Az óceán átellenes felén egy férfi épp lefekvéshez készülődött az éjszakában. Fáradt volt, gondolatai mégsem hagyták nyugodni. A tükör elé állt, megnézte gyűrött arcát és egy újabb ősz hajszálat fedezett fel a halántékánál. Az a tudat nem zavarta, hogy ebből egyre több lesz, hiszen erre nem volt befolyása. Azzal nehezebben békélt meg, amit ő maga rontott el. Eszébe jutottak felnőtt életének állomásai, az egyetemi évek, az első munkahely, a csajok... Sokáig ez az egész olyan volt, mint egy kellemes játék.
Colin eltöprengett, hol változott meg a sorsa. Amikor Dorissal találkozott, életének még tartott gondtalan szakasza. Szerette-e vajon igazán azt a nőt? A választ pontosan senki nem tudhatja, hiszen nincs két egyforma kötelék ezen a világon. Akkor és ott nagyon boldognak érezte magát, hiszen párja intelligens volt, sikeres és szép. Jó volt vele kettesben lenni, szeretkezni, és nagyon jó volt vele megjelenni is. Colint minden bizonnyal sokan irigyelték ekkoriban. Aztán jött a nap, amikor Doris hozzábújt és elmondta, gyermeket vár. A férfi tudatában volt annak hogy ez bekövetkezhet, hiszen megegyeztek abban, eljött az ideje. Mégis időbe telt feldolgozni ezt az egészet. Tudta, hogy ettől a ponttól válhatott élete játékból komolykodó papás-mamássá. Jött a visszafogott, csendes esküvő, majd Tim születése. Fejest ugrottak a családos életbe, és egy ideig boldogok voltak. Még úgy is, hogy Doris megváltozott, bizonyos dolgokra máshogy reagált, amit az anyaság rovására írt férje és elfogadta. Talán itt kellett volna elejét venni a továbbiaknak? Fogalma sem volt róla, és nem is volt jelentősége már.
Ki tudja, hogy sodródtak bele a második gyerek vállalásába, ki tudja, mikor lett közöttük szenvedélyből szeretet, tisztes egymás mellett élés, aztán eltávolodás majd gyűlölet? Ez az egész apróságok sorozata volt, nem egy-egy átbillenés után változott meg kapcsolatuk. Egyszerűen csak arra eszmélt, hogy a felesége vöröslő szemekkel, tele bőröndökkel búcsúzik, és ő annak ellenére örült ennek, hogy a nyakába szakadt két kisgyerek nevelésének minden gondja-baja. Világosan emlékezett, hogy fájdalom helyett megkönnyebbülést érzett. A házassággal többé nem akart foglalkozni, így követhette el azt az ostobaságot, hogy hivatalosan férj maradt. Teltek a hónapok, évek, jött Iris, és ő még mindig férj volt, amit eleinte a flört okán, később gyávaságból titkolt. Hiba volt így is, úgy is, meg is kapta érte a büntetését. Borzasztó volt arra gondolni, hányan vannak, akik sokkal szörnyűbb dolgokat megúsznak, míg ő jóformán meghalt lélekben. A valóságban nem tehette, hiszen volt, aki számított rá. Sokszor hánykolódott órákon át az ágyában, mert látta lelki szemei előtt a kedvesét más karjában. Úgy érezte, ő ezt is képes lenne megbocsátani, ha visszatérne Iris. Természetesen ez csak hiú ábránd volt egy olyan helyzetről, amiben ő érezhette volna magát nagyvonalúnak. Ehhez képest a valóságban csak pár apróságot tudott a lány életéről, amit Katie faggatása révén tudott meg.
Gondolataiba merülve észre sem vette, hogy még jobban elszaladt az idő. Szinte kényszerítette magát arra, hogy lefeküdjön és aludjon, mert nem engedhette meg magának, hogy napközben rendszeresen kialvatlan legyen. A következő nap a szokásos csigalassúsággal telt a munkahelyen, délután aztán még Maggie is elvárta, hogy foglalkozzon vele. Apjának néha belesajdult a szíve, amikor látta, ahogy hosszú haját ugyanolyan mozdulattal próbálja összefogni, mint Iris. A kislány jól viselte, hogy egy ideje bátyjától külön él, Tim ugyanis az anyjával maradt. Beteges volt a szituáció, de Colin hitt benne, a kiskorú gyerek nem buta, igenis beleszólása lehet a sorsába. Elfogadta hát a döntést, bármennyire bántotta. Amikor megcsörrent a telefon és Tim szólt bele, kicsit meg is lepődött, ugyanis jellemzően meghatározott időben beszéltek. Fia nem kertelt:
– Apa, gyere értem és vigyél haza.
A férfi meglepődött, ám kérdezősködés helyett a kormány mögé pattant, miután Maggie-t a gyerekülésbe kötötte. Tim nagyon komoly, koraérett kisfiú volt, és ha ő csak ennyit mondott, akkor egyelőre úgyse árult volna el többet. Semmi értelme nem lett volna a faggatózásnak, rábeszélésnek. A fiú az anyja által bérelt lakás előtt várta, Doris ott állt mellette és meglehetősen sötét tekintettel nézett maga elé. Colin gyorsan üdvözölte, felesége megpuszilta a kislányát, aztán hátra se nézve besietett az ajtón. Hazafelé menet Colin csak pár semleges kérdést tett fel, egyelőre félretette a faggatózást, hogy nyugodtabb körülmények között beszélgethessenek. Attól tartott ugyanis, hogy valami nagyon megbántotta a fiút, ok nélkül biztos nem hívta volna.
Tim ugyan nem volt túlságosan bőbeszédű, ám ahogy mesélt, a férfi szinte látta maga előtt a történteket. A kisfiút anyja lefektette délután, ám ő némi forgolódás után felkelt, és lement a nappaliba. Apja tudta jól, milyen lassan és óvatosan jár-kel, és hangtalan lépteit képtelenség volt meghallani. Ő maga nem egyszer riadt fel arra, hogy Tim már előtte áll. Ám Doris lakásában a kanapé háttal volt a lépcsőnek, így az anyja nem vehette észre telefonálás közben, hogy valaki minden szavát hallja. Tim igyekezett pontosan elmesélni, amire emlékezett:
– Az ügyvéd bácsival beszélt, a válásról. Úgy mondta, hogy én jól érzem magam nála. Azt is mondta, hogy az apjuk azaz te úgyis olyan lágyszívű vagy és azt fogod mondani, ha a fiad itt van akkor Maggie is legyen vele. És hogy ez neki jó lesz, mert a válóperben ez fontos. Több lesz a pénz, azt mondta. És hogy ő mindent megtett eddig is azért, hogy én nála maradjak, és hogy ne akarjak visszajönni. Aztán letette a telefont, és én azt mondtam neki, hogy ha már nem beszél az ügyvéd bácsival, akkor hívjon fel téged.
– Tudta, hogy hallottad?
– Igen, mert mondta hogy az ügyvéd bácsival csak úgy beszélget időnként de engem nagyon szeret, és mondjam el mi a baj, és csak aztán hívjunk téged. Aztán meg ideges lett.
– Sajnálom kisfiam. Szomorú vagy?
– Apa, tudod hogy nevezett a telefonban? Timmy.
Colin magához ölelte a fiát. Ez a megjegyzés nagyon jellemző volt erre az érzékeny, okos kisfiúra akinek voltak dolgai, amikhez ragaszkodott. Ki tudja miért nem szerette, ha becézik, de tény, hogy meg tudott haragudni, ha nem Timnek szólították. Ezzel együtt Colin tudatában volt annak, hogy most azért más, nyomósabb oka volt arra amit tett. Ahhoz még túl fiatal volt, hogy pontosan megértse, mit is hallott, ám amit felfogott pont elég volt a számára. Miközben ő az anyját választotta, odaköltözött, megbízott benne és boldoggá tette hogy újra vele lehet, azt érezte, hogy anyja számára inkább csak eszköz volt. A kisfiú ezt szélsőséges elkeseredés helyett dacos keménységgel reagálta le, és színpadias kiborulás helyett egyszerűen csak hozott egy döntést– azt, amit helyesnek és logikusnak érzett. Apja e pillanatban úgy érezte, szeretne ő is ennyire racionális és határozott lenni az élete irányításában. Mindenesetre felkészült rá, hogy lesz egy hosszú és dühös beszélgetése Dorisszal, lehetőleg úgy, hogy a fia ne hallja. Aztán ahogy az ölében ülő szótlan fiúra nézett, rájött, hogy ez butaság. Úgy kell cselekedni, hogy azt ne kelljen eltitkolni és letagadni senki elől. Főleg azok előtt kell hitelesnek lennie, akik igazán fontosak a számára.
--------------------------------------------
Előző Következő
A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!
