reblog

Colin egy rövid ideig képtelen volt rájönni, hol van és mi történik vele. Aztán pár perc elteltével észrevette, hogy egy maszk van az arcán, és egy szűk, fehér szerkezetben fekszik éppen. Egy férfi ült mellette, aki megnyugtatólag mosolygott rá, amikor ránézett. Colin megerőltette az agyát. Beugrott az, hogy merülnek, de aztán megszakadt a történet folyama. Ahogy lassacskán kezdett világosabban gondolkodni, ráébredt hogy épp egy rekompressziós kamrában van, és a sivító hangból arra is rájött, hogy épp növelik a nyomást. A felriadásakor érzett fájdalom fokozatosan eltűnt, de tagjait még nem nagyon tudta mozgatni. A mellette ülő férfi kezét a vállára tette, jelezve, hogy egyelőre legyen türelmes. Utána csendben elmondta, hogy most egy hosszú, több órás kezelés vár rá, aminek az elején mellette lesz, aztán ha képes lesz egyedül követni az utasításokat, akkor magára hagyja. Colin biccentett, tudta jól, hogy zajlik a kezelés ebben a nagynyomású kamrában. Sose volt még ilyenben, bár nem is vágyott rá. Úgy gondolta, most sem az ő hibája volt, de ebben még nem volt biztos.

A következő nap, a kamrából kikerülve még mindig csak nehézségek árán tudta felemelni karját, az orvosok pedig azt mondták, a lábra állást egyelőre felejtse el. Azzal biztatták, a következő kezelés után tovább javul majd az állapota. Utastársai átjöttek a másik szigetre meglátogatni, vicces megjegyzésekkel próbálták oldani a feszültséget, több-kevesebb sikerrel. Tudták jól, akár végleges mozgáskorlátozottság is lehet a dekompressziós betegség következménye, ám ezt a témát tudatosan kerülték. Szóba kerültek maguk a történtek is, mert Colin tudni akarta, mi vezetett ehhez a balesethez. Az őt felszínre juttató barát mesélte el, hogy már csak azt látta, ahogy mozdulatlanná válik, miközben valami nehéz tárgy süllyed alatta. Akkor még csak sejthette, mi kólintotta fejbe a társát, a felszínen aztán kiderült, hogy egy balfék búvár volt a tettes. Colin nem vágyott arra, hogy bárki bejöjjön bűnbánóan bocsánatot kérni, ez rajta ebben a pillanatban keveset segített. Szomorkásan búcsúzott a többiektől, akik azért még szerettek volna merülni, hiszen hamarosan utaztak haza. Colinra ehhez képest kórházi lét és további kezelés várt. Egyetlen öröme az volt, hogy most sem utazott biztosítás nélkül, és telefonon meg is erősítették, hogy fedezik a kezelés és a tartózkodás költségeit.

Iris azon a reggelen a bázison sürgölődött, amikor ő is hívást kapott Angliából. Katie szólalt meg izgatottan:

– Szia, Iris. Mégiscsak... beszélni kellene Colinról.

– Ebben már megállapodtunk egyszer – vágta rá, szinte gondolkodás nélkül a másik lány.

– Tudom, azt is tudom, hogy nagyon makacs vagy. Ha nem akarod, nem mondom. De azt megmondom, hogy majd később ne rám haragudj, hanem csakis magadra! Én megpróbáltam.

Iris elbizonytalanodott, vajon mi lehet az a fontos dolog. Aztán meggyőzte magát arról, biztos az egész csak arról szól, hogy Colin talált valaki mást, ez a rossz érzést is megmagyarázná. Utána már csak pár szót váltottak, mert a sértődött Katie-nek nem volt nagy kedve csevegni. Iris nekilátott a szokásos tennivalóinak, és igyekezett nem gondolkodni Katie telefonján. „Ha Colin akar valamit, majd hív”, mondta magában dühösen. Ezen a napon nem a legszebb mosolyával fogadta a betérő vendégeket, de ha tudta volna a valóságot, semmiféle mosoly nem ült volna az arcán.

Lassan peregtek a napok a kórházban, túlságosan lassan. A kórtermében egyedül fekvő angol beteg csak az orvosi személyzettel találkozott, néha hazatelefonált a gyerekeknek, beszélt a munkahelyével, és a klubtársai is gyorsan értesültek a hírekről. Érezte, több gond lesz még ebből a balesetből, mint hogy esetleg egy ideig nehézkesebben mozog. Ezen a téren ugyanis már volt előrelépés, de a cégénél meglehetősen hűvösen fogadták a bejelentést a további távolmaradásáról.

Tim és Maggie igencsak nehezen értette meg, mi történt vele. Természetesen próbált óvatosan fogalmazni, és azért szurkolt, hogy mire újra találkoznak, ne legyen feltűnően nehézkes, bicegős. Az a többlet idő, amit most Doris tölthetett a két kicsivel, jól jöhetett az asszonynak, ha hatni szeretett volna rájuk. Colin nem felejtette el a felvetést arról, hogy magához venné őket, és nyilván minél több időt kap a közös élet megismertetésére, annál jobbak lesznek az esélyei, ha a gyerekek választás elé kerülnek. A férfi aggódott, ám elkeseredve vette tudomásul, hogy senkivel nem tudja megosztani gondját-baját. Közel állt ahhoz, hogy kikönyörgi Katie-től Iris új számát, és mindent elmond neki. Aztán újból a büszkeség kerekedett felül benne: nem szeretett volna gyengének, betegnek látszani, és tartani akarta magát a saját elhatározásához, miszerint a válás után keresi majd meg. Úgy határozott hát, hogy minél inkább nehéz helyzetbe kerül, annál inkább akarni fogja, hogy az élete rendbe jöjjön. A baleset előtt még hajlott volna kompromisszumokra, most viszont eszében sem volt megegyezni. Harcolni akart és győzni, arról pedig letett, hogy Irist felhívja. Úgy vélte, ahhoz úgyis túl messze van hogy most eljöhessen hozzá, igazi értelme tehát nem lett volna.

Részben tévedett, hiszen a lány karnyújtásnyira volt, ám a fizikai közelség nem jelentette azt, hogy érzelmileg is közel álltak volna. Irist a tevékeny mindennapok megint eltávolították a magába zárkózva töprengő régi énjétől– miután túltette magát annak az emlékezetes délelőttnek a rossz érzésein, újból a bázis vidám, vonzó kirakatemberévé vált. Kedvességével nem csak az erősebb nem képviselőit vette le a lábáról, hanem bizonytalan búvárfeleségeket is rábeszélt érdekes programokra, például felszíni búvárkodásra vagy hajós kirándulásokra. Chris, a nagyfőnök nagyon meg volt elégedve vele, a többiek hasonlóan szerették, egyedül a Mike-kal való kapcsolata nyugodott e pillanatban bizonytalan alapokon. A férfi még egyszer tett kísérletet arra, hogy együtt töltsenek egy éjszakát, ám Iris szelíden elutasította. A lány némileg meglepve és kicsit hiúságában megsértve úgy érzékelte, ettől éppenséggel a férfi is megkönnyebbült. A bázison ez a téma soha nem került szóba közöttük, Mike továbbra is jó főnöke maradt, akivel szívesen dolgozott együtt. Egyértelmű volt, hogy ez a kaland olyan hirtelen ér véget, mint ahogy kezdődött.

A naptárt nézve egyik nap Iris két dologra döbbent rá: az egyik az volt, hogy már egészen hosszú ideje, több hónapja volt a Virgin-szigeteken, másrészt pedig ráébredt, hamarosan lejár a szerződésben vállalt időszak. Dönteni kellett hát a hogyan továbbról. Közeledett a nyári hurrikános évszak, ami ezen a környéken azt jelentette, hogy vége a csúcsszezonnak, így talán a bázisnak sem kellett annyi alkalmazott. A cég teljesítette a vállalt képzés jelentős részét, Iris hivatásos búvárvezetői tanfolyamának a vége közeledett, jórészt a hivatalos dolgok elintézése maradt már csak. Ezen túl akár itt, akár máshol kereshetett volna állást búvárként, de számára szimpatikus volt a parton végzett munka is. Egyelőre mégis úgy látta jónak, ha inkább hazamegy, és ott keres újabb lehetőségeket.

A maradék időt próbálta kellemesen eltölteni a szigeten. Sokat beszélgetett a többiekkel, akik mindenféle helyi sztorit elmeséltek neki. Így aztán beszéltek neki a búvárról is, akinek a fejére pottyantottak egy ólomövet. Mike kihangsúlyozta, hogy kell az ilyen eseteket elkerülni. Azt, hogy mivel járhat egy efféle baleset, Iris maga is könnyen kideríthette volna, ha bemegy az ugrásnyira levő kórházba. Valószínűleg örömmel fogadta volna a hazautazására váró, mélységesen magányos brit férfi ha rányitja valaki az ajtót, az viszont biztos, hogy egymás láttán mind a kettejük számára nagy lett volna a meglepetés.

Iris pár nap múlva élesben tapasztalta meg, milyen ha az ezerszer sulykolt szabályok szerint kell cselekednie. Maga előtt sem tagadta, hogy a balesetekről szóló beszámolók hatással voltak rá, és annak a szegény pasasnak a sztorija, aki dekókamrába került, elgondolkodtatta. Igen, a búvárkodásnak voltak veszélyei, ezt tudta jól, de ezek csak tankönyvszagú dolgoknak tűntek addig a pillanatig, amíg a kórházban fekvő férfi szóba nem került. Tényleg felmerült benne, hogy elmegy a kórházba, szétnéz, megismerkedik a kamrával, aztán a szezon utolsó napjainak rohamában erre végül nem szakított időt.

A vendégek ugyanis lelkesen jöttek, a bázisnak kifejezetten jó híre volt. Iris tudta jól, nem csak a szép korallok, hanem a szép lányok is hatással vannak a férfi búvárokra, akik így mondjuk plusz egy napra is befizettek. A szituációk kezelését megtanulta a felszínen és a víz alatt, és amikor az egyik nap a szokásosnál bizonytalanabb középkorú férfit bíztak rá, már gyorsan észrevette az ijedtség jeleit. Kedvesen segített neki, ám a vendég nem nagyon lett nyugodtabb. Mike is látta ezt, végül különösebb egyeztetés nélkül Irisra egyedül ezt a búvárt hagyta.

Az első merülés során úgy tűnt, túlzott az óvatosság. A férfi közelről követte Irist, lereagálta, amikor az különféle érdekességeket mutatott neki a falon, a levegőfogyasztásával sem volt nagy gond. Az is igaz, vezetője végig nagyon figyelt rá, hiszen alaposan a fejébe verték az egyik fontos szabályt: aki már ott a pánik jeleit mutatja, ahol ennek tényleg semmi indoka nincs, az az első problémás helyzetre szélsőségesen fog reagálni. Iris még nem tapasztalt ilyet, és tudta, egyszer el fog következni a kritikus pillanat. A két merülés között a felszíni időben mintha egy picit csökkent volna a feszültség, még beszélgettek is pár semleges témáról. A búvárok mindig megtalálják azokat a közös pontokat, amiről érdemes szót váltani, jellemzően búvárkalandokat emlegetnek fel. A férfinak volt pár merülése, elbeszélései alapján azt próbálta kideríteni Iris, hogy eleve a víz alatti lét miatt szorong, vagy volt egy kellemetlen élménye. Nem járt sikerrel, abban viszont bízott, hogy a búvár felszabadultabb lesz a következő merülésen.

Az első percben mentek is a dolgok a maguk útján. Alig 15 méterig ereszkedtek egy lágykorallokkal borított fal mellett, amikor Iris egy kis murénát vett észre egy üregben. Közelebb intette a férfit, aki óvatosan odaúszott, majd oké jelet mutatott miután meglátta az állatot. Ezután ismét mentek tovább, a lány pedig különös, gurgulázó hangot hallott az egyik pillanatban. Oldalra nézett, és látta, ahogy a másik búvár bajba került: a szájában nem volt légzőkészülék, és ahelyett hogy azt kereste volna, kalimpálva indult volna a felszínre. Azon nyomban cselekedni kellett, és Iris nagy erővel megmarkolta a vadul uszonyozó lábak egyikét. Ezt kellett tennie, még ha esetleg fuldoklott is a búvár, mert ha a levegő kifújása nélkül, rakétasebességgel lövi fel magát a felszínre, súlyos tüdősérülést szenvedhetett volna. A férfi erejét megsokszorozta a pánik, és Iris felé kezdett kapkodni, ám ő gyorsan mögé került, egy pillanat alatt megtalálta a férfi légzőautomatáját és hátulról megpróbálta a szája elé tartani. A búvár ráharapott a csutorára, Iris megnyomta helyette a víztelenítő gombot, miközben a zihálva lélegző férfi ismét a felszínre akart törni. Ám most már szorosan fogta merülőtársa, aki helyette szabályozta a biztonságos felemelkedést. A férfi néha beleköhögött a légzőautomatába, nyilván némi vizet nyelt, de szépen lassan megnyugodott.

A felszínen már egészen higgadtan reagált, képes volt a saját felszerelését kezelni, majd kimászni a hajóra. Mind a ketten tudták, ez az egész végződhetett volna rosszabbul is. Volt mit átgondolni mind a kettejüknek, hiszen Iris most érthette meg, miért kellett annyit gyakorolni és tanulni, míg alkalmi merülőtársa eltöprenghetett rajta, valóban akarja-e erőltetni a búvárkodást. Egy eset, két irány: Irist a még elkötelezettebb búvárkodás felé terelte az, ami a másik embert talán végképp eltávolította a merüléstől.

Este aztán Mike alig leplezett büszkeséggel elemezte ki a helyzetet, elégedett volt azzal, ahogy tanítványa reagált. Nem ok nélkül, mert tényleg olyan hivatásos búvár került ki a keze alól, aki bárhol képes lenne megállni a helyét. Ugyanezt érezte magáról Iris, tehát ő sem szerénykedett. Tudta, még sokat kell tanulnia, de legalább már rávezették a helyes útra. Megnyugtatónak tűnt, hogy ha képes volt segíteni egy idegennek, nagyobb biztonságban lehetnek mellette akár a barátai, szerettei is. Aztán az ugrott be neki, ugyan ki lehetne az, akinek a megmentéséért érdemes gyakorolni és küzdeni, így aztán ezt a gondolatot elhessegette. Furcsa hangulat bujkált benne, de csak azért is elnyomta magában.

Újból főnökére koncentrált, akivel tovább boncolgatták a balesetek kérdését. Azt a témát nem kerülhették meg, hogy mi van, amikor egyszerűen a helyzet menthetetlen. Mike ezt is higgadtan kezelte:

– Természetesen a búvárkodás veszélyes és ebbe bele lehet halni. Nekünk nem csak a megoldható vészhelyzetekre kell felkészülni, hanem a megoldhatatlanokra is.

– Volt már veled ilyen?

– Igen, akadt már. – Mike a távolba nézett, nyilván egy régi emlék ötlött fel benne. – Senki nem volt hibás, egészségügyi probléma.

– Szörnyű lehetett.

– Egy ilyen tragédia soha nem vidám, de amire nincs befolyásom, azon nem rágódom. Ha én vezetném a repülőt, izgatna, hogy lehet leszállni leállt motorral vagy viharban. Amíg viszont egy pilóta felel érte, addig az is benne van, hogy tőlem független okokból lezuhanunk.

– Te ettől félsz, Mike?

– Kettőnk közt szólva, nem rajongok a repülésért. Úgy érzem, nem ez lesz a végzetem, mégsem bírom megszeretni.

– Volt valami baleseted?

– Nem, éppenséggel az történt, hogy egy nappal az út előtt egy másik járatra foglaltam át, és az eredeti gépet érte baj.

– Lezuhant vagy mi történt?

– Azt hiszem, nem halt meg senki, de azért jobban örültem, hogy nem voltam fenn rajta. Lehet, legközelebb meg pont olyan gépre váltok, ami bajba kerül. Marhaság az egész, felejtsd el! Aggódni nincs is oka senkinek, hiszen még egy repülőgép sem maradt fenn.

– Ócska vicc – vigyorgott Iris –, ám nagyon igaz.

Mike vállat vont. Nem szeretett a kevés fóbiájáról beszélni, az viszont eszébe sem jutott, hogy a világ életében gond nélkül repülő Iris azon az éjszakán eltöprengett rajta, neki vajon nem égen szálló konzervdobozba zárva kell-e megélnie utolsó útját.

--------------------------------------------
Előző                          Következő

A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!

Már-már szokásossá vált Iris számára a tengeri naplementében gyönyörködni. Igaz, a szigetnek ezen a részén nem volt olyan szép rálátás a látóhatár mögé bukó vörösen izzó égitestre, de a hangulat így is hibátlan volt. A lány úgy érezte, pont jó helyen van. A nap adminisztrációját már befejezték, a többség haza is ment a bázisról. Mivel nem volt sok vendég, ma Iris is merülhetett. A meredek sziklafal a tenger szintje felett kezdődött és a víz alatt is ugyanúgy folytatódott. A parton ücsörögve jó volt visszagondolni a mély kékségbe vesző, szinte függőleges fal melletti lebegésre. Érdekes volt megfigyelni, hogy az áramlások által jobban ostromolt részeken mennyivel dúsabb volt az élővilág, számtalan hal keringett a hajladozó lágykorallok mellett. A lány egyre jobban képes volt felismerni az érdekesnek ígérkező helyeket, a vele együtt merülő turistának már meg is tudott mutatni pár színpompás apróságot, amik a korallok tövében rejtőzködtek. A hajón Missyvel váltottak pár szót a szakmai részről, aztán a parton Mike említette, hogy a műszak végén elbeszélgetne a lánnyal. Iris már csak erre várt, a bázis előtt a homokban ücsörögve. A férfi megjelent mögötte az ajtóban, pár pillanatig csak nézte, ahogy a lányt vöröses fény borítja be. Úgy tervezte, benn az irodában beszélgetnek majd, de hagyta magát meggyőzni, hogy inkább üljenek be egy csendes helyre.

A bár ahol végül megálltak egy pohár italra, nem volt messze Iris szállásától. Mind a ketten kényelembe helyezték magukat, kértek egy-egy sört, és Mike belekezdett a mondandójába:

– Most már túl vagyunk az akklimatizálódáson, igaz? Jól érzed magad nálunk?

– Nagyszerűen! A hely is nagyon szép és iszonyú sokat tanultam. Tudom, hogy még rengeteg dologban kell fejlődni, és igyekszek mindenre figyelni.

– Ezt észrevettem. Összességében az eddigi pár hetet értékelve azt mondhatnám, hogy meg vagyunk veled elégedve, Chris és én is. Mondhatom úgy is, addig maradhatsz, ameddig szeretnél, mert lelkes vagy és ügyes. Természetesen most még elsősorban a bázis ügyeinek intézésére gondolok, de a búvárkodás is alakul.

– Missy rengeteget segít. El sem tudtam volna képzelni róla, ha otthon mondjuk szembejön velem az utcán, hogy ilyen profi.

– Nincs az senkire se ráírva, szerencsére. Láttam, hogy sokat beszélgettek és igyekszel betartani az utasításait. Azért, ha megengeded, én is mondok pár szót arról, hogy merülsz.

– Nagyon hálás lennék – mondta Iris, noha a lelke mélyén volt benne pici aggodalom, hogy a komoly vezető oktató milyen hibákra mutat rá.

– Nos, a lényeg az, hogy szerintem nagyon jó úton jársz. Figyeltem a kezdettől fogva a magabiztosságodat, és azt is mindig megnézem fél szemmel a merülés után, mennyi levegőt használsz el a palackból. Már most jobb vagy az átlagos búvároknál, bár azt hiszem, Missy szégyellné magát, ha máshogy lenne. Szépen mozogsz, jól lebegsz, figyelsz a társaidra, a magam részéről teljesen elégedett vagyok. Tanácsaim azért így is lennének. Tisztában kell lenned vele, hogy neked, mint csinos nőnek más hatásod van egy vendégre. Sose engedd, hogy ez befolyásoljon bármit, ne hagyd, hogy a búvár bizalmaskodjon, netán a víz alatt akarjon téged zavarba hozni. Ez ugyanis egy természetes reakció, fel kell rá készülnöd, és az elején tisztáznod kell, hogy hol a határ. Eddig érthető?

– Igen, sejtem miről van szó, bár eddig nyilván kevésbé tapasztaltam ilyet, hiszen nem volt rám bízva senki.

– Pontosan azért beszélgetünk erről, mert úgy érzem, elég felkészült vagy ahhoz, hogy a csoporttal tartva ugyan, de már a te társadként vihess magaddal maximum két, nem kezdő búvárt. Ez nagy előrelépés és nagy felelősség, amit tudni kell kezelni. Mi mindig ott leszünk a hajón, továbbra is figyelünk rád, de a te embereidet most már te ellenőrzöd merülés előtt, alatt, után. Ha gond van, segítünk. Én hiszek benne, hogy boldogulni fogsz.

– Köszönöm a bizalmat. Nem is tudom, mit mondjak... – hebegte Iris.

– Elég annyi, hogy megígéred, megállod a helyed.

– Bízom benne, vagyis szó sincs róla, teljesen biztos vagyok benne, hogy csak akkor adsz valakinek ilyen lehetőséget, ha szerinted felkészült rá. Ehhez fogom tartani magam és nem okozok csalódást.

– Nagyszerű. Egyébként a többi dolog nagyjából rendben van. Amire még érdemes figyelni, az az, hogy meg kell találni és meg kell tudni mutatni a víz alatt minden érdekességet. Figyeld a vezetőt, aki az egész csoport elején van, bár ezzel eddig sem volt probléma. Szerintem már te is sejted, hol érdemes szétnézni, de az már külön tudomány, hogy meg is tudd mutatni. Ha úgy látod, hogy túlságosan rejtett helyen van az élőlény, inkább menj tovább. Semmilyen fizető vendég kedvéért nem rángatunk ki egy üregből semmit, és nem engedjük, hogy bárki zaklassa vagy rombolja az élővilágot. Ő pár nap múlva hazarepül, míg mi itt maradunk, és a következő csoportoknak is meg szeretnénk mutatni a látnivalókat. Lesznek veled fotósok néha, rájuk különösen ügyelj. Ha azt látod, a fényképezőgéppel nem mozog jól, rossz helyen kapaszkodik, jogod és kötelességed közbelépni. Hagyj neki időt a fotózásra, de figyelj rá, hogy a csoport eleje mindig látótávolságban legyen. Mostantól a te felelősséged, hogy ne tévedjenek el a búváraid.

Iris komolyan hallgatta a fejtágítót. Tudta, hogy még Missy is beszélget vele ezekről a dolgokról, ám ő részben oktató, részben haver volt, míg Mike személyében maga a főnök igazította el. Minden szót igyekezett megjegyezni, és annyi merülési tapasztalata már volt, hogy az elmondott szituációk ne legyenek ismeretlenek a számára. Ezek után pár percig még szakmai dolgokról beszélgettek, majd rendeltek még egy sört, és az oldottabb hangulatban inkább magánjellegű témák kerültek szóba. Mike egy picit kinyílt, mesélt magáról, az utazásairól, ekkor vált igazán egyértelművé Iris számára, micsoda kalandorral hozta össze a sors. Ehhez képest úgy tűnt, hogy hasonszőrű társaival ellentétben kevésbé rámenős a nőknél.

A harmadik sörnél kezdett megváltozni a szituáció. Mike egyre közelebb ült, egyre bizalmasabb hangon beszélt, és ez tulajdonképpen nem volt partnere ellenére. Iris egy ideje kerülte a flörtölést, talán nem tudatosan, ám a karibi sziget hangulata fokozatosan feloldotta a tartózkodását. Ezen az estén egyszerűen jól érezte magát, és a szórakoztató beszélgetőtársnak bizonyuló Mike-ról kiderült, ért a búvárkodás mellett a koktélokhoz is. Miután legurítottak egy pohárnyi finom színes italt, forróvá vált a hangulat. Először csak a kezük ért össze, majd Mike nézett mélyen a lány szemébe. Miután fizettek, sétálva indultak tovább, a férfi karja pedig vándorútra indult a lány idomaim. Iris egy másodpercig sem tiltakozott, és már várta az első csókot. Szájuk hosszan forrt egymásba, a lány teste pedig szinte hullámzott az izgalomtól.

Csendben osontak a szobába, mert kimondatlan egyezménynek tűnt, hogy ez az éjszaka megmarad kettejük titkának. A férfi finom mozdulatokkal levette kevés ruháját a lányról, majd fordult a kocka. A két meztelen test egymáshoz ért, és aztán a keskeny ágyon szeretkezni kezdtek. Iris régen élte át a testi szerelem örömeit, és azt hitte, a napbarnított bőrű szerető minden vágyát kielégíti. Mike zihálva hatolt belé, ám az ágyban inkább önző volt mint odaadó, és az aktus felemás érzéseket hagyott a lányban. A férfi nem nagyon érzékelte ezt. Gyorsan felkapkodta ruháit, majd egy csókkal búcsúzott az ágyon heverő lánytól. Iris kissé csalódottan hevert pár percig, majd egy kijózanító zuhany során gondolta végig a történteket. Úgy vélte, talán túl spiccesek voltak egy igazi, boldog és szenvedélyes szeretkezéshez, aztán túllépett a problémán. Ha az éjszaka nem is volt teljesen tökéletes, mégis adott neki némi kielégülést. Aztán töprengésre sok ereje már nem volt, végigdőlt az ágyon, hogy holnap ismét frissen jelentkezhessen munkára.

Volt egy kis félsz Irisban, amikor először volt valaki a felügyeletére bízva. Amikor látta, hogy nem kezdővel kell foglalkoznia, már jobban érezte magát, és egészen gyorsan beleszokott az új helyzetbe. A felelősség nem bénította, hanem plusz erőt adott neki. A többiek elégedetten figyelték a ténykedését, ami beleillett a bázis profi működésébe. Missy vidáman nézte, ahogy visszaköszönnek az általa tanított dolgok, Mike pedig a maga visszafogott módján vette tudomásul Iris előrelépését. A hétköznapi munkában semmi jelét nem adta annak, hogy több van köztük munkakapcsolatnál, és ez Iris számára is egyszerűbb volt így.

Pár nappal később a véletlen megint úgy hozta, hogy kettesben maradtak, most Mike apartmanjába mentek el, és kihagyták a több órányi ücsörgést egy bárban. A lány abban reménykedett, hogy tiszta fejjel máshogy éli majd meg a szeretkezést. Mike udvarias volt, ám képtelen volt igazán ellazulni, így Iris próbálta oldani a feszültséget. Fogalma sem volt, miért lehet ilyen különös a férfi viselkedése, aki nyilván vágyik rá, mégis olyan gépiesen cselekszik. A lány megpróbált kicsit játszadozni, simogatta szeretője pár heg tarkította testét, próbálta harapdálni és más módon is feltüzelni őt. Aztán hirtelen maga is elvesztette a lelkesedését. Egyszerűen összebújtak és szeretkeztek, igazi szenvedély nélkül. Ahogy csendben feküdtek egymás mellett az ágyon, talán mind a ketten arra gondoltak, hogy jó és kellemes volt a szex, de hagyni kell egy kis időt maguknak a következő alkalom előtt, erőltetés helyett. Ekkor legalábbis még úgy voltak vele, lehet a dolognak valamiféle folytatása.

Miközben a munkanapok megosztva teltek a tengeren és az irodában egyaránt, Iris csak néha beszélgetett Laura nénivel és barátaival. Mi újat mondhatott volna azon túl, hogy a tenger még mindig gyönyörű és remekül érzi magát? A mély érzéseket nélkülöző kalandjáról inkább hallgatott, azzal pedig már elbüszkélkedett, hogy a búvárkodás bonyolításában komolyan számolnak vele. Otthonról éppen ilyen rövid, általános dolgokra szorítkozó hívásokat kapott. Katie esetleg mesélhetett volna még másfélét, de Iris tiltása élénken élt az emlékezetében, így az angol barátnő nem hozta szóba, mi zajlik Iristól egy ugrásnyira. Az Amerikai Virgin-szigetektől légvonalban csak kis távolságra voltak a Brit Virgin-szigetek, amelyek hasonló adottságokkal, de lényegesen korlátozottabb turistaforgalommal büszkélkedhettek. Arrafelé szintén népszerű volt a búvárkodás, és az elkedvetlenedett Colint pár barátja egy rövid utazásra bírta rá a Karib-tengernek erre a gyöngyszemére, Tortola szigetre. A férfi nem tudta, a világ melyik sarkában van a lány, akiről oly rég hallott, és Katie lojalitása miatt régi kedvese éppúgy  nem volt tudatában a közelségének. Gyakorlatilag csak Katie tudott a sorsnak erről a furcsa fintoráról, ő pedig Jerryt sem avatta be, mert úgy érezte, ez az egész ügy a két érintett emberre tartozik, senki másra.

Ha abban bízott Colin, hogy teljesen kiverheti a fejéből a búvártúrán a magánéleti gondjait, akkor nagyot tévedett. Precízen készült a merülésekre, nézte a víz alatt a látnivalókat, mindent korrekten csinált, sőt, az esti sörözésekből sem maradt ki. Mégis folyamatosan töprengett az elmúlt hetek eseményein. Kegyetlenül kínozta Iris hiánya, a távolság, amiről azt sem tudta pontosan mennyi. Bízott benne, hogy minden rendben van vele, és a lelke mélyén reménykedett, új kapcsolat nincs az életében. Talán felhívhatta volna, elmesélhette volna, mennyire szereti. Ám megígérte magának, férfi módra fog cselekedni, és makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy akkor keresi meg, amikor végre szabad lesz és független. Független– de csak addig, amíg az amerikai lány vele nem tart, hogy újból együtt éljenek Malbortban. Vagy esetleg bárhol máshol, Colin már mindent el tudott volna fogadni.

A dolgok viszont csak addig alakultak nagyjából a tervek szerint, hogy Doris elköltözött a házból. Colin cégének helyzete meglehetősen megingott, és ezért a jövedelme is csökkent. Ez főleg azért érintette érzékenyen, mert Dorisnak támogatást ígért illetve nagyvonalú válást. Tovább bonyolította a dolgokat az, hogy Doris látszólag belement a sima válásba, később ügyvédjén keresztül mégis azt a lehetőséget vetette fel, hogy a gyerekeket ő neveli a továbbiakban. Colin megdöbbent a gondolattól. A gyerkőcökkel nehéz volt magányos apaként élni, lemondani mégsem tudott volna róluk. A két kicsi pedig eltérően viselkedett: Tim erősen ragaszkodott anyjához, míg Maggie inkább apjával érezte magát jól. Iszonyúan nehéz volt a fejük felett arról dönteni, nekik mi lenne a jó, mert abban biztos volt, hogy elszakítani nem szabad őket egymástól. A víz alatt így aztán gondterhelten tempózott búvártársai mögött, mert lélekben egészen máshol járt.

Iris eközben tette a dolgát. A Mike-kal töltött romantikus együttlétek kibillentették a letargiájából, és azt bizonyították számára, hogy kapcsolatban csak érzelmekre alapozva tud élni. Bűntudatot nem érzett a kaland miatt, hiszen azt sem tudhatta, Colin éppen mit csinál és kivel. Most már csak azért se kérdezte meg Katie-t, élni akarta a saját életét, anélkül hogy régi időkről ábrándozott volna. Egyik napról a másikra dolgozott, és a legnagyobb öröm az volt számára, amikor a beosztásnál kiderült, hogy másnap a hajón lehet és merülhet, lassacskán megismert minden helyet, a zátonyokat, a falakat, vagy az olyan roncsokat mint a Kennedy.

Az egyik pénteken újból hajóra szállhatott. Négy búvárt vártak, kettejük társaként ő merült volna. Furcsán indult a nap, reggel valahogy szokatlanul bizonytalannak érezte magát. Tudta, hogy profiként ezt az érzést kezelnie kell, és minden ment is a maga útján. A két középkorú férfi vendég kedves volt vele, odafigyeltek rá, és szorosan a nyomában úszva követték őt a víz alatt. Az egyik pillanatban furcsa aggodalom rohanta meg és a lány ijedten nézett szét maga körül. A két búvára ott volt és meglepve figyelték ahogy megáll és minden irányba nézeget. Iris utána a csoport elején úszó Missyre nézett, aki kért tőle egy minden rendben jelet, amit Iris mutatott is. Látszólag semmi baj sem volt, mégis furcsa feszültség uralkodott el rajta.

Pár kilométerrel odébb a brit felségterületen eközben izgatott kapkodás volt egy búvárhajó fedélzetén. Az egész eseménysorozat alig pár perccel korábban kezdődött, amikor a Santa Monica Rockhoz új hajó érkezett, miközben egy másik csoport már mélyen a víz alatt volt. A hajón levő búvárok egyike épp ólomövére fűzte a nehéz kockákat, amikor ügyetlen mozdulattal a vízbe ejtette a hajó széléről a közel tíz kilós nehezéket. A vízbe érve lassan indult a mélybe az ólom, ám felgyorsult és egy buborékfelhőbe ért odalenn, ami azt jelezte, hogy búvár van alatta. A súlyos öv ütése teljesen váratlanul érte a gyanútlan férfit, aki hirtelen elvesztette eszméletét és lassan maga is süllyedni kezdett. A társa látta, hogy baj van, odaúszott, reduktorral a szájában kiáltotta társa nevét: „Colin, Colin!” Nem kapott semmiféle reakciót, ezért a több, mint harminc méteres mélységből villámgyorsan a felszín felé indult, megragadva a másik búvárt, aki szinte élettelenül lógott karjai közt.

A felszínre érve a segítségnyújtó hívta a hajót, akik kiemelték a mozdulatlan Colint. A másik búvár gyorsan elhadarta, mi történt, aztán visszasüllyedt pár méterre, hogy betartsa a dekompressziós megállót. Tudta, hogy a fedélzeten már megkezdték az elsősegélynyújtást, és nyilván riasztották a mentőket is. Bízott benne, hogy ha rekompressziós kamrába is kerül társa, gyorsan fel fog épülni, ám egyelőre a víz alatt várva a nitrogén kiürülését véréből, ugyanis az életmentő a saját épségéért is aggódhatott. A hajón szerencsére felkészültek a vészhelyzetekre, Colin azonnal tiszta oxigént kapott és lassan eszméletét is visszanyerte. A végtagjaiban jelentkező erős fájdalom jelezte, jól tették, amikor azonnal helikopteres mentést kértek a számára. Pár perc múlva a kínok között fekvő Colin már úton is volt a kórház felé– méghozzá a legközelebbibe, a Virgin-szigetek amerikai felén.

A búvárhajón eközben Iris eltöprengve üldögélt, kimaradt a szokásos merülés utáni élménymegosztásból is. Aztán megrázta a fejét, így próbálta elűzni a rossz érzést, majd igyekezett másra figyelni, például egy helikopterre, ami alacsonyan szállva repült el a hajójuk felett. Egész délután ott bujkált benne a furcsa hangulat, végül sikerrel elnyomta magában– ebben talán az a pár koktél is segített, amit elkortyolt lefekvés előtt.

--------------------------------------------
Előző                          Következő

A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!

A Virgin-szigetek közelében már erősen ereszkedő repülőről nagyszerű látvány tárult Iris szemei elé. Zölddel borított, hegyekkel tarkított kis szigetet látott maga alatt, néhány idillinek tűnő tengerparttal. Alaposan utánanézett mindennek, mielőtt útnak indult volna. Tudta, mire számíthat, mégis nagy izgalommal próbálta felfedezni a hosszúkás St. Thomas ismertebb pontjait. Számtalan kanyargós út hálózta be a szigetet, a legnagyobb város, Charlotte Amelie pedig már magasabbról is jól látszott. A reptér keskeny csíkja gyakorlatilag a tengerben végződött, az ijedősök számára furcsa élmény lehetett látni azt, hogy csak vízfelület határolja két oldalról a kifutópályát. A forgalmasnak számító repülőtérre minden nap sok gép érkezett. Az USA kontinentális államaiból és a szomszédos kis szigetekről is érkeztek a kisebb-nagyobb repülők, így Iris bízott benne, hogy a pilóták már kellő rutinnal rendelkeznek a leszállásban. Gond nélkül értek földet, aztán a szigeten gyorsan megcsapta a lány orrát a Karib-tenger illata. Noha elvileg ez a hidegebb évszak volt, nagyon kellemes, szép idő fogadta az utazókat. Ráadásul ebben az időszakban kevesebbet esett az eső is, tehát minden ideálisnak ígérkezett. Talán csak amiatt volt szokatlan érzése, hogy az út előtt rövidebbre vágott hajtincsei nem ölelték körül a vállát.

A reptéren egy fiatal, mosolygós helyi lány várta Irist. A kreol bőrű Julia a búvárbázis egyik alkalmazottja volt, és már az első pillanatban nagyon szimpatikus volt Irisnak. Lelkesen magyarázott mindenről, ami az eszébe jutott. Csapongó leírásaitól Iris ugyan nem lett tájékozottabb, ám arra kifogástalanul megfeleltek, hogy ráérezzen, milyen barátságos hangulat veszi majd körül ezen a romantikus szigeten. Az már elsőre is kifejezetten furcsa volt, hogy az USA-ból érkező, bal kormányos autókkal az utak bal oldalán közlekedtek, tehát az előzés több, mint izgalmas manőver volt errefelé. Iris, aki Angliában és Máltán már letudta a kötelező megismerkedést ezzel a rendszerrel, most már könnyebben tudott hozzá alkalmazkodni.

Természetesen volt idő nézelődni is útközben. A sziget igazán nem volt nagy, ám az a szűk órányi autózás alatt így is látványos tájak fogadták az utazót. Erdős, zöld részek váltakoztak csinos karibi hangulatú településekkel, elegáns tengerparti hotelekkel. Természetesen a háttérben ott hullámzott a hihetetlenül szép, a homokos partoknál káprázatosan türkiz színű tenger, ami a messzeségben fantasztikus mélykékbe ment át. A víz kellemesen meleg volt a jelentések szerint, de Iris elsősorban arra vágyott, hogy saját maga érezhesse simogatását. Jó lett volna ringatózni, lebegni a felszínén, ám egyelőre más dolga volt. Megérkeztek ugyanis egy hotelhez, aminek a tengerpartján működött a búvárbázis.

Julia előreengedte az ajtóban az új munkaerőt, aki a vakító napfényről belépve egy pillanatig szokta az árnyékolók miatti félhomályt. Idősebb, szakállas férfi jött elő hogy üdvözölje, mert egyből megismerte a küldött kép alapján Irist. A főnök bemutatkozott, Chrisnek hívták. Magas volt, napbarnított és szikár. Úgy festett, mint egy, a hajózásba beleunt tengeri medve, aki nyugalmasabb életre vágyva telepedett le ezen a paradicsomi helyen. Később aztán kiderült róla, hogy szinte mindent tud a környékbeli merülőhelyekről, évtizedek óta él és búvárkodik a szigeteken. Erősen őszülő haja alatt huncut szempár csillogott, bozontos bajsza felett pedig akkora orral áldotta meg a természet, hogy Irisnak eleinte az is kétségesnek tűnt, hogy talál megfelelő méretű búvármaszkot. Hamarosan felbukkantak a többiek is, ahogy a merülési napot befejezték. Az egyik helyben született, szintén kreol bőrű búvár, az alacsony, mosolygós Ben Julia párja volt. Előkerült egy szőke, duci, de már évek óta profiként dolgozó lány, Missy is, aki aznap épp egy tüskehajú, állandóan vigyorgó holland fiúval, Erwinnel dolgozott együtt.

Végül befutott a vezető oktató, a mindennapi működésben gyakran Christ is helyettesítő Mike. Az ő korát volt a legnehezebb megállapítani. Átható tekintetével alaposan végigmérte az új lányt: ránézésre szerette felmérni, alkalmas lehet-e adott ember a búvármunkára. Mint a víz alatti dolgok első számú felelőse, gyorsan a lényegre is tért, és a kötelező ismerkedések után kettesben faggatta Irist tapasztalatairól, elképeléseiről. A lány úgy érezte, némileg nőként is vizsgázik nála, de egyelőre inkább a szakmai területen akarta bizonyítani, hogy jobb másoknál. Lopva azért ő is alaposan megvizsgálta Mike-ot, aki nem túl magas, ám meglehetősen erős testalkatú férfi volt. Ez jól látszott, mert félmeztelen felsőtestén némi só ült ki, ami kontúrt adott izmainak. Arca nem sok érzelmet tükrözött, beszéde nagyon szabatos és határozott volt. A naptól szőkült haját a szörfösök módjára hosszúra hagyta, és a nap végén már nem is kötötte össze, emiatt is látszhatott fiatalabbnak koránál. Később ugyanis kiderült, számtalan karib-tengeri szigeten megfordult már, és nem szégyellte, hogy egészen alulról kezdte, azaz pincérként is rutinja volt. A beléje vert udvariasság miatt a bázisba betérő vendégeket egyből levette a lábáról profizmusával, gondosan megválogatott szavaival. Iris számára is szimpatikus volt az, hogy valódi vezetőként vette kézbe az irányítást.

Egyből érezhető volt ugyanis, hogy ha bármi gondja-baja van a feladataival, Mike lesz az az ember, akihez kell és érdemes fordulni. Bulizni, dumálni, lazítani a többiekkel is lehet, ám egy jó szervezetben lennie kell valakinek, aki képes kézben tartani a mindennapokat. A főnök, Chris már szívesebben merült vagy foglalkozott a kedvteléseivel, mint a napi aprómunkákkal, és egy ilyen embert alkalmazva meg is oldódtak a problémái. A lány tehát úgy döntött, Mike lesz az, akire a leginkább hallgat, és akitől a leginkább tanulni igyekszik majd. Miután megvolt az első alapos elbeszélgetés, Mike körbevezette Irist a bázison. Megismerkedett a bolttal, a felszerelések tárolójával, a kompresszorral. Megcsinálták a papírmunkát, utána pedig a partra mentek, hogy megnézzék a búvárhajókat. A férfi felajánlotta, hogy ha gyorsan fürdőruhába bújik, akkor Iris meg is mártózhat a homokos part előtti tengerszakaszon, és a lány kapva kapott az alkalmon.

Pár perc elteltével már pontosan úgy lebegett a víz színén Iris, ahogy azt kicsivel korábban elképzelte. A délutáni nap nem égette, hanem inkább lágyan kényeztette sugaraival, a víz pedig finom meleg volt. Barna haja medúzaként vette körül, ahogy a hátán fekve élvezte a pillanatot. Az ötlött fel benne, hogy a tenger olyasmi, mint amilyen maga a szerelem: új, szokatlan közeg, ami egyszerre lehet ringató és veszélyes. Néha keményen kell tempózni, de minél inkább részévé válik az ember, annál több csodát ad és eltávolít a földhözragadt élettől. Aztán időnként meg csak kapkodja az ember a fejét, amikor rájön, nincs szilárd talaj a lába alatt. Hullámhegy után hullámvölgybe kerül mindenki, ez természetes, csak éppen már jönnie kéne valaminek, ami újra a  felszínre hozza, fűzte tovább a gondolatot Iris.

Gyorsan észbe kapott, hiszen tudta, ez az időszak a tengerparton nem a fantáziálásról fog szólni, hanem pont a szorgos mindennapokról. Most már tisztában volt vele, hol fog dolgozni, arról is volt elképzelése, hogy mit. A csapat tagjai szimpatikusak voltak, és érezte, az első munkanapjától kezdve teljes jogú dolgozóként számítanak rá, tehát nincs idő több hétnyi beleszokásra. Először várja az adminisztratív munka, a vendégek fogadása, aztán jöhet a búvárkodás is. Bízott benne, hogy a víz alatt sokat leshet majd el a tapasztalt profiktól. A kicsi, gyorsnak tűnő búvárhajó mellé úszott, kikapaszkodott és benézett, de nem nyúlt hozzá semmihez. Utána fejest ugrott a tengerbe, úszott egy keveset.

Azt nem láthatta, hogy a partról néha pillantások követik a mozdulatait. A hotel pár vendége megcsodálta egyszínű, minden rafinált megoldást nélkülöző dresszében is roppant formásnak tűnő alakját, míg Mike eleinte inkább azt nézte, mennyire biztonsággal mozog a vízben. Ismert búvárokat, akik a tengert megpillantva karrierjük kezdetén iszonyúan bizonytalanok voltak a vízben, aztán pár hónap után váltak nagyon képzetté és ügyessé, ehhez képest úgy tűnt, Irist egészen más fából faragták. Harmonikus mozdulatai azt sejtették, hogy a tenger igazán természetes közeg a számára, és ez mindenképpen jó jel volt. Aztán félretéve a szigorú főnöki énjét, Mike maga is azoknak a táborát kezdte erősíteni, akik a karcsú lányban gyönyörködtek. Lassacskán közeledett az alkonyat, és a laposan érkező napsugarak szép kontúrt rajzoltak a tengerből elégedetten kisétáló Iris köré. Pár percig ácsorgott, hogy kicsit megszáradjon, aztán félhosszú haját összefogta, valamelyest kicsavarta belőle a vizet. Mike erőt vett magán, és a kitöltött papírok felé hajolt, mert volt még intézni valója. Úgy döntött, jobb lesz, ha ma este inkább valaki más viszi el a lányt a szállására.

Iris villámgyorsan belerázódott az új munkakörbe. A szállás nem volt luxuskategóriájú, de jutott neki ágy, volt hol fürödnie és ennie, azaz a legszükségesebb dolgok mind a rendelkezésére álltak. A munka alapvetően sallangoktól mentes volt: amit kellett, gyorsan meg lehetett tanulni. A sikerhez természetesen kellett még a széles mosoly, a lebilincselő fellépés, a lelkes elbeszélés a búvárkodás szépségeiről, és a lány bátran bedobta vonzerejét is. Mivel tényleg szép volt a tenger és profi a bázis, elég volt az igazat hatásosan előadni, és biztosan mindenki azt kapta, amit várt. Ez a sziget talán a drágábbak közé tartozott ebben a térségben, ám nagyon sokat lendített az üzleten a Virgin-szigetek neve előtti két betű: US. Sok más országba bizonytalanul utaztak ekkortájt az amerikai turisták, akik annak ellenére otthon érezték magukat, hogy az autók a „rossz oldalon” mentek. Egy szó mint száz, a bázis is nyert Iris személyével, és ő is egy igazán jó helyen kötött ki.

A gyakorlatban kiderült, melyik munkatársa pontosan miben a legjobb. Az is a juttatás része volt hogy profi búvárrá képzik ki, ezt a feladatot a kerek arcú Missy kapta, és ő nagy lelkesedéssel tanította Irist. Noha eleinte még nem a hivatásos búvárvezetői tanfolyamról volt szó, az első pillanattól kezdve a biztonságos és odafigyelő merülés szemléletét oktatta. Az irodai feladatokat Mike adta ki és kérte számon, és időnként bele-bele hallgatott abba is, mit ad át Missy a búvártudományokból legújabb tanítványának. Azt is Mike döntötte el, melyik napokon elegendő Julia személye a bázison, hogy Iris víz alatti kirándulásokhoz csatlakozhasson és merülési gyakorlatot szerezhessen.

Ezen túl különösebben nem szólt bele semmibe a bázist vezető Mike vagy a nagyfőnök Chris. Sőt, utóbbi inkább igyekezett tippeket adni, merre érdemes szórakozni, néha maga vitte el új alkalmazottját a legjobb környékbeli kis büfékbe, ahol olcsón lehetett isteni dolgokat enni. Iris sok dolgot kipróbált, megtapasztalt és megtanult a felszínen, de a legnagyobb élményeket búvárkodás közben szerezte. Üres óráiban akár egy maszkkal és egy uszonnyal felszerelkezve is elment, hogy szabadtüdővel lebukjon, és lélegzetét visszatartva pár méteres mélységben nézze a sürgő-forgó halakat, apróbb rákokat. Eleinte csak rövid ideig tudott lenn maradni, amíg Missy elmagyarázta, hogy kell ezt jól csinálni. Hiába tűnt testesnek az alacsony búvároktató lány, olyan elegánsan mozgott a víz alatt, hogy Iris vízilónak érezte magát mellette. Amikor a másik lány egy nagy lélegzetvétel után, egyetlen halk csobbanással lebukott és csak lassú, széles uszonycsapásokkal mozgott a mélyben, Iris megpróbálta követni. Hiába igyekezett, azt érezte, hogy uszonyaival csak úgy fröcsköli a vizet a felszínen, és a haladáshoz még mindig használja a kezét. Így hát kérdezett, Missy pedig magyarázott, mindent megmutatott, sőt, Iris rossz mozdulatait a víz alatt is korrigálta. Utóbbi eltökélten gyakorolt, és pár nap alatt sokat fejlődött.

Amikor a búvárhajóval kimehetett, igyekezett figyelni, hogy és mit csinálnak a rutinos búvárok. Hamar feltűnt a különbség a vendég és a bázis búvára között. Természetesen a turisták között is voltak nagyon képzett búvárok, ám ők szinte kizárólag magukra figyeltek. Az oktatók ellenben mindenkit szemmel tartottak, és nyugtázták, ha valaki tapasztalt és tudja mit csinál, amikor pedig kezdő bizonytalanságát látták, egyből mentek és segítettek. Most értette meg, miért mondták többször, hogy a balesetek a felszínen kezdődnek. Az ideges, izgulós búvár felszíni enyhe nyugtalansága bármikor rémületbe csaphatott volna át a víz alatt, ám Missy, Erwin vagy Mike az ilyesmit mindig észrevette és közbelépett. Pár kedves szó, egy olyan tanács, ami után a kezdő úgy érezhette, maga oldotta meg a problémáját, szinte bárkit átsegített a kezdeti idegességen. Főleg utólag érezte ezt meg Iris, amikor rájött, pár nappal korábban őt pont ugyanígy támogatták.

Noha a bázis csapatának új tagja nem volt ügyetlen, mégis kezdőnek számított. Meg kellett tanulnia, hogyan kell szinte gépies rutinnal szerelni, ám úgy, hogy soha ne feledje el a szintén gépiesen, kötelezően végrehajtandó ellenőrzéseket. Alaposnak kellett lenni a szerelésnél, kellett egy utolsó ellenőrzés vízbe ugrás előtt, meg kellett magán igazítani mindent a merülés elején és folyamatosan kontrollálnia kellett a helyzetét a víz alatt. Az egész eleinte olyannak tűnt, mintha a víz alatt többet adminisztrálnának, mint élveznék a látványt, főleg amikor másokra is figyelni kellett. A rutin aztán meghozta azt is, hogy már a szépségekre is tudott koncentrálni. Lassan szokásossá vált számára az, ha teknős vagy cápa jelent meg valahol, amiknek minden búvár örült, hiszen jól láthatóak és könnyen megfigyelhetőek voltak. A lány tudta, az még odébb van, amíg a nagy élőlények felbukkanása híján olyan biztonsággal találja meg a rejtőző élőlényeket is mint a profik, de ezt csak idő kérdésének tartotta. Alapvetően jól érezte magát az új helyén, annak ellenére, hogy kollégáit nem nagyon mondhatta barátainak, Mike például kifejezetten csak a szakmai kapcsolatra szorítkozott.

Szerencsére még nem felejtették el a lányt az Irishoz közelálló emberek, igaz, aránylag kevesen voltak. Az internetes telefonálásnak köszönhetően üres óráiban könnyen tudta velük tartani a kapcsolatot. Liz leplezetlen irigységgel faggatta Irist, és megígérte, a következő vakációt az ő szigetére szervezi. Laura néni is tett egy bizonytalan kijelentést, hogy ha esetleg úgy alakul, meglátogatja unokahúgát. Ezt kevésbé vette komolyan a lány, hiszen tudta, nagynénje ritkán mozdul ki és repülni sem szeret, de a gesztust értékelte. Katie pedig csak azért nem sóvárgott a Karib-tenger után, mert kifejezetten boldog stádiumban volt Jerryvel. Amerikai barátnőjét meg is lepte, a kapcsolatuk mennyire kiteljesedett, és nagyon örült, hogy a könyvtároslány ennyire boldog:

– Annyira szuper, hogy ilyen jól megvagytok! Gondolom, a régi lakásodnak már a környékére sem mégy.

– Az az igazság, hogy most már tényleg csak pár dolog van ott. Szépen áthurcolkodtam Jerryhez, akár tetszik neki, akár nem.

– Nyilván kézzel-lábbal tiltakozott.

– Sejtheted, órákon át vitáztunk – mondta kuncogva Katie –, de aztán csak beadta a derekát.

– Lassan a kezed is megkéri...

– Serintem ezt is nekem kellene kezdeményezni, ha fontosnak tartanám. Tudod, akkor sokkal jobban izgatott, amikor egyedül voltam. Azt hittem, ezzel olyan jól és véglegesen meg lehet fogni valakit. Most már abszolút másként látom, boldogok vagyunk együtt. Nincs házasság, nincs bonyodalom.

Iris erre a mondatra nem felelt semmit, Katie megsejtette, hogy miért:

– Colin jutott az eszedbe?

– Igen. Ám kérnék valamit. Túl akarok lépni azon, ami odaát történt, és azt szeretném, ha soha, semmilyen dolog kapcsán nem beszélnél nekem Colin dolgairól. Ha akar, hív és megkeres, de én úgy akarok itt élni, hogy nem az óceán túl oldalán jár az eszem. – És a szívem, gondolta magában Iris.

– Ha ezt szeretnéd, ehhez tartom magam. Amúgy keveset látom, Jerry sem az a faggatózó típus, tehát sokat akkor sem tudnék mesélni, ha akarnék. Megértelek téged, és ha úgy érzed, ez segít, akkor az a minimum, hogy befogom a szám, bármit is hallok.

Iris megköszönte barátnője támogatását. Angliában már későre járt, Katie letette a kagylót. Váltott pár szót Jerryvel a beszélgetésről, említette Iris óhaját is. Párja csak biccentett. Ő tudta azt, amit Iris nem: Colin megkereste az egyik nap a könyvtárban Katie-t, érdeklődött. Utóbbi úgy érezte, csak akkor mesél amerikai barátnőjéről és a jelenlegi életéről, ha Iris kifejezetten azt fogja kérni. Ezt a mai beszélgetést szánta egy kis tapogatózásnak, és a válasz egyértelmű volt. Ezek után tudta, Colin kicsit el lesz keseredve, és még jobban magát okolja majd azért, hogy így alakultak a dolgok. Katie erről magában annyit gondolt, hogy minden oka meg is van rá, hogy a fejét a falba verje, így a férfi sajnálata helyett barátnője sorának jóra fordulásáért szurkolt.

--------------------------------------------
Előző                          Következő

A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!

A férfiak által megbámult testrészeinek semmi baja nem volt az átbulizott éjszaka után, ám a fejét nagyon is érezte Iris. Sebaj, gondolta, ennyi belefér egy laza parti utóéletébe. Megmosdott, és ahogy a hideg víz az arcához ért, kezdtek visszatérni részletek az előző estéről. Arra tisztán emlékezett, melyik klubban voltak, aztán beugrott egy ismerős férfiarc– igen, Richards volt az, a reptérről. A lány azt is fel tudta idézni, mi történt a klub előtt, ám bűntudatot nem érzett. Úgy vélte, ez bőven belefér abba a szabadságba amit megadtak egymásnak Colinnal. Eszébe sem jutott kérdőre vonni a férfit azért, hogy bármi volt-e közöttük Dorisszal mostanában, és a saját kalandjait is meg akarta tartani magának. Furcsa volt Steve ölelésére gondolni, ám az aggasztó volt, hogy egy ponton önkéntelenül is leállította. Igen, hatása alatt volt még mindig annak a semmirekellő angolnak, továbbra is szerette, ezt el kellett ismernie magában. Ez most még természetesnek tűnt, hiszen kapcsolatuknak tulajdonképpen már múltja volt. Iris amúgy sem volt csapodár típus, tehát azt sejtette, ez a flört tipikus példája lesz annak, amikor valaki közeledni próbál hozzá, ám ő mélyebb vonzalom hiányában visszautasítja.

Bármennyire elszántnak gondolta magát, a következő pár napban mindig talált magának valami indokot az otthon maradásra. Eleve kevés ismerős invitálhatta volna újabb partizós estére, elsősorban Liz jöhetett volna szóba. Ő pedig hiába látszott a könnyed, laza szingli mintapéldányának, elég sajátos és meglepően kötött szabályok szerint élt, eszében sem volt minden nap bulizni. Szórakozni szeretett, ám ezer más céljának eléréséhez fontos volt az, hogy mindig jó teljesítményt tudjon nyújtani. Látott már éppen elég lecsúszott embert, aki képtelen volt ellenállni az éjszaka vonzásának. Mivel neki magának is voltak viharos korszakai, pontosan tudta mivel járhat ez. Így aztán ha össze is ültek Irisszal, a program többnyire csak egy délutáni kávézásra vagy némi közös vásárlásra korlátozódott. Liz szerette a szép cipőket, talán sokáig elnyomott nőiessége kompenzált így. Mindig találtak egy-egy dögös darabot amibe beleszerelmesedett, ám ezúttal Irisnak kellett pár olyan ruhát vásárolni, amiben megjelenhet egy állásinterjún. Az üzleti életben járatos barátnő tanácsai sokat segítettek a lánynak, aki Angliában jól megvolt kosztümök nélkül. A jól megírt pályázatok után többen felvették a kapcsolatot vele, néha a telefonbeszélgetés is elég volt ahhoz, hogy pontosítsák a feltételeket és elvárásokat. Iris szerette azt, ahogy a praktikus gondolkodású HR-szakemberek nehézkes személyes találkozók helyett először egy gyors hívással tisztázták a felállást, és kiderítették, kivel érdemes hosszabban beszélgetni. Ilyen előzmények után amiatt sem keseredett el, ha valahol esetleg nem felelt meg, hiszen nem rabolták egymás idejét. Volt alkalma már személyesen is bemutatkozni pár helyen, ahol viselhette a Liz által javasolt visszafogott, karcsúságát mégis rafináltan kihangsúlyozó ruhákat.

Az egyik délelőtt Iris a tükör előtt állt, és még egyszer végignézett magán. A szürkéskék ruha szépen állt rajta, a nem túl merész szoknya láttatni engedte kecses bokáját és lábfejét, amit nem túlzottan magas sarkú cipőbe bújtatott. Eleinte bizonytalanok voltak a léptei tűsarkú topánokban mert elszokott az ilyen lábbeliktől, de gyorsan hozzájuk edződött. A haját csak lazán fogta össze, így hosszú barna tincsei a vállára tudtak omolni, szabadon hagyták finom vonású arcát. Elégedett volt a látvánnyal. Tudta jól, a vonzó külső kevés az álomállás megszerzéséhez, de az is biztos, hogy nem hátrány.

A cég irodája Phoenix központjában volt, egy felhőkarcolóban. A magas, a nap fényét vakítóan tükröző impozáns épület sokadik emeletére tartott, a portás útbaigazítását követve. Kicsit korábban érkezett, mint azt tervezte, így legalább volt ideje szétnézni. A kereskedelemmel foglalkozó vállalat egyik pályakezdő pozíciójára jelentkezett, megítélése szerint simán képes lett volna megállni a helyét. Az előtérben üldögélt éppen, és azon töprengett, belelapozzon-e az asztalon hagyott újságokba, amikor ismerős arc bukkant fel a folyosón. Egyből ráismert, Steve Richards volt az! Nos, ez már túl nagy véletlennek tűnt, pedig a férfi meglepett arca azt sugallta, bizony erről volt szó. Steve kedvesen üdvözölte, miközben a folyosón elmenő kolléganői enyhén féltékeny pillantásokat vetettek Irisra. Úgy festett, itt is népszerűnek számított a gyengébb nem körében, és talán némelyikükkel jóval messzebbre is jutott, mint Irisszal. Azt a bizonyos estét egyikük sem hozta szóba, inkább arról váltottak pár szót, miért is van itt Iris és persze Richards. Utóbbinál egyszerű volt a helyzet, mert a cégnél dolgozott, de egy másik részlegnél mint ahova a lány jelentkezett. A munkahelyén nyilván nem nagyon mondhatott volna rosszat a vállalatról, és egyébként is úgy tűnt, elégedett. Biztatta Irist, hogy legyen határozott, az interjúztató kapcsán pedig annyit mondott, alapvetően kedves és okos nőről van szó, tehát meg fogják érteni egymást. Aztán elbúcsúztak, hiszen Steve elsősorban dolgozni volt itt, Iris pedig eljátszott a gondolattal, milyen furcsa lenne nap mint nap találkozni. Komoly vonzalomról szó sem volt, de mégiscsak ismerősi közé számíthatta már, akibe kapaszkodni lehetett volna.

A hely ugyanis egyszerre volt izgalmas és taszító. Tetszett neki, hogy komoly döntésekben vehetne részt, egy világcégnél csinálhatna karriert, ám ha a csendes, emberi léptékű cornwalli városok jutottak az eszébe, nagyon embertelennek érezte a csillogó-villogó óriási irodát a számtalan számítógépével, telefonjával, fénymásolójával, ahol apró, vékony falakkal elválasztott fülkékben dolgozott számtalan ember. Amikor bemehetett az interjúra, még mindig ez járt a fejében.

Aztán gyorsan kiverte a fejéből ezeket a gondolatokat, és igyekezett jó benyomást kelteni. Mivel előzetes tapasztalat nélkül is betölthető állásra jelentkezett, inkább az volt a kérdés, képes lenne-e megbirkózni a mindennapi feladatokkal. Irisnak nem volt kétsége, hogy könnyen boldogulni tudna, és úgy tűnt, a vele szembe ülő nő szintén így látja. Beszélgettek a pozícióról, a tennivalókról, a leendő főnökről, és szóba került a fizetés is. Természetesen a végleges döntést későbbre ígérte a céget képviselő hölgy, és talán csak a leendő kolléga jobb megismerése céljából tért át némileg kötetlenebb témára:

– Láttam az ablakon át, hogy beszélgetett az egyik kollégával, Mr Richards-zal. Gondolom nem szakmai vonalról ismerik egymást.

– Régebben ismerkedtünk meg – Iris azon tanakodott, hogy fogalmazzon az első találkozás kapcsán –, amikor egy utazás került szóba.

– Szeret utazni?

– Igen, általában tenger mellett érzem jól magam.

– Egyéb kedvtelések?

– Nemrég tanultam meg búvárkodni, szeretek merülni.

– Kellemes lehet nagyon. Milyen sokszor álmodozik az ember, hogy hazautazás helyett ott marad valami egzotikus országban... Közben itt várja az embert a sok érdekes kihívás, és tulajdonképpen jó is feltöltődve visszatérni. És amikor az ember érzi, hogy fontos a munkája, szükség van rá, máris kellemesebb még egy ilyen irodában is. Végülis nem tehetjük meg, hogy csak úgy itt hagyjunk csapot-papot és felcsapjunk valahol jó messze, mondjuk... búvároktatónak, nem igaz?

– Ez csak természetes – felelte Iris, ám a szavak szöget ütöttek a fejébe –, komoly jövőt megalapozni komoly munkával lehet.

– Azért néha jó álmodozni. Nem akarom feltartani, nagyon köszönöm, hogy eljött hozzánk, hamarosan értesíteni fogjuk. – A nő a tipikus szöveggel búcsúzott. Iris kezet fogott vele, kiment az ajtón, majd sietve otthagyta az egész hatalmas felhőkarcolót. A nap erősen sütött, hunyorítania kellett. Gyorsan előkapta a napszemüvegét a táskájából és feltette. Aki most látta a csinos, derűs arcú lányt, azt hihette volna, épp e pillanatban szerezte meg álmai állását. Ehhez képest pont most lépett vissza az út legelejére. Újra csak ott tartott, hiszen e pillanatban jött rá, mit keressen, ám így is nagyon hálás volt a cégnek, a HR-es nőnek és a számtalan lehetőséget kínáló nagyvilágnak.

A külső szemlélők számára tétlennek tűnő, ám a valóságban meglehetősen pörgős napok következtek. Iris annyi időt adott magának egy egészen más irányba vezető állást találni, amíg a korábban felkeresett helyek egyikéről pozitív választ nem kap. Természetesen jó lett volna egy komoly cégnél karriert építeni, de ha már pont az egyiknél kapott egy tréfásnak szánt, de komolyan vett megjegyzést, adott magának egy második esélyt. Keresett magáról egy jó képet, úgy érezte, egy tengerparton készült bikinis fotóval javítja az esélyeit. Még nevetett is rajta, menyire máshogy ajánlatos nekikezdeni a levelezésnek, attól függően, hova jelentkezik. Míg a komoly multik komoly képet és komoly, alapos de unalmas leveleket vártak el, addig a tengerparton dolgozó, pár embert foglalkoztató kis csapatoknál inkább a közvetlen, fiatalos és annak is látszó új tagoknak volt jó esélye. Azt persze mindenhol elvárták, hogy dolgozzon ameddig csak bír, az viszont már erősen eltért, hogy az egyik helyen normális fizetést, béren kívüli juttatások csomagját kínálták, máshol kis pénz mellett szállás, sok napfény és égszínkék tenger járt a dolgozónak.

A nagy levelezés és böngészés közben természetesen igyekezett két lábbal a földön maradni. Végig kellett gondolnia minden oldalról, mivel jár egy ilyen döntés. Arizonában maradni és dolgozni biztonságot jelentett volna, és sikeresen megfelelt volna az elvárásoknak is. Ezzel szemben ha egy üdülőhelyen köt ki, az ottani kevés pénzre nem lehetett volna hosszú távon alapozni. Utóbbi mellett szólt az, hogy így is hosszú időt áldozott már az életéből Európában élve, míg mások szépen lépdeltek előre a ranglétrán, tehát néhány újabb hónap ezen a helyzeten már sokat nem ronthatott. A másik alternatíva vonzerejét pont ugyanez növelte: már elment két év, ami alatt semmit nem tudott gyűjteni, most is nagynénjére szorul, tehát fejest ugrani a bizonytalanba nem csak saját szempontjából jelenti azt, hogy rövidtávon sem igazán oldódnak meg a gondjai. Tehát érvek voltak minden megoldás mellett, és mivel dönteni nem tudott, a szerencsére bízta magát. Ha Laura néni vagy Liz pontosan tudta volna, miben mesterkedik, inkább úgy fogalmaznak, hogy nem akart dönteni, ezért hívta segítségül a véletlent.

Iris az egyik délután végül egyértelmű választ kapott, így kapóra jött neki Liz aznapi látogatása. Úgy vélte, egy füst alatt jelenti be a két, hozzá legközelebb álló embernek mire jutott. A nappaliban telepedtek le hármasban, és némi köntörfalazás után Iris egyből a lényegre tért:

– Jó hírem van: állást kaptam.

– Gratulálok, kislányom, ez nagyszerű.

– Tényleg szuper – lelkendezett Liz –, ugye igazam volt, hogy kell okosan munkát keresni?

– Köszönöm mind a kettőtöknek a segítséget, de... be is kell vallanom valamit.

A két nő egyaránt azt érezte, hogy megint valami kiszámíthatatlan húzásra kell felkészülniük. Irisra mostanában jellemző volt az ilyesmi, de amit hallottak, az messze volt minden elképzelésüktől.

– Az van, hogy a phoenixi lehetőségek mellett szétnéztem máshol is.

– Más államban? – kérdezte Laura néni, majd bizonytalanul folytatta. – Netán... Angliában?

– Szó sincs róla, teljesen más elképzeléseim voltak. Keveset meséltem talán arról az esetről, amikor pont az egyik interjún bogarat ültetett a fejembe egy nő...

– Te pedig egyből kaptál az ötleten. Naná, hogy kaptál, ilyen az én barátnőm.

– Adtam neki egy esélyt, annyi az egész. Végül az esélyből álláslehetőség lett. Pár nap múlva utazok.

– Azt mondd már, az isten szerelmére, hova? Laura nénivel itt fogunk infarktust kapni a feszültségtől.

– A tengerpartra, egy nyaralóhelyre.

Liz és Laura néni meglepett arccal nézett egymásra, előbbi nem is rejtette véka alá a megdöbbenését:

– Na most tényleg leesett az állam. Pincérnőnek? Vagy hotelbe? És pontosan hova? Ne mondd, hogy elmégy egész Ázsiáig!

– Szó sincs róla, egy búvárbázison fogok dolgozni a Virgin-szigeteken.

– Az hol van? – kérdezett rá Laura néni.

– A Karib-tengeren, nem messze tulajdonképpen.

– És melyik Virgin-szigetekre mégy – kíváncsiskodott Liz –, a britre vagy az amerikaira?

– Az amerikaira, itt még előny is az állampolgárság.

– Nem azt mondom, hogy irigyellek, de azért csak pukkadj meg, ha nélkülem sütteted magad a napon hónapokon át, miközben merülsz ezerrel. Egyébként pedig nem vagy normális – ingatta a fejét Liz, majd felállt, odament Irishoz és megölelte –, de örülök ha örülsz és kívánom, hogy elégedett legyél a döntéssel.

Laura néni csendben figyelte a jelenetet. Nem akart felállni, szintén odamenni és magához ölelni Irist, attól félt, hogy talán neki ez már nem illendő. Hinni akart benne, hogy a lányt a sors kézen fogva vezeti valami jobb felé a csalódások után, ám arca elárulta aggódását. Iris észre is vette:

– Ne félts engem, meg fogom állni a helyem. Boldogulni akarok és fogok is. Tudom, hogy azt hiszitek, most elmenekülök valami elől. Én pedig úgy érzem, teljesen önálló, saját utamat akarom járni, akár velem tart valaki, akár egyedül vágok neki. Sokat töprengtem ezen az egészen, azt is tudom, mit veszíthetek és miről maradok le. Vannak azért ebben lehetőségek, és ha tényleg olyan okos, ügyes, talpraesett lány vagyok, mint amilyennek szoktatok mondani, akkor ez talán egy remek választás a számomra. Most pedig ünnepeljünk! Hozok egy üveg bort és poharakat, ne menjetek sehová!

A tréfás felszólítás már csak azért is ironikus volt, mert a két másik nő e pillanatban éppen moccanni sem nagyon tudott. Meglepte őket ez az elképesztőnek és felelőtlennek tűnő elhatározás, hiszen annyira eltért mindattól, amit normálisnak gondoltak. Liz még jobban tudta is, mivel jár ez a munka, ám Laura néni lelki szemei előtt karib-tengeri orgiákat, cápákat, tengeren hánykolódó embereket, trópusi viharokat látott. Úgy gondolta, ha majd kettesben lesznek, kifaggatja Irist erről az egészről. Töprengéséből Liz odasúgott kérdése zökkentette ki:

– Vajon Colin miatt?

Az idősebb nő tanácstalanul tárta szét a kezét. Fogalma sem volt a döntés hátteréről, bár kétségkívül a szerelmi csalódás látszott a legvalószínűbb indoknak. Igazság szerint ezt mellékesnek tartotta, mert nem a múlt aggasztotta, hanem a jövő. Liz tekintetében ugyanúgy bizonytalanság látszott, noha igyekezte azt sugározni, hogy nem kell a legrosszabbra gondolni, inkább támogatni kell barátnőjét, ha ez a munka a szíve vágya. A szavak nélküli párbeszédet Iris megjelenése szakította félbe, aki szélesen mosolyogva lépett be a nappaliba, egyik kezében a hűtött üveg borral, másik kezében három csilingelő pohárral.

--------------------------------------------
Előző                          Következő

A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!

Furcsa  módon pont az érintett személy nem látta ilyen fényesen a jövőt. Iris egyszerűen szólva éppen mindent utált maga körül. Képtelen volt ráhangolódni Katie csacsogására, aki azért volt annyira érzékeny, hogy inkább korábban befejezte a beszélgetést, mintsem összekapjanak. Lizzel szintén csak futólag értekezett. Utóbbi barátnő abban a kényelmes helyzetben volt, hogy személyesen is leülhetett vele, így kicsikart egy ígéretet egy esti találkozóra. Laura nénivel pedig meg kellett osztaniuk a lakást, ezért óhatatlanul egymásba ütköztek.

A nagynéni sose erőltette a nagy, könnyezős beszélgetéseket. Úgy látta pár nappal korábban, Iris túl van egy ilyenen, mert vörösnek tűnt a szeme, és nem is tévedett. Amikor volt az az ominózus beszélgetése Colinnal, a telefon kikapcsolása után Iris az ágyra dőlt és zokogásban tört ki. Sírt és megkönnyebbült, és miután letörölte könnyeit, megfogadta, hogy utoljára hagyta magát megríkatni egy hazug és ostoba férfi által. Nem mintha más nem lett volna sírós kedvében, Laura néni például aggódott a fiatal lányért, és volt keseregni valója saját sorsa miatt is. Kitől várhatta volna, hogy megértse, kérdezte magától. Néha iszonyúan ránehezedett a végtelen magányosság érzete, mégis neki kellett volna kicsit felráznia Irist. Azon a délutánon, amikor Iris épp a Lizzel való találkozásra készült, Laura néni bekopogott hozzá:

– Zavarhatlak egy percre?

– Gyere csak be.

– Kislányom, csak azt szerettem volna kérdezni, hogy... Most akkor mi van köztetek Colinnal?

– Semmi különös. Vagy mondjuk úgy, inkább csak semmi.

– Szakítottatok?

– Fogalmam sincs, bevallom. Beszéltünk, egymás fejéhez vágtunk ezt-azt – Iris belegondolva kijavította magát –, vagyis inkább én voltam az, aki nekiestem. Megérdemelte.

– Értem – Laura néni csak ennyit tudott erre válaszolni, és inkább csendben, teljesen tanácstalanul nézte a hosszú haját fésülő, karcsú Irist. A lány szépségét az átélt megpróbáltatások egyike sem tudta tompítani, folyamatosan áradt belőle az igazi, nőies vonzerő. Már messze volt az egyetemi évek lazasága, kusza megjelenése– Iris mindig kifogástalanul festett, akár a legegyszerűbb öltözékben is. Nagynénje büszkén legeltette rajta a szemét, és eszébe jutott saját fiatalkori szépsége is. Messze voltak azok az évek, amikor megfordultak utána a fiúk, és hiába közeledtek hozzá, soha nem járhattak sikerrel. Az őszes hajára, szemüvegére, ráncaira gondoló nő nagyon szerette volna boldognak látni unokahúgát. Iris a szekrényhez lépett, válogatni kezdett a ruhái között, közben felvette a beszélgetés fonalát:

– Szerintem kezdek megedződni ettől az egésztől. Most már le fogok informálni minden pasast, akivel összehoz a sors, és talán egy pszichológiai tesztet is csináltatok velük. Megőrülnék, ha megint előkerülne a szőke herceg, akiről kiderül, nem fehér lovon hanem málhás szamáron érkezik. Aztán ha leesik róla, nem visszaül rá, hanem elpityeredik. Bár gyanítom, az összes férfiban csalódni lehet előbb-utóbb.

– Ebben aligha tőlem vársz útmutatást.

– Bocsánat, ne haragudj. Nekem még mindig szokatlan, hogy te... Érted.

– Sose tudnék haragudni rád.

Iris félig kigombolt blúzában odalépett Laura néni elé és átölelte. Mind a ketten nagyot sóhajtottak, aztán Iris befejezte a készülődést. Úgy döntött, ezen az estén semmiféle korlátot vagy szabályt nem fog tiszteletben tartani– bármilyen esélyt sodor elé az élet, megragadja. Kiválasztott egy mályvaszínű, rövid szoknyát, valamint a hozzá illő csinos szandált. Hódítani akart és biztos volt benne, hogy tud is.

Liz és Iris meglehetősen eltérő elképzelésekkel vágott bele az estébe. Előbbi inkább a lelkét ápolgatta volna barátnőjének, míg amaz legszívesebben el is felejtette volna, hogy van lelke és vannak érzései. Eleinte inkább Liz irányított, így egy kávézóban kötöttek ki. Ez a város konzervatívabb helyei közé tartozott, és kevesebb fiatal járt ide. Ha pedig ők kevesen voltak, akkor egy ilyen kávézó sose válhatott forgalmassá ebben a városrészben. Nyilván a tulajdonos igyekezett, már rég élt az ingyenes internet, volt honlapjuk, a fiatalabb korosztályból kerültek ki a pincérek is, ám mégis öreges hangulata volt a helynek. Kellemes, félreeső asztalokat könnyen lehetett találni, szóval kihaltsága ellenére Liz kedvére való volt. Leültek, rendeltek, és aztán Liz kezdett olyasféle faggatózásba, mint pár órával korábban Laura néni:

– Mi a fene van veled? Alig lehet belőled egy értelmes szót kihúzni.

– Tudod, megártott az itteni klíma. Elszoktam a sivatagi levegőtől.

– Én meg a maszatolástól szoktam el. Mi történik? Mondd el, de tényleg.

– Röviden összefoglalom: Colin egy szerencsétlen hülye.

– Melyik pasi nem az? – vágta rá nevetve Liz. – Ettől még nehéz őket pótolni, azaz nem árt, ha van egy megfelelő kéznél.

– Hát tudod, néha nagyon jó nélkülük is. Komolyan nem értem ezt az embert... – Iris szavait a felszolgáló szakította félbe, aki kihozta a két hosszú kávét. Mindketten belekortyoltak majd a kis szünet után folytatódott a csalódott lány monológja.

– Tudod, Liz, az a furcsa, hogy odaát sokkal inkább az erős, rövid kávét isszák. Azt hinné az ember, hogy vagy ezt szereti, vagy azt, ehhez képest meg mindenhez simán hozzá lehet szokni. Ahol éppen vagyok, ott az esik jól, amit adnak. Azt gondolom, én elég jól tudok alkalmazkodni. Elfogadtam a kis falut, sőt, otthonosan éreztem ott magam. Remekül kijöttem a gyerekekkel, talán ők is megszerettek engem egy kicsit. Colin pedig nem kérhetett olyat, amit meg ne tettem volna. Ne nézz rám így!  – mondta Iris, majd zavartan vihogva folytatta. – Igen, minden tekintetben... Tudom, figyelmes volt ő is, mégis úgy érzem, összességében nekem ezerszer több dolgot kellett a magamévá tennem az életéből, mint fordítva. Én megpróbáltam többet tenni ezért a kapcsolatért, ami vele járt, azt nem csak eltűrtem hanem igyekeztem pozitívan is szemlélni. Ám az elfogadásnak is van határa, és az, hogy megjelent egy általam halottnak gondolt feleség, jóval több volt a tolerálhatónál.

– A hülye picsa... Egyszer csak beállított és kész?

– Pontosan. Sejtheted, milyen nagy buli volt, én voltam otthon egyedül. Majdnem leestem a székről, amikor bemutatkozott.

– Ott volt a nő, aztán eljöttél, ez eddig oké. De most akkor mi van? Mit csinál Colin?

– Pont ez az, amire még gondolni sem szeretek. A felesége, Doris, csinos és okos nő. Talán arról nincs szó, hogy megcsalna vele, de hogy hatással van rá, arra a nyakamat teszem. A múltkor tudod mivel hívott fel Colin? Hogy türelmes lesz és vár, időt ad nekem.

– Ez most komoly? Térden állva kéne könyörögnie az ajtód előtt.

– Én is ezt mondtam neki. Próbáltam helyre tenni, elmagyaráztam, hogy aki itt nagyvonalú lehet a másikkal, az én vagyok, és ha szerinte most az időhiány jelenti a legnagyobb kihívást a kapcsolatunkban, akkor majd én gyakorlok kegyet vele. Rábízom, mikor jelentkezik, ne érezze magát kényszerítve semmire. Most aztán mind a ketten szuperül érezzük magunkat.

– Hogyan tovább? Nagyon csalódottnak látszol.

– Az is vagyok. Felesleges ezt túlmagyarázni. Lesz, ami lesz, jön, ami jön. Ma este nem lelkizni akarok. Menjünk máshova, igyunk valami erősebbet, táncoljunk, vagy csináljunk akármit. Csak annyit kérek, hogy gyere velem, segíts egy kicsit lazítani.

– Ez legyen a legnehezebb feladatom az életben. Egy igaz barát mindig melletted áll. Ha kell, akkor a pultnál is, sörre várva, szóval számíthatsz rám.

A két fiatal nő összenevetett. Talán kicsit kesernyés volt Iris kacaja és nem volt teljesen őszinte Liz lelkesedése, de mit számított ez, hiszen indultak bele az éjszakába. Szórakozóhelyet találni egyszerű feladat volt Phoenixben, találomra tértek be az egyik szimpatikusnak tűnő klubba. A zene hangos volt, az ital pedig drága. Szerencsére jóképű fickók is akadtak, akiket alaposan ki lehetett volna beszélni, ha rendesen hallották volna egymás szavát. Iris egy ismerős arcot fedezett fel a táncolók közt, és Liz fülébe próbálta súgni, kit vett észre. Liz csak később kapott észbe, amikor a reptéren felsült férfi arcára némi fény esett. Először mulatságosnak találta a helyzetet, aztán meg ijesztőnek, amikor a már kissé spicces Iris egyenesen felé indult. Elkezdett táncolni vele szemben, némileg kihívóan. A férfinak mind a ketten jól megjegyezték a nevét, míg ő nem mutatta jelét annak, hogy emlékezne bármire. Végül nem bírta megállni, elnézést kérő mosollyal szólította meg Irist:

– Nem hittem, hogy valaha látom még.

Iris kézmozdulatokkal jelezte, hogy semmit sem ért. A férfi elnézést kérő mosollyal a terem csendesebb felének irányába intett, a lány bólintott és követte. A férfi ment elöl, addig Iris a pult felé pillantott, tekintetével Lizt kereste. Ő kérdőn nézett rá, Iris megnyugtatólag intett neki, majd könnyedén, bevállalósan megvonta a vállát. Liz az órájára mutatott, majd olyan mozdulatot tett, amivel az alvásra utalt. Iris elintegette és követte Richardsot, míg Liz a fejét csóválva nézett még egy ideig utána, aztán elindult az utcára, hogy taxit fogjon.

Eközben sikerült egy nyugodtabb sarokra lecsapni az újdonsült párosnak, és a férfi megint elmondhatta, meglepi a találkozás. A társalgás kellően felületes volt, és Richards elégedetten vette tudomásul, a lány a keresztnevén szólítja. Egyáltalán nem voltak túlzott elvárásai az ismerkedés terén, és különösebb haragot sem érzett a lány iránt. Akkor és ott nem jött össze a reptéren, most viszont talán más a helyzet, és a lány még mindig nagyon csinos. Bolond lett volna veszni hagyni a lehetőséget, amit Iris kapatossága nyitott meg a számára. Újból visszamentek táncolni, mert a lány megunta beszélgetést, amiből másnap se nagyon tudott visszaidézni semmit. Partnere egyre merészebb lett, megfogta a fenekét, majd hozzásimult, és Iris még élvezte is, hogy az orránál fogva vezetheti. A csókot azért először elhárította, később aztán megadta magát a szelíd erőszaknak.

Ez volt az a pont, amikor Steve egyre inkább nyeregben érezte magát, és átgondolta, hogy alakítsa tovább az éjszakát. Úgy döntött, a táncból ennyi már elég, italozni sem lett volna szerencsés, így kézen fogva kezdte az ajtó irányába húzni a lányt. Ő duzzogás nélkül követte, aztán a hűvösebb levegő picit észhez térítette. Hagyta, hogy a férfi újból megcsókolja, de amikor arra kérte, hogy menjen fel hozzá, nemet mondott. Richards roppant csalódott arcot vágott, ám mivel alapvetően nem volt erőszakos ember, inkább csak lemondóan vette tudomásul azt, hogy ezzel a lánnyal mindig felsül. A taxit azért odaintette, és míg Iris bekászálódott, némi pénzt adott a sofőrnek. Távol állt tőle a különleges lovagiasság, azonban úgy vélte, minél gyorsabban, minél távolabb viszik tőle ezt a balszerencsét hozó lányt, annál jobb. A taxi elindult az Iris által nehézkesen elmondott címre, a férfi hátranézett a klubra, aztán inkább elindult ő maga is haza. Erről az estéről már lemondott, és szíve szerint a lányról is lemondott volna, ám nehéz volt kiverni a fejéből őt azok után, hogy pár perce még kezével is érezhette, milyen csábítóan feszes idomai vannak.

--------------------------------------------
Előző                          Következő

A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!