reblog

Másnap Colin kicsit nehéz fejjel, ám másnaposság nélkül ébredt. Azonnal beugrottak az előző este történtek és elhangzottak. A tenyerére bámult, amivel hozzáért Doris melléhez. Tudta, hogy a nő csak kihasználta a helyzetet, és semmi köze nem volt az egészhez, mégis mardosta az önvád. A egész majdnem olyan volt, mintha megcsalta volna a kedvesét. Megcsalni a szerelmemet– a feleségemmel! Micsoda őrültség, gondolta. A biztonság kedvéért megerőltette az agyát, nem történt-e még valami az éjszaka folyamán, mert ha Doris képes volt ilyenre, nem biztos hogy itt meg akart állni. Ám teljesen egyértelműnek tűnt, hogy ennyi volt az egész, egy érintés, aminek nincs semmiféle további következménye.

Pontosabban a következményeket illetően abból indult ki, hogy amiről Iris nem tud, az zavarni sem fogja. Ám ez csak a fizikai kontaktusra vonatkozott, mert amit előtte mondott Doris, sokkal inkább begyulladt tüskéhez hasonló érzést keltett benne másnap reggel. Colin sose gondolt magára korosodó férfiként, és ha a tükörbe nézett, még ma is jóképű, fiatalos embert látott benne. Csak éppen ennek a laza fickónak volt két gyereke, és egyelőre házasnak is mondhatta magát, sőt, e pillanatban feleségével élt egy fedél alatt. Lelkében éveket öregedett pár perc alatt, amíg ez az egész végigfutott az agyán. Kétségbeesetten kereste a kapaszkodókat az elmúlt évekhez, az ifjúsághoz, a kötetlenséghez, ám rájött, egyedül Iris személye köti a régi, huszonéves énjéhez. Egyébként pont olyan átlagember, mint mindenki más. Iris volt az, aki újból kihozta belőle a játékosságot, vele jó volt kettesben lenni, párban utazni. Aztán ez az egész vezetett a máltai bonyodalomhoz, ám most visszatekintve az is csak egy újabb adrenalinlöket volt. Még jól is esett, összehasonlítva a munkával töltött hétköznapokkal, a gyerekeknek készített reggelikkel, a számlák fizetésével. A férfi az ébresztőórára nézett, számolt kicsit. Arizonában az éjszaka közepén jártak, nem telefonált hát. Talán jobb is így, gondolta, bár a lelke mélyén balsejtelmek gyötörték. Megvolt a lehetősége annak, hogy a kételyek között töltött órák végigtöprengésével rossz következtetésekre jut. „Legalább időből van bőven, és ez az, ami a legfontosabb”, gondolta.

A munkahelyén, a számítógép előtt ülve sem nagyon tudott koncentrálni. Ezer dolog járt a fejében, ezer alternatívát zongorázott végig. Eszébe jutott Iris, ahogy több ezer kilométerre buliról bulira jár, netán ismerkedik, és csak azzal áll szóba, akinek se felesége és se gyereke. Természetesen nem így ismerte meg őt, de abban Dorisnak igaza volt teljesen, hogy a férfi maga is sok-sok változáson ment át az évek alatt: vagány aranyifjúból lett imádó férj, majd kötelességtudó apa, aztán újból bohó szerelmes. Néha pedig ezek a dolgok átfedték egymást, és csak a helyzet döntötte el, melyik énje dominált. Iris még nincs 25 éves, hasított bele a felismerés. Bizonyára hasznára is lehetne valami komolyabb kihívás, sokat adhatna számára egy sikeres karrier a munkahelyén. El kellene engednie? Meg kellene adnia a lehetőséget arra, hogy megvalósítsa önmagát? Ám ezzel esélyt ad arra is, hogy egész kapcsolatuk összeomoljon. Colin tudta jól, túlélné ezt is. Más választása nincs, hiszen ott vannak a gyerekek.

A tegnap este másik meghatározó élménye, Doris közeledése pedig arra is választ adott, mi esélye van kettejük között bármilyen kötelék újraéledésének. A férfi ebben a tekintetben teljesen tisztán látott, egyértelmű volt számára, hogy értelmetlen lenne folytatni ezt a házasságot. Ha felesége úgy taktikázott, hogy ebben a szituációban lehetősége lesz magához édesgetni a magányossá vált férfit, melléfogott. Colin nem akart tőle semmit, még úgy se, ha esetleg Irist elveszítette volna. Még rideg, szinte mechanikus testi vágyat sem keltett fel benne Doris, bármennyire jól tartotta magát. Így aztán ebben az ügyben teljesen magabiztos volt, míg a másikban csak kételyek gyötörték, és ez főleg azért bántotta, mert frissebb kapcsolatát sokkal fontosabbnak érezte.

Vánszorogtak az órák, lassan ideje volt hazamenni. Colin elköszönt munkatársaitól, odahaza szinte csak futólag fogadta gyerekei üdvözlését, gépiesen evett valamit, aztán felment a szobájába a telefonnal. Irisszal közös ágyán most már csak egyetlen párna és takaró volt, mert amikor látszott, hogy a lány jó ideig nem tér vissza, az övét eltette. Nehéz döntés volt, és most is nehéz döntések meghozatalára kényszeríti őt az élet. Colin roppantul sajnálta önmagát– pont olyan volt, mint minden férfi, ha efféle krízishelyzetbe kerül. „Ha rossz, lelketlen ember lennék, ezt az egészet olyan simán megoldanám, viszont ha jó és őszinte lennék, akkor el sem jutunk idáig”, mondta magában. „Azért is én vagyok a hibás, amit korábban csináltam, azért is engem fognak okolni, ami most következik– ürítsük fenékig a méregpoharat”, tette hozzá gondolatban, és tárcsázta Iris számát.

A lány számított rá, hogy valamikor a napokban hívást kap majd. Úgy tippelte, megint lesz egy rövid, igazándiból semmitmondó beszélgetés, ami után megy tovább minden ebben a rossz kerékvágásban. Colin ehhez képest rövid bevezetés után némileg összefüggéstelen érvelésbe kezdett kapcsolatról, sorsról, életútról, jövőről. A kilátástalan epekedésbe belefásult Iris egy idő után félbeszakította:

– Látom, sokat gondolkodtál, de azt is megértettem, hogy nem jutottál semmire.

– Ne kínozz, tudod, hogy én nehezen bírom ezt a szituációt.

– A magam részéről annyit mondhatok, egyre jobban alkalmazkodok. Visszarázódok az itteni tempóba, keresem régi önmagam, és amíg te parttalanul vitázol magaddal, próbálom élni az életemet. Azt leszögezem, hogy nem én akartam így.

– Sajnálom, mindent sajnálok. Annyira tehetetlennek érzem magam.

– Talán mert az is vagy?

– Ne gúnyolódj rajtam, kedvesem – Colin szájából most olyan furcsán hangzott ez a megszólítás –, látod, már én is elvesztettem minden öniróniámat.

– Ez a nyavalygós stílus nem is áll neked jól, másnak ismertelek meg. Amíg te talpra állsz, addig én mindenesetre igyekszem megvetni a lábam.

– Természetesen számíthatsz a támogatásomra.

– Ez igazán kedves tőled. Esetleg valami konkrét dologra célzol?

– Gondolom, időre van szükséged ahhoz... Hogy feldolgozz mindent... Hogy szembenézz magaddal, hogy kipróbáld magad... Ennél nagyobb ajándékot talán nem is adhatok...

– Időt akarsz adni? Te? Nekem? Idefigyelj Colin, akkor én most megsúgom neked, hogy nekem nem időre és türelemre lett volna szükségem, hanem rád. Arra, hogy támogass, mellettem állj és szeress. Sejtheted, más se hiányzott, mint egy érzelgős férfi, aki éppen csak életének abba a részébe nem avat be, ami a közös jövőnket meghatározza. Most pedig Doris van ott nálad, vele élsz. Tényleg, hogy álltok? Nem lángolt fel a régi tűz?

– Gonosz vagy Iris, semmi sincs köztünk. Megvagyunk itt egymás mellett, de...

– Ne is folytasd. Ez már pont olyan mint egy házasság, szerintem annak idején sem lehetett más. Elvoltatok, és mind a kettőtökben ott motoszkált a „de” szó. Azt gondolom, nem nekem van szükségem időre, hanem neked, és így maradjunk annyiban, hogy a szívességet is én teszem neked, amikor azt mondom, nem sürgetlek, sőt, semmiféle időbeli korlátot nem szabok. Lelkit sem. Ha kell, életed végéig töprenghetsz és halogathatod a döntéseidet, én azt is elfogadom. Ott van a feleséged, van melletted valaki akivel mindent megvitathatsz, mondhatni a hiányom kezelhető. Most már a birtokában vagy annak, amit itt az előbb olyan nagy értékként emlegettél. Rengeteg időd van, Colin. És ha úgy alakul, akkor majd újra hívhatsz, aztán meglátjuk. Nem ígérem, hogy itt leszek a telefon mellett órák hosszat minden nap, de ha nagyon akarod, akkor meg fogsz találni. Addig én mindenképpen ki fogom használni ezt a nyakamba szakadt sok időt. Ha így nézzük, még szerencsésnek is mondhatom magam.

A férfi a hívás előtt még nem tudta, milyen jellegű beszélgetésre számíthat. E pillanatban viszont érezte, hogy azt kapta, amit megérdemelt. Zavarban volt, nem is tudott mit válaszolni, így gyorsan elbúcsúzott. Érezte, ha tovább feszíti a húrt, Iris ennél is konkrétabb módon fejezi ki, hogy elege van belőle. A férfi pár percig összetörten ült az ágy szélén, aztán egyre erősebben kezdett visszhangozni benne Iris mondata a tehetetlenségéről. Mikor vált ilyen szánalmassá? Egyre nőtt benne az indulat, és megért az elhatározás, hogy ezt az egészet egyszer és mindenkorra lezárja, még ha szét is kell hozzá csapnia a világot.

Egyszerre volt rossz hangulat minden érintett helyen ezekben a napokban. Colin dühös volt Dorisra és keményen elbeszélgetett vele, mellőzve minden udvariassági formulát. Felesége szintén csalódott és ideges volt, mert a hirtelen kiagyalt terv meghiúsulni látszott. Az időmilliomossá tett Iris ugyanúgy dúlt-fúlt amikor erre a még szerelmi háromszögnek is gyengécske felállásra gondolt. Laura néni pedig, aki akaratlanul sodródott bele ebbe az egészbe, hozzá hasonlóan rossz idegállapotban volt, ráadásul azon is sokat elmélkedett, tényleg szükség volt-e annyira nyíltnak lenni unokahúgával. A két gyerek Malbortban alapvetően nem értett semmit. Anyjuk feltűnése, Iris elköltözése után viszonylagos nyugalom volt, ám most szüleik konfliktusának ők is tanúi voltak, ez pedig kihatott rájuk. A bizonytalanság miatt természetesen nyugtalanabbak lettek. Bárhol, bármikor kirobbanhatott volna egy indulatos vita, ám egyelőre még sehol nem fajultak el idáig a dolgok.

Colin volt az, aki Malbortban végképp felrúgta a látszólagos békét, amikor egyik este leült Dorisszal szemben, ám ezúttal bor nélkül:

– Vagyok annyira jó fej, hogy először megkérdezlek, mik a szándékaid a közeljövőre nézve?

– Tudod, hogy igyekszem helyet találni, de még semmi biztosat nem mondhatok.

– Akkor majd én elmondom, mi lesz. Első lépésként két napon belül keresel magadnak lakást. Nem érdekel, hol. Ha kell, segítek fizetni egy rövidke ideig. Ennyi az összes, amivel támogatni tudlak. Innen el kell menned, ez az, ami biztos, méghozzá minél előbb. Ha kell esetleg segítség állásügyben, meglátom mit tehetek. Alapvetően nem izgat, mi lesz veled. Eltűntél pár éve, most visszajöttél, vedd úgy, hogy csak átutazóban voltál itt. – Colin csendre intette feleségét, aki közbeszólt volna. – Még nem végeztem, és főleg, nem igazán érdekelnek az érveid. A következő lépésben ügyvédet keresünk, és el fogunk válni. Rég meg kellett volna tenni, hiba volt halogatni, mindegy. Most helyrehozzuk ezt a baklövést. Az eljárás költségeit vállalom. Itt és most megígérem, hogy korrekt leszek, sőt, ha nem próbálsz akadékoskodni, akkor kifejezetten jól jársz. Húzhatod a dolgot, küzdhetsz és harcolhatsz, de akkor sok jóra ne számíts tőlem. Új életet kezdhetsz és a gyerekeket is láthatod amikor tetszik, szerintem ennél jobb ajánlatot nem tudok tenni e pillanatban.

– Ezt még át kell gondolnom.

– Felőlem gondolkodhatsz amíg szeretnél, de erre mostantól számítva két napod van ebben a házban. Ha az letelik, már valahol máshol kell folytatnod.

– Azért gondolom a cuccaimat nem hajítod ki az ajtó elé – próbált gunyorosan visszavágni Doris, ám férje elszánt arcára nézve máris megbánta szavait. Megérezte, hogy ez a hajó elment: noha Iris és Colin kapcsolata válságba jutott, ennek az első áldozata ő maga volt. Ez messzemenően kilógott az elképzeléseiből, és ezen már aligha lehetett változtatni. Így aztán racionális dolognak tűnt belemenni Colin utasításaiba, legalábbis egyelőre. Riasztónak tűnt, hogy előbb-utóbb a saját lábára kell állni, de ha ez van, hát ez van, gondolta. Messze volt már a fiatalsága, amikor egy ilyen helyzettel nem tudott volna mit kezdeni, most már ezerszer inkább képes volt alkalmazkodni. A hibát pedig igazság szerint még régen követte el, amikor elhagyta Colint. Ezen utólag már kár lett volna bánkódnia. A szíve mélyén még azt is tudta, a lendületes Iris ezerszer jobban illik a férjéhez, bármennyire el is távolodtak most.

--------------------------------------------
Előző                          Következő

A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!

Nagy kérdés, meddig tarthat egy szerelmes nő türelme. Könnyű eljutni addig a pontig, amíg mindenre legyint, semmit nem vesz komolyan a kiszolgáltatott helyzetbe hozott kedves. A messzeség, ami eleinte talán még erősíthet bizonyos érzéseket, minden híresztelés ellenére előbb-utóbb nem csak fizikailag, hanem lelkileg is eltávolítja a pár tagjait. Colin nem akart fájdalmat okozni, már csak azért sem, mert ami Irisnak fájt, az őt magát is megsebezte. Nem hívogatta a lányt, nem adott elő történeteket arról, mi mindent sikerült elintéznie. Hinni akart benne, hogy hamarosan nemes egyszerűséggel bejelentheti, nincs többé Doris-ügy. Sőt, arról álmodozott, hogy személyesen utazik el Arizonába, ott kézen fogja a lányt és hazaviszi. A képzelgésekbe sajnos rendesen belerondított Doris jelenléte. Furcsa módon olyan nővé vált, amilyennek feleségként kevésbé ismerte meg, tehát rendben tartotta a házat, foglalkozott a gyerekekkel, főzött. Elmaradtak az időnkénti egész napos programok is, állítólag a környéken nyílt éppen álláslehetőség a számára, és a megbeszéléseket könnyen be tudta illeszteni a többi elfoglaltság közé.

Amikor Colin meghallotta, hogy Iris a tengerentúlon szintén munkát keres, kínjában legszívesebben nevetett volna. Kedvese egy óceánnal odébb kezdett úgy viselkedni, mintha letelepedne, felesége pedig az otthonát vette birtokba. A férfi nem bánt volna egy gyors helycserét. Az egyik kedvenc fantasztikus regényében leírt teleportot szerette volna a kezébe kaparintani, csak két percre: Dorist átküldte volna Arizonába, a másik nőt meg Malbortba repítette volna. Aztán beugrott neki, Dorist jobb lenne Szibériáig repíteni, de ez ugyanúgy csak fantáziálás volt, mint bármi más bolond ötlet. Mint sok más férfi, az ilyen nyögvenyelősen megoldható gondoktól irtózott, és képtelen volt határozott lenni. Igaz, indoka éppenséggel volt rá, mert a két gyerek viszonya is egészen jó volt az anyjukkal, Tim különösen ragaszkodónak tűnt. Maggie azért gyakran emlegette Irist, és az ilyenkor szomorúvá váló apja nem árulta el neki, hogy ő még sokkal többet gondol a lányra.

A férfi nagyon félt attól, hogy mit hoz magával ez a kényszerű távollét. Néha már magában sem volt biztos, és senki olyan nem volt a közelében, akivel megoszthatta volna a bánatát. Vissza kellett emlékeznie arra a pillanatra, amikor Iris megvádolta, hogy ez az angolos visszafogottsága az oka mindennek, és e pillanatban ez kínzóan igaznak tűnt. A barátaival keveset beszéltek magánéletről, és az a kevés is inkább a semmit jelentette valódi krízishelyzetben. Rokonaival, ismerőseivel egészen másról szokott szót váltani. Milyen jó lenne, ha most egy negyven napos esőzés jelentené a témát! Akkor minden olyan egyszerűen menne, mint a karikacsapás.

Az egészben az volt a baj, hogy hiába utálta Dorist, tudta, semmi sem egyszerűen fekete-fehér az életben. Azért a nő két csodálatos gyerekének volt az anyja, akikben nagyon sok öröme telt. Nyilván Irisnak is voltak hibái, például amerikai révén messziről származott, egyébként meg túl csinos, túl okos és túl határozott volt– keserédes mosolyt csalt Colin arcára az a gondolat, hogy pont azt rója fel elméletben kedvesének, amit igazán szeretett benne. Amíg mellette volt, nagyszerű volt a karakteres lánnyal komolyabban beszélgetni vagy viccelődni, de a telefon miatt most cinikusabbnak tűnt ugyanaz a hangnem. Így hát Colin szinte egy időben szenvedett, aggódott és dühöngött– mikor ki miatt.

Különös módon egyetlen ember akadt a közelben, akivel kitárgyalhatta volna a szituációt: Doris. Ám nem fűlött a foga ahhoz, hogy pont neki szerezzen örömet a bajaival. Felesége ismerte annyira, hogy észrevegye a kétségbeesés jegyeit, ám taktikusan nem reagált rájuk jó ideig. Az egyik este, egy gyors, csak tényekre szorítkozó amerikai telefonbeszélgetés után a kesergő férfi leült egy pohár borral az asztalhoz töprengeni, amikor Doris csatlakozott hozzá:

– Kaphatok én is a borodból?

– Tudod, hol találod a poharakat – vetette oda Colin. Semmi kedve nem volt kedvesnek lenni, a nőt ez nem zavarta. Töltött magának, és mivel a férfi épp akkor gurította le meglehetősen lendületesen az első adag maradékát, a nő elé tolta kiürült poharát. Doris teletöltötte azt is. Colin figyelte, még mindig ugyanolyan elegánsan, finom mozdulatokkal csinált mindent, mint annak idején. Nehéz volt megmagyarázni, miért jöttek össze, miért mélyült el a kapcsolatuk és hol volt az a pont, ahol véglegesen elromlott minden. Ennyi év távlatából már nem is volt jelentősége. Gondolatmenetét a nő kérdése zavarta meg:

– Nincs jó kedved?

– Szerinted?

– Ne légy undok. Azt hiszem, az egésznek semmi köze hozzám. Remélem nem akarod rám kenni, hogy hallgattál a házasságodról a helyes amerikai barátnőd előtt.

– Naná, mindenért én vagyok a hibás. Colin az egyetlen hülye ebben a házban – gyorsan magába öntötte a második pohár italt is –, és ha kicsit dolgozunk rajta, még nagyobb hülye lehet belőle. Tölts még egy kicsit.

– Erős ez a bor, nem fog megártani? – kérdezte a nő, inkább csak költőien, mert szinte színültig töltötte a poharat. – Emlékeim szerint azért néha kifog rajtad az alkohol.

– Azt hiszem, te már elég jól ismersz, más meg nem akad, akibe beleköthetnék. Aggodalomra semmi okod.

– Miért lenne? Jól éreztem magam veled mindig is.

– Azért csak elhagytál, szóval volt más, akivel még jobban el tudtad tölteni az idődet.

– Ezer és egy oka volt annak. Nyilván főleg én magam. Talán hibát követtem el, amikor rád hagytam a gyerekeket. Nyilván ezt már sose fogjuk megtudni.

– Sajnálom drágám – tárta szét a kezét Colin, akinek már kicsit fejébe szállt a bor –, még mindig nem időgépek tervezésével keresem a kenyerem.

Doris csendben kortyolta italát, pár percig egyikük sem szólalt meg. Úgy festett, a férfi a fejébe vette, hogy ezen az estén alkohollal fogja magát ellazítani, ami talán rá is fért. Az üvegnek lassan a végére ért, és ezzel együtt talán az önfegyelme is elfogyott:

– Áruld már el, az istenért, miért jöttél vissza. Még mindig csak sötétben tapogatózok, ha arra gondolok, mit keresel itt.

– Nézd, minket sok dolog összekötött, de alapvetően tényleg az hozott ide, hogy volt egy kis zűr. Bevallom, rosszul esett itt látni azt a csinos lányt, és talán ennek is volt rám hatása. Aztán valahogy... Megint elkezdtem magam jól érezni. Akkor jöttem rá, hogy mennyire hiányoztak a gyerekek, amikor nap mint nap láttam őket. Most már bántana ha el kellene válni tőlük megint.

– Tudod mit, tőlük ne válj el. Elég ha tőlem elválsz.

– Ez csak egy papír, felbonthatjuk a házasságot – vonta meg a vállát Doris –, de pár dolgon ez akkor sem változtathat. Biztos szereted Irist és ő is szeret téged, a két kicsi viszont akkor is a mi közös gyerekünk lesz. Ezt a köteléket nem tudom és nem is akarom eltépni. És tudom, hogy te sem.

– Ne legyél már hülye, én is tudom, hogy génállományt még nem lehet cserélni.

– Felesleges is volna. Szerintem a génállományom hibátlan. A tied sem rossz, szép pár voltunk együtt. Sőt, talán még most is szép pár lennénk.

– Mondj, amit akarsz. Felőlem oszthatod az észt, ha a monológodnak az a vége, hogy holnap veszed a cókmókodat.

– És akkor mi lesz? Ölben hozod be a lakásba azt a lányt? Mindent újra fogtok kezdeni? Mert hidd el, pont olyan lesz, ha visszatér, mint egy nagy újrakezdés. Megint a gyerekek elé állhatsz, hogy a pótanyuka lesz itt helyettem. Ki tudja, örökre vagy csak egy időre? Olyan fiatal még, nyilván tele szenvedéllyel, vajon el tudja fogadni ezt a helyzetet? Talán kapóra is jött neki ez kis szabadság. Lehet, most odaát bepótol mindent, amit itt ebben a kis isten háta mögötti faluban ki kellett hagynia.

– Iris nem olyan...

– Senki sem olyan, tudom én. Te is csak kényszerből hazudtál rólam. Pedig biztosan eszedbe jutottam párszor. Talán még fel is tudtál idézni mindent, a közös éveket, az illatokat, az érintést...

A nő csendben, óvatosan kigombolta blúzát, miközben férje elnehezült fejjel maga elé nézett, és csak világos foltokat észlelt közeledni– felesége teljesen fehérben volt. Doris megfogta a kezét, és a melléhez emelte. Colin öntudatlanul megfogta, simogatta még mindig feszes kebleit. Ám nem volt annyira részeg, hogy észbe ne kapott volna:

– A francba, mi az istent csinálsz velem?

– Csak azt, ami a dolgom. A feleséged vagyok Colin. Még mindig.

A férfi kábultan ránézett, aztán egy szó nélkül faképnél hagyta. Doris elmélyült arccal ült még egy kicsit az asztal mellett. A blúzt már nem gombolta össze, hiszen lefekvéshez készült. Töprengés közben a pohárral játszott, aztán felállt, rendet rakott maguk után és felment az emeletre.

--------------------------------------------
Előző                          Következő

A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!

Nem keveredhet minden hosszú repülés alkalmával régi, kedves ismerős az ember mellé, így Iris csendben ülte végig az utat Amerikáig. Az egész nem indult túl jól, hiszen a Heathrow-ra ezúttal nem Colin vitte ki, hanem Katie és párja. Érdekes volt együtt lenni pár órát a cserfes könyvtáros és hallgatag társa furcsa kettősével, akik igyekeztek nagyon kedvesek és megértőek lenni, és nem hozták szóba a Malbortban történteket. Mit is mondhattak volna? Irisék olyan szép pár voltak, és ez a faramuci helyzet váratlan volt minden barát számára. Bűntudata elsősorban azoknak lehetett, akik tudtak arról, hogy Doris még mindig Colin felesége, ám magukban ők is könnyen elintézték a dolgot. Arra gondoltak, hogy más magánügyeibe semmiképpen sem szerencsés beleavatkozni, így aztán azt sem kommentálták, hogy Iris hazautazik.

A lány tudta, az önmagában nem jelent sokat, hogy most egy ideig Arizonában lesz. A kérdés az, mi lesz azzal a kapcsolattal, ami most alapjaiban ingott meg. Iris hátradőlt a nagy Boeing ülésén, igyekezett kényelmesen elhelyezkedni a szűkre szabott széken. Miközben a fejhallgatóval a fülein kizárta maga körül a külvilágot és élvezte a zenét, gondolkodott. Próbálta mindenféle aprósággal elterelni a figyelmét, így például azt számolgatta, milyen sokat repült már a nagyvilágban. Amerikai lányként már gyerekkorában élete része volt az, hogy levegőbe emelkedve utazik át nagy távolságokat. Persze annak idején minden más volt, mint manapság. A terroristák fenyegetése miatt bevezetett biztonsági szabályokat ugyanúgy utálta, mint mindenki más, és zavarta, hogy lassan szinte meztelenre vetkőztetik az átvilágító masinák. Valahogy a gépen is kisebbnek érezte a saját személyes terét, pedig most is éppen olyan karcsú volt, mint régebben. Maga a repülés többé nem bizsergető kaland volt– jobban hasonlított az érzés egy buszozáshoz vagy taxizáshoz. Az ember az interneten megvette a jegyét, kiment a reptérre, végigszenvedte a motozást és poggyászellenőrzést, aztán jött a több órás ücsörgés, a szerény légi menü, majd újból várakozás a poggyászra a forgalmas érkezési reptéren. Mondjuk így is kényelmesebb volt, mint bármi más, noha azért elég vadregényesen hangzott egy leautózás Mexikóba vagy kompozás Máltára.

No igen, Mexikó és Málta... Az utóbbi éve egyik legnagyobb ajándékának érezte azt, hogy megismerkedett a búvárkodással. Itt is voltak néha nehézségek, apró kellemetlenségek, hiszen igazodni kellett másokhoz, cserébe óriási élményeket adott. A cápát például képtelen volt kiverni a fejéből. E pillanatban újra arra vágyott, hogy egy torpedótestű ragadozó mellett lehessen. Az embernek ott van a légzőautomata a szájában, nem tud hülyeségeket beszélni. A víz alatt békésen, vita nélkül úszhat a párjával kettesben. Vagy esetleg kézen fogva– és ott jól el lehet rejtőzni, nyilván nem bukkannak fel volt feleségek. Mint kiderült, Doris nem búvárkodott. Iris talán még féltékeny is lehetett volna a gondolatra, mert azért be kellett látnia, elég csinos nő volt, nyilván csábos lehetett egy stílusos fürdőruhában. Ha Colin meg akarja osztani valakivel a kedvenc hobbiját, akkor azért még mindig én vagyok a nyerő, gondolta a lány a repülőn ülve.

Bizony, szükség lehet egy olyan jó társra! A búvárkodás izgalmához az is hozzátartozik, hogy néha akár még veszélyesnek is tűntek helyzetek. Irisnak eszébe jutott, ahogy segítségére sietett párjának ott Máltán. Colin nem látszott rémültnek, ám ettől azért még nyilván átérezte a veszélyeit a szituációnak. Nyugodt, csendes magányában végig tudta játszani magában azokat a másodperceket. Hiába tűnt kevésbé kellemesnek ez az epizód, most mégis büszkébb volt rá, mint amikor farkasszemet mert nézni a cápával. Furcsa volt újra érezni, hogy szinte gépies precizitással cselekedett, megfontoltan és jó döntéseket hozott. Lehet, hogy több fantázia van ebben a búvárkodós dologban a számára? Jó volt eljátszani a gondolattal, még ha csak álmodozásnak is tűnt ez, úton az arizonai sivatag felé.

A realitás az volt, hogy Phoenixben állás után kellett néznie. Meg lehetne kérdezni az ismerősöket, talán lesz ötlete Laura néninek vagy Liznek. Nyilván alapvetően ezt a harcot mindenki maga vívja meg és sokat kell talpalni, amíg valami kézzelfogható eredménye lesz az egésznek, ám minden apró esélyt meg kell ragadni. Tulajdonképpen hálás lehetett a lány Colinnak, amiért továbbra is utalta neki az apanázst, ami így legalább akkora összeget kitett, hogy be tudjon szállni a lakhatásba Laura néninél. Egyelőre ugyanis nem tűnt reálisnak a saját lakás. Úgy sejtette, Laura néni nem bánja, hogy enyhíti a magányát, ám semmiképpen sem akart az ő terhére lenni. Más lakásával, más életével gazdálkodni kicsit sem elegáns dolog, tehát ez egy újabb kihívás lesz majd, gondolta.

Lelke mélyén bízott benne, azért sem kell itt otthont teremtenie, mert ahogy a múltkor, úgy most is elég hamar visszatérhet Malbortba. Ebben egyelőre inkább csak lelke mélyén bizakodott, mert nem akart csalódni. Colin ígéret helyett egy mosolyt kapott búcsúzóul, és Iris egyelőre nem is akart ennél konkrétabbat mondani. Majd ha lesz mit eldönteni, akkor töri a fejét. Addig ráér. Dorisszal egy fedél alatt ennyi pont elég volt, és most már az is kevés, ha egyszerűen csak elmegy. Iris azt akarta, hogy Colin legyen szabad, és nem csak jogilag, hanem érzéseit tekintve is, mert a volt feleségnek való kiszolgáltatottság rányomta volna a bélyegét a kapcsolatukra.

Sőt, az egész kapcsolaton magán sokat töprengett a lány. Szerette Colint, de nagyon kiábrándító volt ami történt. Eszébe jutott Frank is, a nyomozó, aki olyan fiatalon halt meg. Mivel nem ismerte magánemberként, azt képzelt el róla, amit csak akart. A repülőúton végig is tudta játszani fejben, milyen lehetett volna vele egy randi. Visszafogott, udvarias férfiként nyilván elvitte volna valahová vacsorázni. Lehet, kirándulni is szeretett? Megnézhette volna hogy fest, amikor leveti a rendőrös egyenöltönyt. Aztán esetleg lett volna egy újabb randi, talán jobb táncos is volt mint Colin, majd jöhetett volna még egy-két pohár bor... Vajon milyen lehet egy bajszos férfi csókja? Nyilván ez már sok volt a képzelgésből, de az óceán felett repülve belefért az időbe. Meg is érdemli az a gonosz angol, amiért eltitkolta nagyon is élő és létező feleségét!

Tényleg úgy érezte, Colinnak bűnhődnie kell. Csak az tűnt riasztónak, hogy amivel őt megleckézteti, az neki magának is rosszat hozhat. Mindenütt csak kérdések, dilemmák a vágyott biztos, boldog kapcsolat helyett! Talán újból kellene kezdeni mindent? Új ország, új város– új kapcsolat? „Meglátjuk, mit hoz a sors”, mondta magának Iris mielőtt álomba szenderült valahol az USA keleti partjának elérése előtt.

A két nő egymással szemben ült az asztalnál, hallgatásba burkolózva. Laura néni aztán felállt, a szekrényhez ment egy pohárért, majd a hűtőhöz lépett és töltött magának egy kevés narancslevet. Irist már percekkel ezelőtt kérdezte, hogy kér-e, a lány csak fejével intett nemet. Nagynénje újból az asztal mellé ült, de egyelőre nem mondott semmit. Alig pár napja jött haza Angliából a lány, szemmel láthatóan megviselten. Laura néni nem erőszakoskodott, nem faggatózott. Unokahúga már a tengerentúlról is elmondta a lényeges dolgokat telefonon, a tények pedig mit sem módosultak az elmúlt időszakban. Beszélgettek álláskeresésről, jövőről, esélyekről, ám még semmi konkrétum nem körvonalazódott. Iris szétnézett pár helyen, böngészte az álláslehetőségeket, még újból el is járt otthonról Liz társaságában. Próbálta felvenni az amerikai ritmust, és igyekezett túllépni azokon a dolgokon amin neki lehetetlen volt változtatni. Colinnal csak egyetlen alkalommal beszélt, ez fel is tűnt házigazdájának, szóvá is tette. Iris úgy reagált erre, hogy elsősorban a feleség elköltözésének bejelentésére vár, addig pont megvan érzelmes telefonálgatások nélkül. Mivel az álláskeresés terén kevés volt az új hír, Colin kapcsán pedig megmakacsolta magát, Laura néni tanácstalan volt, és ezért ültek ketten most is csendben egymással szemben. Végül mégis az idősebb nő szólalt meg:

– Akkor ma még senki nem hívott pályázatok ügyében?

– Még senki, bár eddig igazán sok helyre nem is jelentkeztem. Próbálok olyan állást keresni, ahol tényleg megfelelhetnék.

– Nehéz dolgod van, mostanában mindenki panaszkodik... Nekem pedig még csak ötletem sincs, mi lenne a jó.

– Azért aggódni felesleges, okos vagyok, lelkes vagyok, fiatal vagyok, talán ennyi csak elég lesz valami kezdő pozíció megszerzéséhez – mondta nevetve Iris –, és ha ez sem jön be, gyerekek felügyeletét még mindig vállalhatom. Mostanában egészen belejöttem.

– Tim és Maggie? Aranyosak voltak a képeken, amiket mutattál.

– Ó, imádnivalóak mind a ketten. A kislány tündéri és bájos, a fiú pedig inkább komoly, de nagyon őszinte és okos.

– Köztetek Colinnal... Sose került szóba a gyerek?

– Azt hiszem, soha – gondolt vissza Iris –, és most már jobban értem, miért. Felesége volt, akivel közösen két gyereket hoztak össze, nyilván én már új kapcsolatként és új anyukaként nem illettem bele a szép családi idillbe – mondta Iris, miközben félreérthetetlen fintor jelent meg az arcán. Laura néni meg is feddte miatta:

– Ne légy vele kegyetlen. Biztosan volt valami oka annak, hogy így döntött, hiszen sok terhet visel a lelkén az az ember, aki így él.

– Sajnáljam? Segíthettem volna a cipelésben.

– Én azt hiszem, hogy számtalan álmatlan éjszakája volt neki.

– Akkor, hogy engem ugyanúgy szánhass egy kicsit, elárulom: nekem is sok volt mostanában.

– Kicsit ijesztő vagy, amikor ilyen haraggal beszélsz.

– Bocsáss meg, egyáltalán nem rajtad akarom kitölteni a dühöm. Van bennem egy borzasztó csalódottság. Annyira szerettem Colint. Én tényleg azt hittem, most valami egészen új kezdődik számomra. Te pont tudod jól, mi mindent éltem meg. Voltak nagyon jó pillanatok, aztán jött anyu halála... Kimásztam a gödörből, jártam az utam, és igazság szerint szavam sem lehetett, mert sok más ember van kilátástalanabb helyzetben, mint én voltam. Mindig ott motoszkál az emberben a szomorúság, ám az egyetemen jól éreztem magam, pénzem is volt, szóval ha nem történik ami történt, most is élhetném a gondtalan laza életet. Talán pont apám lelépése ébresztett rá arra, hogy ez az út sehova nem vezet, csak sodródom a nagyvilágban. Ezek után jött Colin, olyan biztonságot adott, amilyenre pont szükségem volt. Ha belegondolok, az a vicces most, hogy már megint a tétlenség, a mások életéhez kötődő sors jutott volna nekem. Ehhez képest jött Doris felbukkanása, én pedig megint itthon vagyok és szövögetem a terveimet. Még egyszer csak nem lehetek ilyen vak, és nem lehetek annyira naiv sem, hogy feltétlenül megbízzak bárkiben! Igen, haragszom Colinra, nagyon. A létező legrosszabb megoldást választotta. Te másként látod? Tényleg, te hogy csináltad volna?

Laura nénit meglepte a kérdés, és már Iris is úgy érezte, jobb lenne visszaszívni. Nagynénje magánéletének témáját mindenki kerülte a szűk családban, így akaratlanul ő is ehhez szokott hozzá. Hogy miért, arról fogalma sem volt. Lehetett a múltjában valami fájdalmas, ami sose került szóba. Mindenesetre amióta ismerte, sose hallotta hogy kapcsolata lett volna. Laura néni sóhajtott egyet, és a szavakat megfontoltan keresve válaszolt:

– Elég nehezet kérdezel, de azért beszélhetünk róla.

– Nem akartalak megbántani, felejtsd el.

– Ez egészen másról szól. Amikor az előbb a titkolózást emlegettük... Mindenkinek van egy rejtett énje, és ki tudja, ki mit zár magába. Édesanyád nyílt volt és őszinte, olyan mint te. Meglehet, hogy a saját érzéseit ritkán ecsetelte, ám soha nem voltak szégyellnivaló titkai. Apád már egészen másféle ember, amit te is jól tudsz. Én pedig... inkább apádra hasonlítok.

– Ne mondj ilyet, Laura néni, én mindig, mindenben számíthattam rád. Nagyon fontos, hogy mellettem állsz bármi történik. Hálás vagyok ezért és szeretlek is.

– Egészen másról beszélek. A jellem az egy fontos dolog, ami viszont a hétköznapi életen túl van, a vágyak, az álmok... Azt az ember nagyon magába tudja zárni. A lelke mélyén hét lakattal őrzi azt, amiről úgy gondolja, senkire sem tartozik. Évtizedeken át mutathatsz egy képet magadról, közben pedig belül mardos a kétség, jól teszed-e, hogy mással nem osztod meg a valós érzéseidet.

– Nem igazán értelek.

– Sejtem hogy zagyvaságnak tűnik ez a bölcselkedés – mondta nevetve Laura néni –, próbálom kimondani azt, amit csak kevesen tudnak rólam. Nehéz, bevallom. Ám már elég öreg vagyok ahhoz, hogy ne szégyelljek semmit, és te talán meg túl fiatal vagy ahhoz, hogy megértsd, mi ebben az elítélendő. Mindegy, elmondom, mert olyan élethelyzetben vagy, amikor minden tanulság hasznos lehet. Ha visszagondolsz, nyilván egyetlen alkalmat sem tudsz felidézni, amikor férfival láttál volna.

– Volt amikor távol éltünk egymástól, tehát éppen lehetett volna – felelte töprengve a lány –, de senkire sem emlékszem.

– Ennek elég jó oka volt. Tudod, kislányom, én... Én sose vonzódtam a férfiakhoz. Vagyis... Nem hozzájuk vonzódtam.

Megdöbbentő beismerés volt. Iris, mint minden fiatal, keveset gondolkodott az idősebb generációk kapcsolatain, érzésein. Valahogy minden nagyon múltbelinek tűnt, amikor évtizedekkel korábbi házasságokról beszéltek. Az egész olyan volt, mint egy régi sorozat a tévében, a nagynénik-nagybácsik korosztályát fiatalnak fekete-fehérben képzelte. Az egyedüllét afféle természetes állapotnak tűnt, hiszen környezetében számtalan volt az elvált, magányos idős vagy középkorú férfi és nő. Laura néninek így aztán egyszerű dolga volt, ha titkolni akarta magánéletének ezt a szeletét. Vénlányként kezelte mindenki, Iris is. És erre gondolva az jutott eszébe, hogy közeli barátnőket sem látott vele soha. Mindenesetre a néni helyzetértékelése alapvetően hibátlan volt: míg maga egy szörnyű csapásként élte meg vonzalmait, Iris számára önmagában a tény nem okozott megütközést. Az, hogy így derült ki, annál inkább:

– Istenem, hány éve titkolhatod ezt! Nem tudta senki?

– Azt hiszem, be senkinek sem vallottam. Nyilván akadt, aki sejtette, de tudod jól, mifelénk másféléről szoktunk beszélni egymás közt.

– Faggatózni illetlen lenne... Azért mégis... Barátnőidről sem hallottam sose.

– Mert nem voltak. Elfogadtam magamban ezt a tényt, és úgy döntöttem, ezzel élem le az életem. Ha az a sorsom, akkor egyedül.

– Annyira sajnálom... Biztos nehéz lehetett.

– Erre mit mondjak? Én is voltam fiatal, mentem bálba fiúval, voltak csókok... Aztán jött a felismerés. Szégyelltem magam, azt hittem ebből úgymond ki lehet gyógyulni. Amikor rájöttem, hogy ez képtelenség, ide költöztem a nagyvárosba, és szépen éltem a hétköznapi életem. Egy idő után aztán már tudtam kezelni a vágyaimat. Világ életemben gyáva voltam ahhoz, hogy társat keressek, ahhoz pedig főleg, hogy bárkinek beszéljek róla. Kifogástalanul játszottam a szerepem, és emiatt lassacskán magam is úgy érezhettem, hogy minden rendben van velem.

– És igazad volt!

– Értsd jól, kislányom, arra célzok, hogy nem lógtam ki a sorból. Aztán lassacskán sokan mások is magukra maradtak az én generációmból, senkinek sem volt feltűnő egy egyedül élő nő. Mindenesetre én meg tudom érteni, ahogy Colin egyre makacsabbul próbálta előtted elrejteni a valóságot, mert már magának is egyszerűbbnek tűnt a füllentés. Közben meg marja az embert belül a kétely, hogy jól van-e ez így, de a választ soha nem kívülről kapod meg. Lehet, én is rosszul döntöttem. Lehet, hogy nem csak Phoenixig kellett volna eljönni, hanem egészen északra, és élni távol mindenkitől, aki a múltamhoz köt. Én már biztosan nem kezdhetem újra, de ti még igen. Jogosan haragszol bárkire, haragudhatsz Colinra is, ám hagyj nyitva a lelkedben egy kis rejtekajtót. Meg vagyok róla győződve, ő most mindent megtesz azért, hogy visszakaphasson. Ha pedig tévedek, akkor te is tudni fogod, mit kell lépned.

Az elhangzottaktól még mindig kicsit felkavart Iris csak csendben bólintott. A történet hatással volt rá, mert azt üzente, létezhet beletörődés egy életen át, ám mindenkinek meg is lehet törni a saját maga köré épített burkot. Úgy vélte, ezt csakis Colin teheti meg, és ha igaza van Laura néninek, akkor időt kell adni a férfinak.

--------------------------------------------
Előző                          Következő

A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!

Furcsa módon eleinte Colin megkönnyebbült kedvesének elköltözése után. Abszolút ideiglenes dolognak érezte ezt a szituációt, és úgy vélte, könnyebben kezeli majd felesége ügyét, ha nem lesz ott Iris feszélyező személye. Nagyon meg akart felelni az elvárásainak és el szerette volna kerülni, hogy fájdalmas vitáknak legyen tanúja. Felesége egyébként normálisan viselkedett, igyekezett bepótolni a gyerekeivel kimaradt időt, noha ez tulajdonképpen természetes volt. Butaság lett volna útjába állni ennek a dolognak, hiszen tudta jól, a kicsikből egyszer nagyobbak lesznek, akik úgyis rákérdeznek, miért nem él velük az a nő, aki nekik életet adott. Nos, most adott volt a lehetőség az ismerkedésre. Akár még az is előfordulhatott volna, hogy pont kettejük kapcsolatát egyszerűsíti Irisszal, ha Maggie és Tim időnként látogatóba megy.

Ez a gondolatmenet természetesen több ponton sántított. A két gyerek reakciói még elég óvatosak voltak, ragaszkodtak apjukhoz, Maggie pedig Irishoz is, tehát nem volt a jelen realitása egy mélyebb kapcsolat anyjukkal. Iris szintúgy kiszámíthatatlan volt. Bár voltak beszélgetések közte és Colin között, a férfi nem tudta megítélni, mi jár párja fejében. A nyílt, őszinte lány csalódottságában jóval zárkózottabb lett. Például ha a jövőjük került szóba, elterelte a társalgás irányát. Ez nagyon megijesztette Colint, mert több dolgot is jelenthetett. A legrosszabb lehetőség az lett volna, ha a lány, aki újból átvertnek érzi magát, egyszer fogja magát, összepakol és meg sem áll Arizonáig. Amikor erre gondolt, a férfi teljesen magába roskadt, főleg azért, mert nem is tudta volna érte vádolni. Az is egy alternatíva volt, hogy Iris marad, és teljesen új alapokra kell helyezni kapcsolatukat. Ehhez természetesen először el kellett volna mennie Dorisnak, ám pont az okozta a legnagyobb fejtörést az újból felbukkant feleség kapcsán, hogy telt az idő, és nem történt semmi. A nő nem beszélt terveiről, elképzeléseiről. Bár párszor állítólag állás ügyében ment el otthonról, azt mondhatott amit akart. Amikor Iris elköltözött, és Colin kicsit egyszerre szabadult fel és került lépéskényszerbe, próbált válaszokat, konkrétumokat kicsikarni feleségéből– eredmény nélkül.

Teltek a napok, és Doris vagy állandóan a gyerekek közelében maradt, hogy ne tudjanak komolyan beszélni, vagy egyszerűen elvonult. Iris nem kérdezett semmit, Colin pedig növekvő idegességgel vette tudomásul, a dolgok véglegesen kicsúszni látszanak az irányítása alól. Meglehet nem volt szép pont Irist felhasználni, amikor rábízta a két gyereket egy délután, de kézenfekvőnek látszott kihasználni a lehetőséget. A kicsik nagy örömmel mentek el Irisszal Looe-ba, ahol Katie-vel is találkoztak. Mindenesetre Colinnak kapóra jött a dolog, és „véletlenül” elfelejtett előre szólni feleségének. Doris így aztán nem kerülhette el, hogy Colin számon kérje:

– Már jó ideje itt vagy, de még mindig hallgatsz róla, miért jöttél.

– Az okát keresed? Átmenetileg bajba kerültem, csak te tudtál kisegíteni. Legalább a gyerekeket is láttam.

– Értem. Ha te mondod, elhiszem. Azt viszont még mindig nem tudom, meddig akarsz maradni.

– Ki akarsz dobni?

– Eszembe jutott már, és néha úgy érzem, az első este kellett volna megtennem.

– Melyik első este? Amikor visszajöttem vagy amikor először találkoztunk?

– Roppant vicces vagy. El is felejtettem, mennyire szórakoztató veled beszélgetni.

– Gondolom, mennyire hiányoztam, bár ahogy látom, csinos lányt találtál helyettem. Iris nagyon kedves teremtés, biztos boldogok vagytok együtt.

– Már amennyire most együtt vagyunk. Pont emiatt szeretném tudni, meddig akarsz még itt lakni.

– Fogalmam sincs. Amíg nem rendeződnek a dolgaim.

– Intézd úgy, hogy rendeződjenek.

– Iris türelmetlen?

– Nem, nekem van ebből elegem. Beállítasz, teszel-veszel, de közben nem mondasz semmit és nem is csinálsz igazán semmit. Kettőnket jogilag összeköt a házasság, egyébként is segítenék ha bajban vagy, ezt tudjuk mind a ketten. Csak éppen ez az egész nem vezet sehova. Úgy érzem, kiszolgáltatott vagyok. Óriási marhaság volt amikor úgy hagytalak elmenni, hogy nem zártuk le a dolgainkat, de ezt a hibát még egyszer nem követem el. Hülye voltam, mert az elmúlt pár napban is hagytalak téged itt lézengeni. Mindegy, ha már itt vagy, akkor most szépen elkezdjük a válási dolgok intézését.

– Ehhez azért ketten kellenek, drágám.

– Nem akarsz válni? – kérdezte döbbenten a férfi.

– Bár ezt nem mondtam, be kell látni, az utóbbi években így is elvoltunk. Végülis lényegtelen, hogy összeköt-e egy papír minket vagy sem.

– Ha így gondolod, maradjunk annál a megoldásnál, hogy ne kössön össze. Gyorsan és egyszerűen el lehet ezt intézni. Ez csak rajtunk múlik.

Doris kényelmesen hátradőlt a kanapén, enyhén elmosolyodott, megfontolta a válaszát:

– E pillanatban azért számomra ez sokadrangú kérdés, de nyilván meg tudunk egyezni. Majd térjünk erre vissza, ha kicsit egyenesbe jövök.

Colin ekkor rájött, felesége látszólagos tétlenségének meglehetősen jó oka volt. A férfi úgy érezte, csapdába került, és csak hitehagyottan próbált érvelni. Felesége győzködése ezen a délutánon már nem járhatott eredménnyel, és nagyon nehéz szívvel ment el a gyerekekért Irishoz. A lány elbúcsúzott a két kicsitől, akik beültek az autó hátsó ülésére. A pár az autó mellett állt, és Iris nem tudta nem észrevenni, Colin zavarban van. A lelke mélyén sejtette az okát, mégis fájdalmasan érintette, amikor a férfi röviden elmesélte a délutáni beszélgetést. Iris nem akart faggatózni vagy követelőzni, tulajdonképpen nem akart már semmit. Kedvese, akit határozott, erős férfinak ismert meg, egészen más arcát mutatta. Csalódott benne, amikor kiderült az eltitkolt feleség, ám ez a mostani érzés rosszabb, nyomasztóbb volt mert mindent kilátástalannak érzett. A férfi tehetetlensége feldühítette, és úgy érezte, el kell menekülnie a fojtogató légkör elől. Ezt Colinnak is elmondta, és talajt vesztett párja már csak erőtlenül próbálta marasztalni.

Este, egyedül ülve Katie lakásában Iris tárcsázta Laura nénit, majd pár semleges mondat után a lényegre tért:

– Hazamegyek, a lehető legkorábbi géppel érkezem.

A vonal túlsó végétől csak egy sóhaj hallatszott.

--------------------------------------------
Előző                          Következő

A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!

Amikor a férfi benyitott a szobába, Iris már az ágyon hevert. Szó nem hangzott el közöttük, csak egymásra néztek. Colin azt szerette volna üzenni tekintetével, hogy „sajnálom, bocsáss meg”, ám Iris tekintete kicsit sem volt megbocsátó. Bármit is gondolt, a férfi nem kérdezett rá, csendben leült ő is az ágyra. A szobát beragyogta a lemenő nap fénye, bronzszínűvé téve a falakat, a bútorokat, az arcokat. Colin is ürességet érzett, már nem volt ideges, rémült vagy elkeseredett. Itt volt egy helyzet, amihez volt felesége sokkal jobban alkalmazkodott mint akárki más a családban.

Ez abból adódott, hogy Doris fel volt készülve erre a szituációra, nyilván kiokoskodta, mi fog történni. Iris szavak nélkül is képes volt jelezni, hogy megalázónak érzi ezt az egészet, a gyerekek reakciója viszont kiszámíthatatlan volt. Régen látták az anyjukat, Maggie talán nem is emlékezett rá, míg idősebb testvére csak elvétve emlegette, bármilyen emlékei voltak. Igen, Maggie számára sem családját elhagyó anya, hanem egyszerűen nem létező személy volt, míg Tim magába fojtotta az érzéseit, pár kitöréstől eltekintve.

Hány és hány pillanat volt, amikor megemlíthette volna valaki Dorist, és jóval korábban kiderül minden erről az egész félresikerült házasságról! Colin tartott ettől, és igencsak örült neki ha elkerülte a lelepleződést, például amikor kisfia említette a visszajövetelét. Most már úgy festett, talán jobban járt volna vele, ha Iris megtudja az igazságot. Meglehet, lett volna esélye kimagyarázni magát, elmondani mindent– bár ezt jóval korábban, magától kellett volna megtennie. Ehhez képest most zsákutcába jutott az egész kapcsolat, ami egyre értékesebb lett számára az idő elteltével. Amikor Iris elment Arizonába és késlekedett a visszautazással, mardosta az aggodalom. Ám a lány visszatért, és mostanra Colin már nem csak szerette, hanem ragaszkodott is hozzá, nem tudta volna elképzelni nélküle az életét. Érezte, hogy a lány is szereti, és nem akarta a szerelmét kockáztatni a beismeréssel.

Újra meg újra oda jutott vissza, miért volt olyan hülye, hogy az elején minden különösebb magyarázat nélkül csak annyit mondott, felesége elment? Ezt a tapintatos kifejezést nem volt nehéz félreértelmezni. Aztán valahogy sose került szóba, de ha igen, Iris szavaiból érződött, halottnak hiszi Dorist. Talán még sajnálta is Colint, talán eszébe jutott az a régi marylandi ház, és fiatalon meghalt édesanyja. A férfi ilyen gondolatokba zuhanva, merengve ült az ágyon, és érezte, jobban jár ha nem kezdeményez beszélgetést. Az órájára nézett és észbe kapott: hamarosan itthon lesznek a gyerekek! „Jobb, ha én fogadom őket”, mondta magának, így hangtalanul felállt, még egyszer a lányra sandított, aztán kiment a szobából.

Épp időben ért le a nappaliba hogy hallja a csengetést. Az ajtóhoz sietett, megköszönte ismerősének amiért a gyerekeket hazahozta, aztán az idegen autó miatt kíváncsiskodó Tim és Maggie elé guggolt:

– Jól látjátok, ez itt a ház előtt nem az én autóm. Vendég jött hozzánk.

– Ki az? Ő is Amerikából jött? – kérdezte izgatottan Maggie.

– Nem, őt ismeritek, jól ismeritek... Azt hiszem. Anyu jött el hozzánk, pár napig itt marad.

Eltelt pár másodperc, amíg feldolgozták ezt az információt. Tim beszaladt, cipőjét le sem rúgva egyenesen a nappaliba ment. Maggie kérdőn nézett az apjára, szemöldökét magasra húzva bámult rá. A férfi kézen fogta, belépett vele a házba, és aztán behúzta maguk mögött az ajtót. Nagyot sóhajtva indult a nappali felé. Ott Tim éppen farkasszemet nézett az anyjával, talán már váltottak is pár szót, mert Colin egy magyarázkodó mondat végét csípte el:

– ...jönni akartam korábban, kicsim, de... így alakult.

Ezt hallva Colin némi elégtételt érzett. Legyen ezen az estén Dorisnak is néhány nagyon kellemetlen pillanata, gondolta, de ez csak nagyon átmeneti örömet jelentett a számára. Ránézett a dühös, mégis kicsit könnyes szemű Timre és majdnem megszakadt a szíve. Maggie pedig úgy szorította a kezét, ami egy ilyen kicsi lánytól meglepően erősnek tűnt. Meg sem szólalt, félig apja lába mögé bújt. A nő állt hát fel, ment oda hozzá, majd leguggolva átölelte:

– Annyira hiányoztál te is, kicsim. Gyere ide, Timmy – mondta kitárt karral, és amikor a becézés miatt rosszallóan néző fiú vonakodva odament, őt is magához szorította –, anyu végre itthon van.

Férje nem tudta, ez a jelenet mennyire szívből jövő érzelmet tükröz vagy mennyire megjátszott. Tudta jól, hogy Doris számára nem megoldhatatlan a színészkedés. Az évek során pechjére képtelen volt annyira kiismerni, hogy mindig biztonsággal meg tudta volna mondani, mikor teljesen őszinte. A két gyerek meglehetősen össze volt zavarodva, végül Maggie vonta ki magát az ölelésből, és újra megfogta apja kezét. Ránézett, mintha kérdezni akart volna valamit, aztán az anyjára. A férfi érezte, van valami amit nem előtte akar kimondani, ezért hagyta hogy kislánya kicsit odébb húzza. Lehajolt mellé, és Maggie a fülébe suttogta:

– Iris hol van? Ő most már nem lesz velünk?

– Fenn van, kicsim – válaszolta ugyanúgy halkan a férfi –, de most nagyon fáradt.

– Értem. Azt hittem, szomorú.

– Kicsit szomorú is, igen.

– Biztosan ez a néni az anyukám? Nem lehetne Iris?

Colinnak könnybe lábadt a szeme, és megrázta a fejét:

– Ez nem így működik, Maggie. Ő itt az anyukád.

A szoba másik felében Tim Dorist vonta kérdőre, szemrehányó hangon. Karakán fiú volt, anyját meg is lepte, mennyire határozott már így, hat éves korában is. A fiú arról szerette volna faggatni, hol volt, mit csinált, miért nem jött el. Végül rákérdezett a jelen helyzetben legfontosabb dologra is:

– Itt maradsz?

– Igen, szeretnék maradni – mondta a nő kellően hangosan ahhoz, hogy Colin is értse –, már ha a papa megengedi.

A férfi megértette, bármennyire nyeregben érezte magát felesége, be akarta biztosítani magát. Erre a kérdésre ugyanis lehetetlen volt nemmel felelni, a gyerekek füle hallatára. Igent mondott hát. A nő elmosolyodott, Maggie továbbra is apja kezét szorongatva ácsorgott és méregette a számára szinte idegen anyát, míg Tim arcáról nem lehetett leolvasni, örül-e vagy sem. „Ezt kellett tennem”, mondogatta magában Colin. Ez volt az egyetlen szóba jöhető döntés, ami jelen pillanatban mindannyiuk számára átmeneti, bár nagyon rossz kompromisszumot jelent. Mégis, valami furcsát érzett. Hátranézett, és ekkor vette észre, hogy Iris ott áll mögötte és csendben hallgatja a beszélgetést.

Kétségtelen, hogy az amerikai lány többet is megtudott az utóbbi pár napban a kedveséről, mint szeretett volna. Különösebb öröm nem volt abban, hogy nap mint nap Colin feleségével kellett találkoznia, aki igazság szerint kevésbé volt kellemetlen természetű, mint elsőre tűnt. Jelenléte ettől függetlenül rányomta a bélyegét a hangulatra. A ház ura teljesen elvesztette a lába alól a talajt, mert gyerekei anyját kitenni az utcára durvának tűnt, ám közben rettegett attól, mi lesz mostani kapcsolatával. Volt miért aggódnia, mert Irisban dúltak az indulatok. Nyilván ő sem akarta sutba dobni az elmúlt hónapokat, akármekkora szomorúság érte. Erősebb volt, mint egy éve, így aztán menekülés helyett igyekezett racionális maradni. Malbortban próbált minél kevesebb időt tölteni, ezért gyakrabban találkozott Katie-vel, aki éppen mostanában ért rá kevésbé. A könyvtároslány boldog volt, de hogy ő pont barátnője rossz időszakában látszott révbe érni, bántotta. Ezt szóvá is tette az egyik délelőtt, amikor Iris benézett hozzá:

– Úgy látszik, mi ketten egyszerre nem élhetünk normális kapcsolatban.

– Senki nem tudja kiszámítani a sorsát. Azért én örülök neked és Jerrynek.

– Én is, biztos lehetsz benne. Csak most már tartok tőle, nem kerül-e elő valami rejtett dolog a múltjából.

– Ne kövesd el a hibámat! Kérdezz rá mindenre, ami zavar, vagy amit titkolni látszik.

Katie egy pár másodpercig homlokát ráncolva töprengett, mielőtt válaszolt volna:

– Biztosan igazad van, de tudod, mi egy kicsit zárkózottabbak vagyunk. Én inkább megvárom amíg ő mond el mindent magától.

– Az az átkozott angol tapintat! – Iris dühödten csattant fel. – Tapintatból nem beszélt nekem Colin a feleségéről, és a diszkrét barátaitól sem tudtam meg semmit a korábbi életéről. Hallgatott a szintén tapintatos Mrs Martyn. Azt sem tudom, hányan lehettek, akik körülöttem tudták, mi a helyzet, csak előttem nem beszéltek soha Colin feleségéről. Mert ugye ti itt olyan zárkózottak vagytok...

Katie meglepődve nézte barátnőjét a kifakadás alatt, majd bűntudatosan lehajtotta a fejét. Iris észbe kapott, rájött hogy nem a megfelelő ember lett haragjának áldozata, és egyből hangnemet váltott:

– Ne haragudj rám, egyszerűen csak nagyon kivagyok. Lehet, csak páran voltak vele tisztában, mi van Mrs Jonesszal, mert a jelek szerint ez a gazember nagyon ért a titkolózáshoz. Eszemben sincs téged bántani, te pont semmiről sem tehetsz, de lassan már olyan tapintatos leszek én is, hogy csak hozzám legközelebb álló emberekhez vagyok őszinte – mondta kesernyés félmosollyal.

– Hagyjuk, megértelek, legalábbis próbálom átérezni ezt a szituációt. Borzalmas lehet... Inkább beszéljünk másról. Nagy újságom van!

– Mesélj, figyelek. Csak nem mondta azt Jerry, hogy fontosabb vagy, mint az autója?

– Ott azért még nem tartunk, de most már nem csak a Fordja fog egy fedél alatt lakni vele. Megkért, hogy költözzek oda, már össze is pakoltam a legfontosabb cuccaimat.

– Jó neked! Te közös otthont teremthetsz, nekem meg az veszik el, amit eddig annak hittem. Talán jobb lenne visszamenni az USA-ba...

– Eszedbe ne jusson! Viszont van egy ötletem.

– Ha beállítasz úgy Jerryhez, hogy engem is viszel magaddal, nem jósolok nagy jövőt kettőtöknek – mondta nevetve Iris.

– Szó sincs róla, nem osztozom! Így is olyan keveset beszél, ha kettőnkre kéne beosztani a szavait, nekem napi 4-5 mondat jutna. Ám a lakásom ideiglenesen megüresedik ugyebár, és amíg nem rendeződnek a dolgok Malbortban, talán lakhatnál ott.

Katie felajánlása váratlanul érte Irist, ám kifejezetten racionális felvetésnek tűnt. Úgy érezte, ezzel úgymond üzenhet Colinnak, hogy a jelen állapotot elviselhetetlennek érzi. Logikusnak tűnt az is, hogy kis nyugalom, egyedüllét segíteni fog saját helyzetének átgondolásában. Colin remek férfi volt, akit még mindig nagyon szeretett. Elfogadta olyannak, amilyen, elfogadta a két gyereket, akikkel jó kapcsolatot alakított ki, de egy nő, aki jogilag még mindig a felesége volt és a jelek szerint bármikor felbukkanhatott, túlment egy határon. Ha kedvese nem tűnt volna olyan tökéletesnek, akkor talán ezen túl tudott volna lépni, ám így nagyon fájt az, ami történt és amit eltitkolt előle. Katie javaslata igazi telitalálat volt, és villámgyorsan meg is ragadta, mielőtt visszavonhatta volna:

– Nos, azt hiszem, szereztél egy albérlőt.

– Nálad jobbat úgysem találhattam volna – vigyorgott a másik lány –, este várlak a cuccaiddal. Nem tudom, mennyi mindent akarsz hozni, de szerintem sok mindenre nem lesz szükséged. Én amit csak lehet, otthon hagyok, mert fogalmam sincs, mi fog történni ha Jerryvel együtt fogok lakni.

– Ha nem bukkan fel a múltból egy feleség négy gyerekkel, akkor nagy baj már nem lehet. Talán még akkor lehet gond, ha előkerül egy másik veteránautó, és a hálószobátokat garázzsá kell alakítani.

– Attól tartok, hogy nem versenghetnék vele. Szerintem nem elég jók hozzá a lökhárítóim.

– Kérd meg Jerryt, hogy kicsit dolgozzon rajtuk, vagy adjon pénzt tuningra.

Ezen együtt nevettek, aztán egyaránt a vagy hosszabb, vagy rövidebb idejű lakhelyváltás részletein töprengtek. Bár egyikük poggyásza sem ígérkezett nagynak, mind a ketten másra vágytak: az egyikük sose akart visszaköltözni régi otthonába, a másik pedig olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet.

--------------------------------------------
Előző                          Következő

A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!