak egy újabb adrenalinlöket volt. Még jól is esett, összehasonlítva a munkával töltött hétköznapokkal, a gyerekeknek készített reggelikkel, a számlák fizetésével. A férfi az ébresztőórára nézett, számolt kicsit. Arizonában az éjszaka közepén jártak, nem telefonált hát. Talán jobb is így, gondolta, bár a lelke mélyén balsejtelmek gyötörték. Megvolt a lehetősége annak, hogy a kételyek között töltött órák végigtöprengésével rossz következtetésekre jut. „Legalább időből van bőven, és ez az, ami a legfontosabb”, gondolta.
A munkahelyén, a számítógép előtt ülve sem nagyon tudott koncentrálni. Ezer dolog járt a fejében, ezer alternatívát zongorázott végig. Eszébe jutott Iris, ahogy több ezer kilométerre buliról bulira jár, netán ismerkedik, és csak azzal áll szóba, akinek se felesége és se gyereke. Természetesen nem így ismerte meg őt, de abban Dorisnak igaza volt teljesen, hogy a férfi maga is sok-sok változáson ment át az évek alatt: vagány aranyifjúból lett imádó férj, majd kötelességtudó apa, aztán újból bohó szerelmes. Néha pedig ezek a dolgok átfedték egymást, és csak a helyzet döntötte el, melyik énje dominált. Iris még nincs 25 éves, hasított bele a felismerés. Bizonyára hasznára is lehetne valami komolyabb kihívás, sokat adhatna számára egy sikeres karrier a munkahelyén. El kellene engednie? Meg kellene adnia a lehetőséget arra, hogy megvalósítsa önmagát? Ám ezzel esélyt ad arra is, hogy egész kapcsolatuk összeomoljon. Colin tudta jól, túlélné ezt is. Más választása nincs, hiszen ott vannak a gyerekek.
A tegnap este másik meghatározó élménye, Doris közeledése pedig arra is választ adott, mi esélye van kettejük között bármilyen kötelék újraéledésének. A férfi ebben a tekintetben teljesen tisztán látott, egyértelmű volt számára, hogy értelmetlen lenne folytatni ezt a házasságot. Ha felesége úgy taktikázott, hogy ebben a szituációban lehetősége lesz magához édesgetni a magányossá vált férfit, melléfogott. Colin nem akart tőle semmit, még úgy se, ha esetleg Irist elveszítette volna. Még rideg, szinte mechanikus testi vágyat sem keltett fel benne Doris, bármennyire jól tartotta magát. Így aztán ebben az ügyben teljesen magabiztos volt, míg a másikban csak kételyek gyötörték, és ez főleg azért bántotta, mert frissebb kapcsolatát sokkal fontosabbnak érezte.
Vánszorogtak az órák, lassan ideje volt hazamenni. Colin elköszönt munkatársaitól, odahaza szinte csak futólag fogadta gyerekei üdvözlését, gépiesen evett valamit, aztán felment a szobájába a telefonnal. Irisszal közös ágyán most már csak egyetlen párna és takaró volt, mert amikor látszott, hogy a lány jó ideig nem tér vissza, az övét eltette. Nehéz döntés volt, és most is nehéz döntések meghozatalára kényszeríti őt az élet. Colin roppantul sajnálta önmagát– pont olyan volt, mint minden férfi, ha efféle krízishelyzetbe kerül. „Ha rossz, lelketlen ember lennék, ezt az egészet olyan simán megoldanám, viszont ha jó és őszinte lennék, akkor el sem jutunk idáig”, mondta magában. „Azért is én vagyok a hibás, amit korábban csináltam, azért is engem fognak okolni, ami most következik– ürítsük fenékig a méregpoharat”, tette hozzá gondolatban, és tárcsázta Iris számát.
A lány számított rá, hogy valamikor a napokban hívást kap majd. Úgy tippelte, megint lesz egy rövid, igazándiból semmitmondó beszélgetés, ami után megy tovább minden ebben a rossz kerékvágásban. Colin ehhez képest rövid bevezetés után némileg összefüggéstelen érvelésbe kezdett kapcsolatról, sorsról, életútról, jövőről. A kilátástalan epekedésbe belefásult Iris egy idő után félbeszakította:
– Látom, sokat gondolkodtál, de azt is megértettem, hogy nem jutottál semmire.
– Ne kínozz, tudod, hogy én nehezen bírom ezt a szituációt.
– A magam részéről annyit mondhatok, egyre jobban alkalmazkodok. Visszarázódok az itteni tempóba, keresem régi önmagam, és amíg te parttalanul vitázol magaddal, próbálom élni az életemet. Azt leszögezem, hogy nem én akartam így.
– Sajnálom, mindent sajnálok. Annyira tehetetlennek érzem magam.
– Talán mert az is vagy?
– Ne gúnyolódj rajtam, kedvesem – Colin szájából most olyan furcsán hangzott ez a megszólítás –, látod, már én is elvesztettem minden öniróniámat.
– Ez a nyavalygós stílus nem is áll neked jól, másnak ismertelek meg. Amíg te talpra állsz, addig én mindenesetre igyekszem megvetni a lábam.
– Természetesen számíthatsz a támogatásomra.
– Ez igazán kedves tőled. Esetleg valami konkrét dologra célzol?
– Gondolom, időre van szükséged ahhoz... Hogy feldolgozz mindent... Hogy szembenézz magaddal, hogy kipróbáld magad... Ennél nagyobb ajándékot talán nem is adhatok...
– Időt akarsz adni? Te? Nekem? Idefigyelj Colin, akkor én most megsúgom neked, hogy nekem nem időre és türelemre lett volna szükségem, hanem rád. Arra, hogy támogass, mellettem állj és szeress. Sejtheted, más se hiányzott, mint egy érzelgős férfi, aki éppen csak életének abba a részébe nem avat be, ami a közös jövőnket meghatározza. Most pedig Doris van ott nálad, vele élsz. Tényleg, hogy álltok? Nem lángolt fel a régi tűz?
– Gonosz vagy Iris, semmi sincs köztünk. Megvagyunk itt egymás mellett, de...
– Ne is folytasd. Ez már pont olyan mint egy házasság, szerintem annak idején sem lehetett más. Elvoltatok, és mind a kettőtökben ott motoszkált a „de” szó. Azt gondolom, nem nekem van szükségem időre, hanem neked, és így maradjunk annyiban, hogy a szívességet is én teszem neked, amikor azt mondom, nem sürgetlek, sőt, semmiféle időbeli korlátot nem szabok. Lelkit sem. Ha kell, életed végéig töprenghetsz és halogathatod a döntéseidet, én azt is elfogadom. Ott van a feleséged, van melletted valaki akivel mindent megvitathatsz, mondhatni a hiányom kezelhető. Most már a birtokában vagy annak, amit itt az előbb olyan nagy értékként emlegettél. Rengeteg időd van, Colin. És ha úgy alakul, akkor majd újra hívhatsz, aztán meglátjuk. Nem ígérem, hogy itt leszek a telefon mellett órák hosszat minden nap, de ha nagyon akarod, akkor meg fogsz találni. Addig én mindenképpen ki fogom használni ezt a nyakamba szakadt sok időt. Ha így nézzük, még szerencsésnek is mondhatom magam.
A férfi a hívás előtt még nem tudta, milyen jellegű beszélgetésre számíthat. E pillanatban viszont érezte, hogy azt kapta, amit megérdemelt. Zavarban volt, nem is tudott mit válaszolni, így gyorsan elbúcsúzott. Érezte, ha tovább feszíti a húrt, Iris ennél is konkrétabb módon fejezi ki, hogy elege van belőle. A férfi pár percig összetörten ült az ágy szélén, aztán egyre erősebben kezdett visszhangozni benne Iris mondata a tehetetlenségéről. Mikor vált ilyen szánalmassá? Egyre nőtt benne az indulat, és megért az elhatározás, hogy ezt az egészet egyszer és mindenkorra lezárja, még ha szét is kell hozzá csapnia a világot.
Egyszerre volt rossz hangulat minden érintett helyen ezekben a napokban. Colin dühös volt Dorisra és keményen elbeszélgetett vele, mellőzve minden udvariassági formulát. Felesége szintén csalódott és ideges volt, mert a hirtelen kiagyalt terv meghiúsulni látszott. Az időmilliomossá tett Iris ugyanúgy dúlt-fúlt amikor erre a még szerelmi háromszögnek is gyengécske felállásra gondolt. Laura néni pedig, aki akaratlanul sodródott bele ebbe az egészbe, hozzá hasonlóan rossz idegállapotban volt, ráadásul azon is sokat elmélkedett, tényleg szükség volt-e annyira nyíltnak lenni unokahúgával. A két gyerek Malbortban alapvetően nem értett semmit. Anyjuk feltűnése, Iris elköltözése után viszonylagos nyugalom volt, ám most szüleik konfliktusának ők is tanúi voltak, ez pedig kihatott rájuk. A bizonytalanság miatt természetesen nyugtalanabbak lettek. Bárhol, bármikor kirobbanhatott volna egy indulatos vita, ám egyelőre még sehol nem fajultak el idáig a dolgok.
Colin volt az, aki Malbortban végképp felrúgta a látszólagos békét, amikor egyik este leült Dorisszal szemben, ám ezúttal bor nélkül:
– Vagyok annyira jó fej, hogy először megkérdezlek, mik a szándékaid a közeljövőre nézve?
– Tudod, hogy igyekszem helyet találni, de még semmi biztosat nem mondhatok.
– Akkor majd én elmondom, mi lesz. Első lépésként két napon belül keresel magadnak lakást. Nem érdekel, hol. Ha kell, segítek fizetni egy rövidke ideig. Ennyi az összes, amivel támogatni tudlak. Innen el kell menned, ez az, ami biztos, méghozzá minél előbb. Ha kell esetleg segítség állásügyben, meglátom mit tehetek. Alapvetően nem izgat, mi lesz veled. Eltűntél pár éve, most visszajöttél, vedd úgy, hogy csak átutazóban voltál itt. – Colin csendre intette feleségét, aki közbeszólt volna. – Még nem végeztem, és főleg, nem igazán érdekelnek az érveid. A következő lépésben ügyvédet keresünk, és el fogunk válni. Rég meg kellett volna tenni, hiba volt halogatni, mindegy. Most helyrehozzuk ezt a baklövést. Az eljárás költségeit vállalom. Itt és most megígérem, hogy korrekt leszek, sőt, ha nem próbálsz akadékoskodni, akkor kifejezetten jól jársz. Húzhatod a dolgot, küzdhetsz és harcolhatsz, de akkor sok jóra ne számíts tőlem. Új életet kezdhetsz és a gyerekeket is láthatod amikor tetszik, szerintem ennél jobb ajánlatot nem tudok tenni e pillanatban.
– Ezt még át kell gondolnom.
– Felőlem gondolkodhatsz amíg szeretnél, de erre mostantól számítva két napod van ebben a házban. Ha az letelik, már valahol máshol kell folytatnod.
– Azért gondolom a cuccaimat nem hajítod ki az ajtó elé – próbált gunyorosan visszavágni Doris, ám férje elszánt arcára nézve máris megbánta szavait. Megérezte, hogy ez a hajó elment: noha Iris és Colin kapcsolata válságba jutott, ennek az első áldozata ő maga volt. Ez messzemenően kilógott az elképzeléseiből, és ezen már aligha lehetett változtatni. Így aztán racionális dolognak tűnt belemenni Colin utasításaiba, legalábbis egyelőre. Riasztónak tűnt, hogy előbb-utóbb a saját lábára kell állni, de ha ez van, hát ez van, gondolta. Messze volt már a fiatalsága, amikor egy ilyen helyzettel nem tudott volna mit kezdeni, most már ezerszer inkább képes volt alkalmazkodni. A hibát pedig igazság szerint még régen követte el, amikor elhagyta Colint. Ezen utólag már kár lett volna bánkódnia. A szíve mélyén még azt is tudta, a lendületes Iris ezerszer jobban illik a férjéhez, bármennyire el is távolodtak most.
--------------------------------------------
Előző Következő
A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!