Ahogy végigfutott Iris agyán mindez, kissé feleszmélt. Rájött, hogy tulajdonképpen egy ismeretlen fickó kocsijában ül, egy idegen országban, pénz és helyismeret nélkül. De már a megrémüléshez sem volt ereje.
– Szép esténk van, ugye? – próbált beszélgetni a sofőr.
– Igen, és minden olyan csendes...
– Maga külföldi?
Iris ezen halványan elmosolyodott– a férfinak ez a pár szó elég volt ahhoz, hogy kiszúrja.
– Igen, Amerikából jöttem.
– Családlátogatás ideát? Csak a család nélkül, hogy értelme is legyen? – érdeklődött a férfi, huncut mosollyal.
Iris kuncogni kezdett, maga sem tudta miért. Talán a sokk miatt vált hangulata csapongóvá, a letargia helyét megmagyarázhatatlan módon egy keserédes vidámság vette át. Néha, amikor szélsőséges lelkiállapotba került, már korábban is előfordult vele ilyen. Korábbi életében alapvetően burokban élt, nem élhetett át hasonló dolgokat mint ezen a napon, így is úrrá lett rajta időnként a keserűség. Az állapot nem volt kellemes, de hozzászokott már. Ez lehetett az oka, hogy minden eddiginél váratlanabb módon lábalt ki a kétségbeesésből. Évekkel később, ha nagy ritkán visszagondolt erre az estére, nem tudta visszaidézni, mi játszódott le benne. Talán csak a hangulatból tért vissza néhány töredék. Akkor és ott, amikor újra feleszmélt a megrázkódtatásból, szétnézett az autóban, és felfogta azt ami körülvette. A mellette ülő angol kocsija szép volt és kényelmes, a gazdája pedig szimpatikus. Korábban sem tartott a férfitól, ekkorra pedig már minden tartózkodása eloszlott. Így aztán tréfálkozva replikázott Jones kérdésére:
– Abban bízom, hogy majd itt ráakadok pár új rokonra...
– És hol kezdte a keresést? Vigyázzon, ezek az angolok borzalmasak.
– Miért, maga nem angol? – kérdezte meglepve Iris.
– Most, hogy mondja, tényleg az vagyok... Általában borzalmasak, de nem mindegyikük az.
Iris újra kuncogni kezdett, a férfi pedig folytatta a kérdezősködést.
– Tulajdonképpen hova is megy? Csak nem az Alsó-Délkelet-Cornwall new yorkiaknak útikönyv alapján tájékozódik? Mert ha igen, akkor vigyázzon, odaátról lényegesen izgalmasabbnak tűnik a Liskeard, St Keyne, Looe útvonal, mint amilyen a valóságban...
A lány szinte most fordult először a sofőr felé. Fiatalos, de ritkuló, sötét hajú férfi volt, a nap végére már pici előtűnő borostával. Talán már egy-két ősz hajszál is megbújt valahol a halántékán. Valahogy megnyugtató volt a hangja. Iris pillantása kezeire, a férfi hosszú ujjaira tévedt, amikkel játékosan dobolt a kormányon még vezetés közben is. Eközben töprengett, mit válaszoljon. Nem akart nagyon ostobának látszani, végül mégis elhatározta, hogy őszinte lesz.
– Nem tudom, hova megyek, csak elindultam az orrom után.
– Akkor rálépek a gázra, mert elég soká fogunk odaérni.
Iris nem mosolygott a viccen, mert gondolkodott. Az járt a fejében, hogy most tulajdonképpen mit kellene cselekednie. Ez a férfi nyilván elviszi valahova, ahol megaludhatna, de hogy miből, azt nem tudta. Visszavitetni magát pedig udvariatlan lenne. Ha már őszinte volt az előbb, akkor nem látta értelmét a mellébeszélésnek a továbbiakban sem.
– Az az igazság, hogy bajban vagyok, de nem akarok visszaélni a jóindulatával.
– De kár! Pedig már éppen kérni akartam rá... – a férfi ránézett a lányra, és látta, hogy komolyan beszél, ezért aztán maga is komolyan folytatta – Mi a probléma?
– Tulajdonképpen az, hogy már több hete Európában vagyok, utazgatok, ám nincs egy fillérem se...
– Nem is volt? Vagy túlköltekezte magát?
– Sem ez, sem az nem történt. Van... azaz ma reggelig volt pénzem. De... az apám ellopta.
A férfi nem szólt egy szót sem, Iris oldalra pillantva azt látta, hogy szeme meglepetésében tágra nyílik, szemöldökét is egészen magasra felhúzta. Tulajdonképpen mókás volt az arckifejezése, csak a helyzet tűnt viszonylag komolynak. Pár percig hallgattak, majd újra a sofőr törte meg a csendet.
– Már értem, miért keres itt új családtagokat... Ne haragudjon ezért az idétlen viccért, de kissé zavarban vagyok, nem egészen értem a dolgot.
– Őszinte leszek, én sem. Még nem tudtam felfogni, nem is tudom, miért mondom el magának.
– Ne aggódjon, egészen biztosan sikerül valami megoldást találni. Nem akarok túl sokat kérdezősködni, nem hiszem, hogy fontos lenne bármi mást tudnom, de azért valamit csak kellene tenni, nem? Nincs szállása ma estére?
– Tulajdonképpen kivettem egy szobát...
– Hol?
– Liskeardben.
A férfi lefékezett, és kihúzódott az út szélére.
– De mi most éppen távolodunk onnan.
– Tudom.
– Miért nem szólt korábban? Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha visszavinném.
– Lehet, hogy most furcsán fog hangzani, de nem szeretném.
– Értem. Gondolom, a többi csomagját is ott hagyta.
– Honnan tudja?
– Kevesen szoktak egy női retiküllel nekivágni pár hétre a világnak...
– Nem retikül, hátizsák.
– A méret ugyanaz...
Mind a ketten nevettek, aztán Iris tanácstalanul ránézett a férfira.
– Mit gondol, mit tegyek?
– Nézze, ha logikusan próbálnék dönteni, nyilván visszamennék abba a szállodába, de megértem, hogy nem akar. Aludnia akkor is kell valahol, hacsak nem szimpatikus magának itt valamelyik félreeső bokor.
– A bajokból elég volt ennyi mára, nem hiányzik még egy tüdőgyulladás is. Inkább más megoldást kellene keresni.
– Alig két percre ide van a következő falu, látja ott a fényeket? Van egy kis fogadójuk, el lehetne benne éppen lenni. Mondjuk bármennyire rendesek is, ingyen aligha szállásolják el.
– Vigyen csak el oda, és majd megoldom.
– Miért, szeret mosogatni?
A lány megint vihogott. Otthon, amióta az eszét tudta, mosogatógépet használt és sok kedve nem lett volna ahhoz, hogy így törlessze a szoba árát. Meg is kérdezte a férfit:
– Maga szerint lehetséges lenne így megoldani a dolgot? Vagy van más ötlete?
– Igazság szerint van.
– És mi lenne az?
– Eljöhetne hozzám, van üres szoba a házamban. Természetesen csak ha nem fél, hogy történik valami magával.
Iris a férfira nézett, aki szenvtelen arccal ült a kormány mögött. Elgondolkodott a szavain, és az jutott eszébe, ugyan mi rosszabb történhetne vele még ezek után? A férfi várakozásteljesen nézett a lányra, aki elmosolyodott.
– Lehet, hogy ostobának gondol, de erősen hajlok arra, hogy elfogadjam a meghívását.
A férfi bólintott, majd elindult. Magában a lány sorsán töprengett, majd azon, milyen jól fogadta vicceit illetve meghívását. Arra tippelt, hogy Iris olyan környezetben élt, tanult vagy dolgozott, ahol a nyafogás nem volt érdem, ezzel szemben a talpraesettséget nagyra becsülték. Már-már férfias keménységet és dacos határozottságot mutatott pár pillanatban, ami nagyon is női vonzerejével együtt roppant szimpatikus volt Colin számára.
--------------------------------------------
Előző Következő
A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!
