reblog

A búvárok még csak pár perce voltak víz alatt. A rutintalan Iris kicsivel többet nézte a műszereit, de alapvetően nem lógott ki a csoportból. Úszott a nagy kékben, igyekezett figyelni a vezetőre, meg az őt körülvevő sürgő-forgó tengeri élővilágra is. Ez már a második merülése volt Mexikóban, és ahogy lebegett a nagy kékben, hirtelen átfutott rajta a gondolat: hogy is került ide? Eszébe jutott a tanfolyam, az első próbálkozások az oktató felügyelete alatt, amikor nem csak neki, hanem Colinnak is meg szeretett volna felelni. Igen, az, hogy a merülés egyáltalán szóba került, gyakorlatilag ennek a kapcsolatnak köszönhető. Most, a kedvese nélkül a Karib-tenger mélyén egy pillanatra minden félelmetes volt, olyan értelmetlennek látszott a sok cipekedés, pakolás, előkészület, hiszen ez nem is neki való, nem is róla szól– de ez csak egy bizonytalan pillanat volt. A következő másodpercben máris jött egy újabb színes halacska, feltűnt egy szép korall, és Iris titkon abban reménykedett, hogy újból lát teknőst, mint az első merülésen. A tenger magányos vándora óriási örömet okozott neki, percekig úsztak mellette Lizzel, még a nyomáscsökkentővel a szájukban is mosolyogtak.

Pedig amikor bementek a búvárbázisra az első napon, még eszébe sem jutottak a teknősök. Megmutatta Angliában kiállított kártyáját, amit meglepve forgatott az alkalmazott– még nem látott ilyet korábban. Ám errefelé azokat a vendégeket szerették elsősorban, akik fizettek, és akkor nem számított, honnan jöttek. Szó sem lehetett semmiféle diszkriminációról, mosolyogtak rá, kitöltötték az összes papírt, és nyilván a búvárhajón a csoportot vezető profinak elmondták, itt van egy kezdő a tengerentúlról, figyeljen rá ennek figyelembevételével. Ez pedig meg is történt, árgus szemek követték Iris mozdulatait, ahogy összeállította a bérelt, így kicsit szokatlan búvárfelszerelését. Gyorsan kiderült, hogy az eltérések jelentéktelenek voltak, és mivel tisztességesen megtanították az alapokra Irist, rendben ment minden. Még tetszett is, hogy itt a hölgyek szép rózsaszínt uszonyt kaptak, mert a bázison az ilyesmire is adtak. Sok volt a vendég, nehéz volt egyedileg mindenkire figyelni, ám az apróságokkal sikerült oldani a feszültséget a kezdőkben is. Egy vidám színű uszony, egy csinos, feszes búvárruha, mosolygós alkalmazottak és máris bátrabban állt oda a hajó végére Iris, teljes menetfelszerelésben.

A vízbe ugrás előtt sóhajtott egy nagyot, aztán a szűk óra alatt elsősorban magára figyelt. Úgy érezte, első a biztonság, második az élvezet– és az, hogy igyekezett alkalmazkodni és jól csinálni mindent, szinte teljesen le is kötötte. A teknőssel úszás lazította el először. Ezekben a pillanatokban egy olyan új élményt tapasztalt meg, amit a hideg brit vizekben nem élhetett át. Szinte lubickolni lehetett a jó meleg Karib-tengerben, és így rájött, nem mindenhol velejárója a búvárkodásnak a reszketés. A fedélzeten Liz jót mosolygott rajta, amikor azt ecsetelte, mennyire élvezte a trópusi tengert:

– Tudtam én, hogy lehet langymeleg a víz, de hogy a víz alatt ennyire jó ahogy átölel, azt nem hittem. Az embernek nincs kedve kijönni.

– Ennél már csak az furcsább, hogy ebből is ki lehet fázni. Egyszer voltam egy olyan rövid túrán, ahol sokat próbáltunk merülni. Fiúkkal voltam, azok meg mondták, ha itt vagyunk, nyomjuk! Gyerünk, gyerünk! Tudod, milyenek a pasik. Én hülye meg mentem velük. Baromi jó dolgokat láttam, de a nap végére meleg pulóverben ültem a hajón, és azt hittem, meghalok.

– Én még ezt el sem tudom képzelni...

– Addig jó. Kezdőként úgyse erre figyel az ember. Egyébként egész ügyes voltál.

– Ne hülyíts, úgy éreztem, nagyon béna vagyok.

– Egy fenét, jól csináltad. Azért pár dologra szerintem még figyelj oda.

Liz némi fejtegetésbe kezdett, amit a saját merüléseinek tapasztalataira alapozott. Nem mondott mást vagy többet, mint Tom, mégis különbözött a baráti tanács, mint a szabályokat követő angol oktató által sulykolt tananyag. Iris kezdte magát már komolyan vett búvárnak érezni. Azért még időnként elkapta a „mit keresek én itt?” érzés, amiről Liznek sem nagyon beszélt. Ahogy a második merülésen már igyekezett többet megfigyelni a víz alatti világból, tudatosan nyomta el magában az ilyen rossz gondolatokat. Több-kevesebb sikerrel ment csak, noha ennél a zátonynál nem lehetett volna jobb érv a búvárkodás mellett. Szép színes szivacsok és lágykorallok serege várt rájuk. Ráadásul még nagyon kellemes hangzású is volt a merülőhely neve, olyasmi, amit az ember nem nagyon felejt el: La Francesa

Amikor felbukkant az első cápa, amit valaha életében látott, Iris hirtelen se jó, se rossz oldalát nem látta a merülésnek, csak meglepődött. Egy kicsi, az aljzaton heverő dajkacápa volt, amiről tudta jól, hogy az emberre teljesen ártalmatlan. A vezetőjük meg is állt felette, megvárta, ahogy mindenki megnézi közelről, a fotósok pedig megcsinálják az emlékképeiket. Iris udvariasan előre engedte a többieket, nem akarta elsietni a közelebbi ismerkedést. Ahogy látta a cápát és körülötte a búvárokat, az ugrott be neki, szép, hogy ilyen ártalmatlannak láttatják a cápákat, de vajon akkor sem lenne félelmetes, ha szemtől szemben lennének? Ekkor észbe kapott: ez nem természetfilm, ez a valóság! Nem tévében látja azt a cápát, hanem karnyújtásnyira úszik tőle, akár meg is érinthetné. A fedélzeten szóba is hozta ezt a furcsa élményét:

– Liz, én annyira hülye vagyok. Nekem az a cápa hozta meg a kedvem a búvárkodáshoz igazán. Eddig valahogy úgy voltam vele, jó-jó, de nézhetem én ezt a tévében is, mi a különbség? Ez a kis cápa meg... A borzongás, a kaland... Annyira szép volt, és kicsit félelmetes is.

– Mindenkinek van valami olyan pillanat, amikor átbillen ez az egész, legalábbis én így tapasztaltam. A merülésben nincs semmi természetes... Akinek nem jön ilyen élmény, az abba is hagyja előbb-utóbb.

– Neked volt ilyen?

– Naná, nekem ne lett volna? Akkor is Mexikóba jöttünk, épp egy mély falnál búvárkodtunk. Kevesen voltunk, és a vezető egészen mélyre vitt, de még akkor sem láttam a fal alját. Egy pillanatra megálltam, szétnéztem, háttal a falnak. Előttem a nagy kék, felettem is, alattam is. Olyan kicsi voltam, mégis éreztem, ahogy lebegek, én döntök róla, hogy a felszínre úszok vagy a mélységbe. Pár másodpercig csak élveztem ezt az egészet, azt, hogy ennyire szabad vagyok az ezer kötöttség ellenére, hiszen figyelnem kellett a levegőre, a mélységre, a dekompresszióra, és mégis annyira boldog voltam. Az is lehet, csak a nitrogén miatt voltam az, simán csak a mélységi mámor ütött meg. Mit számít ez? Szuper volt.

– Nem félelmetes, ahogy alattad ott a nagy semmi?

– Dehogynem, félelmetes most is a számomra, és az is marad nekem. Csak ez pont olyan borzongató félelem, mint a tied a cápával. Tudod, hogy veszélyes, de... kell. Olyan, mint a jó kapcsolat, mindig megvan benne az a kis feszültség és vibrálás. Ha másban nem, akkor a szexben – zárta nevetve a gondolatát Liz. Iris vele együtt nevetett és egyet is értett vele.

Este koktélozás közben aztán annyi minden más került szóba kettejük között, hogy nem elevenítették fel a témát. Iris így nem tudhatta meg, hogy Liz magára célzott ezzel a kis megjegyzésével vagy rá, esetleg csak egyike volt a tipikus bölcselkedéseinek. A két lány áttáncolta az éjszakát, lenge ruháik, harsány kacagásuk vonzotta a férfitekinteteket, de ezúttal senkinek nem volt esélye náluk. Szórakozni akartak felhőtlenül, és ebbe a pasik csak bekavarni tudtak volna.

Volt mit mesélni erről a pár napról. Iris roppant jól érezte magát Mexikóban, és lelkesen számolt be Colinnak, Laura néninek illetve a többi ismerősnek arról, mi minden történt vele az utazás alatt. Noha eleinte volt benne egy kis önvád amiért jelen anyagi helyzetében ennyit költött, ezen gyorsan túllépett. Laura néni különösen nagy örömmel látta, hogy szinte visszatért a régi energikus énje, ami Colin számára picit még szokatlan is volt. Angliában, ahogy teltek a hetek, úgy oldódott fel Iris, ám mindig bujkált benne valahol a keserűség. A viharos időszak után lelkileg megerősödve és talán bölcsebben is nézett szembe a jövővel. Ami a pénzt illeti, azt hangoztatta, két esetben felesleges számolgatni a kiadásokat: akkor, ha az embernek sok pénze van, meg akkor, ha kevés. Most már mind a két állapotot megtapasztalta, és úgy érezte, kezelni tudná akármelyiket. Nem nagyon haragudott apjára, nem is nagyon gondolt rá.

Akkor jutott ismét eszébe, amikor pár papír aláírása kedvéért beugrott a rendőrségre. Dooley már várta, az orra elé tolta az iratokat. Noha a rendőr szeretett volna nagyon kimért és hivatalos lenni, nem tudta szó nélkül hagyni a feltűnő változást:

– Meglehetősen lebarnult a legutóbbi találkozásunk óta. Járt netán valamerre?

– Igen, rábeszéltek egy kis kiruccanásra – ismerte el Iris, miközben a papírokat tanulmányozta.

– És hol süt ilyen szépen a nap?

– Cozumel szigeten.

– Az, ugye, Mexikóban van?

Iris felpillantott a nyomozóra, úgy válaszolt:

– Igen, járt már ott?

– Még nem voltam arra, de biztos szép lehet.

– Az, gyönyörű a tenger.

A lány tovább olvasott, nem látta, ahogy Dooley arckifejezése némileg megváltozik. A korábbi könnyed testtartásából kicsit felegyenesedve, eltöprengve nézte a lányt, hagyta, hogy elmélyüljön az iratokban, aztán újból kérdezett:

– Mi jót lehet ott csinálni? Strandolni, koktélozni, partikra járni?

– Ezt is, azt is. Bulizás is volt, és búvárkodni is elmentünk...

– Mindig szerettem volna csinálni, de hát a rendőr fizetésből nehéz álmokat szőni.

– Ó, nem volt annyira drága. Meg ilyenkor nincs csúcsszezon, tudtunk alkudozni.

– Nem egyedül utazott?

– Nem, egy barátnőmmel.

A nyomozó ezt hallva megengedett magának egy enyhe mosolyt, aztán folytatta:

– Gondolom sokan akartak ismerkedni magukkal. Vagy esetleg régi ismerősökkel futottak össze? Kicsi a világ, annyi minden lehetséges.

– Éppen annak örültem, hogy senkivel sem találkoztunk. Kikapcsolódtunk, én meg elköltöttem pénzem utolsó morzsáit, és hazajöttem hogy beálljak valahova mosogatni – mondta kuncogva Iris. Még mindig nem esett le neki, hogy nem baráti csevegést folytatnak a nyomozóval, aki minden reakciójára nagyon figyelt. A megérzései azt súgták, csak a véletlen vitte Mexikóba ezt a lányt, nem az apjával futott össze, és tényleg csak annyi pénze volt, amiből az út kitelt. Ám profiként az is eszébe jutott, hogy a szimpátia befolyásolja a véleményét, így egyelőre még nyitva hagyta a dolgot. Azt tudta, hogy ha a lány nem lenne ártatlan, máshogy válaszolna és reagálna. Amennyiben csak valami rosszul kivitelezett családi bűntényről van szó, el fogja magát árulni előbb-utóbb. Ellene szólt a dolognak, hogy semmi olyan nem derült ki, ami indokolta volna a dolgot, hiszen semmiféle biztosítás vagy kártérítés nem került képbe. Azaz, gondolta Dooley, még nem tudni semmiről. Hogy el ne árulja magát, inkább hagyta a kérdezősködést, és igyekezett a lánynak elmagyarázni, melyik irat miről szól.

Iris tényleg gyanútlanul olvasgatta a papírokat. Nagyjából ismerte már, mi volt bennük, hiszen a múltkori alkalommal is látta ezeket. Furcsa volt írásban látni saját vallomását, apja ellen. Volt, hogy pár mondatnak többször nekifutott, mert a szavakat értelmezte ugyan, az egészet mégis képtelen volt összerakni. Máshol járt az esze. Aztán inkább hagyta a tanulmányozást, aláírta amit kellett, elbúcsúzott Dooley-tól, abban a hitben, hogy úgysem találkozik vele egyhamar. A férfinak viszont más tervei voltak. Összeszedte az anyagot, utána bement a főnökéhez beszámolni a dolgokról. Tudta jól, hogy a kapitány megbízik benne, és szabad kezet ad egy kis további nyomozáshoz. Így is történt, és Dooley nekiállt végiggondolni a következő lépéseit. Igyekezett kizárólag a feladatra koncentrálni, csak éppen az okozott némi gondot, hogy vizsgálódásainak tárgya olyan csinos volt.

--------------------------------------------
Előző                          Következő

A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!