reblog

A lakásban mindig volt mit tenni-venni. A kényelmes életet élő amerikai lány, aki odahaza nem járt élen a házimunkában, gyorsan beleszokott az ilyesmibe Malbortban. Igaz, nem volt nehéz dolga, hiszen Colin nem sajnálta a pénzt a különféle furmányos gépekre. Maguktól azért ezek sem tudtak volna rendet tartani, tehát minden napra jutott valami hasznos elfoglaltság. Késő délután volt már, mindennel kész volt Iris, és inkább csak időtöltésként pakolászott a nappaliban. Próbálta még egy kicsit otthonosabbá tenni a nagy szobát, ahol a család ideje nagy részét töltötte. A gyerekek épp a szobáikban játszottak, nyugodtan elmélyülhetett hát abban a kérdésben, hogy a vitrin kiemelt helyére egy szép kagyló, vagy egy távol-keleti búvárútról származó fafaragás kerüljön. A döntés nem volt könnyű, de úgy tűnt hamarosan érkezik a segítség: a ház előtt autó fékezett.

Iris odasietett az utcai oldalon levő ablakok egyikéhez. Szerette nézni, ahogy Colin jön a ház felé, és ő közben integetni tudott neki, amihez néha a gyerekek is csatlakoztak. Pár pillanatig türelmesen várt, de az autóból nem szállt ki senki. Az ajtó résnyire kinyílt, és a kocsi belső világításának fényében látszott, hogy Colin épp telefonál. Egyik kezével a készüléket tartotta a füléhez, a másikkal heves mozdulatokat tett. Nem volt könnyű eldönteni ez alapján, hogy ideges vagy másról van-e szó. Amikor végül felállt, még mindig telefonálva, jobban látszott az arcán is a feszültség. Iris aggodalmaskodva nézte, még integetni is elfelejtett, igaz, a hívást épp megszakító párja nem is nézett az ablak felé. Nyilván valami egészen más járt a fejében.

A lány úgy gondolta, bármi történt, nyilván jól fog esni pár kedves szó. Amikor a ház ajtaja nyílt, már ő is ott volt az előszobában. Colin kicsit fásultan mosolygott rá, megcsókolta, aztán a leszaladó gyerekeknek is köszönt. Nem úgy tűnt, mint aki nagyon vidám lenne. Iris azt tervezte, majd a vacsora után, ha a gyerekek már lefeküdtek, kifaggatja a férfit. Evés közben is kevés szó hangzott el, utána pedig némi közös tévézés volt a program. Együtt felkísérték a két kicsit, végül Iris a szokott módon hozzábújhatott kedveséhez a kanapén:

– Valami baj van?

– Nem, dehogy, miért gondolod?

– Csak úgy... Egész este olyan csendes, visszafogott vagy.

– Kicsit elfáradtam, ennyi az egész.

– Értem. Azt hittem, az a délutáni telefon volt az oka. Láttam az ablakból, hogy beszélsz valakivel és már azt hittem felbosszantottak.

– Nocsak, miket észre nem veszel – jegyezte meg kissé rideg hangon Colin, aki az efféle dolgokat szinte mindig elviccelte –, kész titkosügynök vagy. Jó, hogy nem figyeltetsz meg.

– Ha tudni akarod, nem kémkedtem utánad, csak nagyon vártalak már és azért néztelek az ablakból. – Iris hangsúlyozásából érződött, hogy megsértődött.

– Ne butáskodj kicsim, csak viccelek. Nem volt komoly ügy.

– Ha nem akarsz róla beszélni, hagyjuk.

– Á, csak egy apróság. Munkaügy... – Colin kereste a szavakat. – Egyszerűen csak az van, hogy egy ideje dolgozok valamin, és most találtak meg azzal hogy nem is úgy kéne csinálni, pont a projekt végén. Ráadásul akkor hívnak, mikor hazaérek.

– Akkor mégiscsak felidegesített valaki.

– Igen, van, aki ki tudja belőlem hozni a dühöngő őrültet – ismerte el tompán Colin.

Iris flegmán vállat vont. Továbbra is úgy érezte, még azt a pici letorkolást sem érdemelte meg, hiszen csak kedves akart lenni. A férfinak ebben a pillanatban nem az járt a fejében, hogy kiengesztelje, hanem valami egészen más, és elnézett a semmibe. Párja nem tudta, tényleg fáradt-e, vagy nagy problémája van, amit valamiért nem akar megosztani. Olyan benyomása volt, hogy bujkál valami komoly feszültség Colinban, ami akár ki is törhetett volna, ha tovább erőlteti a faggatózást. Amióta mélyebb kapcsolat volt köztük, nem érzett soha ilyet. Mivel megbízott benne, gyorsan elhessentett magától minden gyanakvást rejtegetett titkokról, hiszen sokkal logikusabb magyarázat volt az, hogy a munkahelyi gond miatt annyira dühös. Ilyesmi tényleg mindenkivel előfordul.

Mire ez végigfutott a lány agyán, Colin is kedvesebb és közlékenyebb lett, úgy festett, még azt az enyhe rosszallást is nagyon megbánta. Az este további részében kifejezetten odafigyelő és gondoskodó volt. Noha fáradtságra panaszkodott kicsivel korábban, a hálószobában már ismét az energikus énje kerekedett felül. Ezúttal minden szempontból a párja kedvében akart járni. Úgy érintette a testét, hogy Iris szinte beleborzongott a gyönyörbe és úgy szeretkeztek, hogy a lánynak a lehető leghosszabb élvezet jusson. Hamarosan el is vesztette a fejét a kéjtől, és eszébe sem jutott belegondolni, hogy ilyen nagyon odaadó partnere utoljára akkor volt, amikor a másik fél valamiért ki akarta engesztelni. Ha pedig beugrott volna, akkor nyilván inkább a szerelemre fogta volna kedvese viselkedését az ágyban, nem a bűntudatra.

Egyik este Iris hosszan beszélgetett Laura nénivel. Általában igyekezett spórolni a telefonköltséggel, hiszen tudta, minden másodpercért keményen kell fizetni, de a félszavas válaszokból és az elhadart gyors helyzetjelentésekből időnként nagyon elege lett. Ilyenkor aztán mindent részletesen elmondott nagynénjének. Igaz, Malbortban korántsem volt olyan eseménydús az élet, hogy túl sok mesélni valója lett volna. Laura néni az otthoni hírekről szólt pár szót, de mivel a politika terén nem volt túl tájékozott és beszélni se szeretett róla, inkább Iris élménybeszámolóira volt kíváncsi. Most, a búvártanfolyam vége felé közeledve, volt miről mesélni. Nagynénje számára nem volt ez olyan idegen dolog, hiszen művelt ember lévén tudta, manapság ez már nem csak a legbátrabb, halállal bátran szembenéző kalandorok sportja. Ettől függetlenül természetesen féltette Irist. Elmondta neki többször is, hogy legyen óvatos, ezen a lány már nem is csodálkozott. Egyszer csak Laura néni azonban témát váltott:

– Iris, már napok óta gondolkodom valamin.

– Mi jutott eszedbe?

– Nem voltam biztos benne, hogy fogadod a dolgot, amit most mondok, de... haza kellene jönnöd.

– Azt hiszem, már megbeszéltük ezt. Nem akarok, és talán már nem is tudok.

– Nem, nem arról van szó, hogy költözz vissza. De az ügyben, apád ügyében nyomoznak, és szeretnének téged is kihallgatni.

Iris hallgatott pár másodpercig. Újra eszébe jutott az a délután, a telefonhívás a fülkéből, az út szélén töltött órák.

– Fontos ez?

– Nem tudom, nem hiszem, hogy túl sok újat tudnál mondani a rendőröknek. De tudod, hogy megy ez.

– Sajnos nagyon jól tudom. A fenébe, most semmi kedvem nincs ehhez az utazáshoz. Főleg az nem tetszik, hogy tanúskodni menjek haza.

– Legalább én is megnézhetlek megint. Ki tudja, mennyire megváltozhattál. A hangod már most sem ugyanaz.

– Ezt te biztos jobban meg tudod ítélni – nevetett Iris –, de azért még nem felejtettem el mindent. Jó lenne újra találkozni, enni végre egy normális hamburgert...

– Nehogy azt mondd, hogy csak ez hiányzik! – vágta rá Laura néni szintén nevetve.

– Persze, hogy nem, csak hirtelen ez jutott eszembe. Olyan más itt az élet, mint odahaza. A faluban kevesebben élünk, mint otthon egy toronyházban.

– Néha irigyellek is, tudod?

– Azért kicsit megszenvedtem én azért, hogy most olyan jól érzem magam, azt hiszem. Mondjuk ez már nem számít.

– Nem is szabad, hogy számítson. Én is boldog vagyok, hogy megtaláltad a helyed, nem akarlak onnan elszakítani. Azért gondold meg, hazajössz-e.

– Észben fogom tartani, és majd hívlak, mire jutottam – zárta le a témát Iris. Utána elbúcsúztak, a lány pedig gondolkodóba esve ment le a nappaliba. A Jones család is ott volt, Colin Timnek és Maggie-nek olvasott fel éppen. A férfi egyből észrevette Iris gondterheltségét, de nem szólt. Iris leült melléjük egy fotelba, és figyelte a mesét. Colinnak volt érzéke ahhoz, hogy valóban elő tudja adni a történeteket, ügyesen hangsúlyozott és a hangját annak megfelelően változtatta, hogy ki beszélt éppen a mesében. Valamivel később amikor a gyerekek már elmentek aludni, Colin végre rákérdezhetett, mi jár Iris fejében. A lány őszintén felelt:

– Haza kellene utaznom egy rövid időre.

– Fontos? Mi a gond?

– Tudod, a pénz, apám... A rendőrség szeretne kihallgatni.

– Azt hiszem, ez így természetes – bólogatott Colin.

– Szerintem is. Meg aztán, ha már ott vagyok, talán még néhány cuccomat elhozom ide. Természetesen csak ha nem bánod.

Colin egészen közel ült a lányhoz, átölelte és megcsókolta.

– Tőlem hozhatod az egész lakásodat. Találunk neki helyet a kert végében.

– Tetszene, ha be tudnál dugni egy sufniba valahol hátul, ugye?

– Most hogy mondod, össze tudnék ott neked eszkábálni valamit. El nem tudod képzelni, mire vagyok képes egy kalapáccsal és pár szeggel.

– Azt már tudom, mire vagy képes mással...

– Csak nem lestél meg portörlés közben?

– Azt hiszem, arra még várhatok.

Mind a ketten nevettek, felszabadultan. Utána eszükbe jutott, miről beszélgettek korábban, és elcsendesültek. Colin a lány kezét simogatta, aztán megkérdezte:

– Akkor elutazol?

– Azt hiszem, mennem kell.

A férfi felsóhajtott, és egyetértően bólintott. Nem sok kedve volt elengedni a lányt akár egy napra is, de nem tehetett mást. Tudta, ha megpróbálná kisajátítani az életét, abból semmi jó nem származna, bele kellett nyugodnia abba, hogy néhány dolog még a hazájához köti. Különben is, vigasztalta magát, alig pár hete él itt, nem fog ártani az a kis távollét. Legalább meglátják hogy reagálnak rá. Ezt azért nem merte hangosan mondani, mert tudta, hogy nagyon hamisan csengene az érvelése. Inkább megkérdezte, mennyi ideig szándékozik odaát lenni Iris.

– Nem is tudom így hirtelen. Először a rendőrségre megyek el, biztos beletelik pár napba, amíg kiderítem, kit kell keresnem. Még az is lehet, hogy jutottak valami eredményre, és tovább kell maradnom. Szeretném meglátogatni Laura nénit is, ki tudja, talán együtt tölthetünk pár napot. És jó lenne elmenni Marylandbe is, megnézni anya sírját. Olyan régen láttam már...

Colin hallgatott és gondolkodott. Sajnos a legrosszabb sejtése igazolódott be, pontosan nem lehet tudni, meddig lesz távol Iris, de valószínűleg inkább hosszabb, mint rövidebb ideig.

– A tanfolyamot azért befejezed?

– Igen, mindenképpen. Tom azt ígérte, ha ügyes leszek, a második hétvégén már veled is merülhetek. Akár kettesben.

– Micsoda egy alak ez a Tom! Katie-t ígérte, nem téged.

Iris nevetve oldalba vágta a férfit:

– Tudod mit, majd összehozlak vele, aztán majd a többit megbeszélheted Jerryvel negyven méter mélységben.

– Csak nincs közöttük máris valami? Alig telt el pár alkalom, és Jerry így lerohanta szegény lányt?

– Egy frászt, csak Katie van meggyőződve arról, hogy minden sínen van. A tanfolyam után randira hívja majd.

– Jerry, randira hív egy lányt?

– A fenét, gondolod, hogy rábízza ezt a dolgot Katie? Majd ő lép, ha eljön az ideje.

– Határozott egy nő – mondta elismerően Colin –, kívánom, hogy sikerrel járjon. Azt hiszem, Jerry nem járna vele rosszul, vagány csaj.

– Igen. És előbb-utóbb úgyis eléri amit akar.

– Szerintem ezzel nincs egyedül, drágám. Azt hiszem, ma este én is elérem, amit akarok – mondta Colin, miközben huncutul csillogott a szeme.

– Nocsak, mi jár a fejedben, te erőszakos fráter? – kérdezte Iris, ám Colin már nem pazarolta az idejét a válaszra, hanem kézen fogta a lányt, és elindultak a hálószoba irányába. Még mindig ugyanazzal a szenvedéllyel szeretkeztek, mint az első alkalommal, így nem fecsérelték feleslegesen az időt a nappaliban.

--------------------------------------------
Előző                          Következő

A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!