Három nappal az utazás előtt már mindnyájukon érződött a feszültség. A gyerekek közül Maggie-n lehetett látni, hogy néha elszomorodik. Mivel kevésbé értette, mi lesz, ő talán könnyebben túltette magát Iris időleges hiányán. Természetesnek vette, hogy a lány visszatér, így aztán elsősorban arra kérlelte őt, hogy jöjjön vissza minél hamarabb. Értelemszerűen mindenféle apróságot is kért Amerikából. Nehéz volt elmagyarázni neki, hogy ami ott van, az általában itt is, ezért Iris megígért szépen mindent.
Colin már korántsem volt olyan bizakodó, mint a gyerekek. Egy napot sem szeretett volna a nő nélkül tölteni, akire olyan sokáig várt, és aki napról napra többet jelentett a számára. Nagyon nehezen aludt az utolsó éjszakákon, és a rossz kedvét nem is igyekezett palástolni. Iris sem próbálkozott a vigasztalással, nem lett volna őszinte, ha erőltetett vidámsággal bagatellizálta volna az amerikai utazást. Azt nem tudhatta, hogy a férfira ilyen helyzetekben rátörő rossz hangulat szélsőséges gondolatokat szült benne. Colin például arról fantáziált, hogy a lány már a repülőn találkozik valakivel, aki miatt otthagyja és soha nem láthatja viszont. Amikor belelovallta magát a rémálmaiba, különösen kiborult, és ilyenkor hosszan, duzzogva hallgatott. Ha Irisnak megfordult volna a fejében, hogy ilyesmi jár Colin agyában, biztos megrémült volna. Így egyszerűen csak az ideiglenes elválás miatti bánatnak tartotta. Tulajdonképpen nevetséges volt az aggodalom, mert a lány ugyanúgy szenvedett. A hazalátogatásnak korántsem szép apropója volt, hiszen saját apja ellen kellett vallomást tennie a rendőrségen. Colin jobb pillanataiban támasza szeretett volna lenni, több-kevesebb sikerrel. Ez a távollét sehogy nem lehetett jó, semmilyen helyzetben, ezért nem álltatták egymást és magukat. Csak annyit tehettek, hogy minél jobban felkészültek az utazásra. Ha a dolgok gördülékenyen zajlottak, akkor sokkal inkább bízhattak a mielőbbi viszontlátásban.
Talán pont azért szervezett egy napos körutat Cornwallban Colin, mert azt akarta, hogy a sok itteni szépség beleivódjon a lány fejébe, és nagyon vissza akarjon jönni. Hangoztatta is, most születnek majd azok az emlékek, amelyek az óceán túlpartján is mindig eszébe fognak jutni. Szó se róla, errefelé bőven akadt megkapó és lenyűgöző látvány. Nem lehetett kihagyni a híres kerteket, ahol a fantasztikusan zöld gyep rengeteg virágot ölelt körül– igazi kézen fogva andalgós hely volt, a gyerekek meg is unták egy idő után. Mentek hát tovább, szétnéztek például északon Newquay szörfösöket vonzó hosszú, sárga homokos tengerpartján. Eljutottak egészen a Land's Endig, amiről Iris tudta már korábban is, hogy Anglia legnyugatibb pontja. Megállt és miközben összébb húzta magán rövid kabátját, a távolba próbált nézni, egészen Amerikáig. Azt szerette volna hinni, hogy az óceán nem eltávolítja őket, hanem különleges összekötő kapocs lesz majd. Colin mellé lépett és átölelte:
– Ha nem ijedsz meg egy kis úszástól, innen is haza tudnál jutni. Sokat spórolhatnál a repülőjegyen.
– Nem annyira én, mint te...
– Látod, egy fukar gazember vagyok, nem támogatlak. Kénytelen leszel itt maradni még jó sokáig ahol kapsz kosztot és kvártélyt.
– Jó lenne, de hát menni kell... No, merre lehet bejutni a vízbe?
– Onnan, a szikla széléről ugorhatnál egy fejest. Nem messze vannak ide a Scilly-szigetek, ott megpihenhetsz, de aztán egyhuzamban kellene tempóznod Újfundlandig.
– Látom, mindent jól kiterveltél.
– Ez is csak egy alternatíva, számolni kell minden lehetőséggel – válaszolt nevetve a férfi.
A gyerekek szaladgáltak és sikongattak ha valami érdekeset találtak. A felnőttek fél szemüket rajtuk tartották, bár kellően óvatosak voltak korukhoz képest. A nap lassacskán lenyugodni készült, ideje volt hazaindulni. Colin elsétált kicsit távolabb nézelődni, míg Iris a gyerekekért ment. Kézen fogva jöttek, és Maggie újból kérdezgetni kezdte az amerikai lányt:
– Biztosan el kell menned?
– Igen, de igyekszek majd vissza.
– Az jó lesz! Eljövünk ide újra?
– Miért ne? Nagyon szép itt.
– Sokkal jobb, ha te is velünk vagy. Nagyon foglak várni!
Iris komolyan meghatódott, ahogy a kislány szavait hallgatta. Leguggolt a két gyerek elé, mind a kettőjükhöz szólt:
– Nagyon hiányozni fogtok ti is. Jók lesztek?
Maggie csak bólintott, míg Tim komoly hangon válaszolt:
– Mindig jó vagyok.
– Ez így igaz, Tim – mondta nevetve Iris –, igazán büszke lehet rád apukád.
– És anyukám is. Vissza fog jönni. Téged is kedvellek, de te nem vagy az anyukám.
Ezeket a szavakat már Colin is hallotta, mert addigra újra a közelükbe ért. Iris nem szólt semmit. Kicsit megütközött, de nagyon megértette az édesanya nélkül felnövő kisfiú érzéseit, hiszen valami hasonlót maga is átélt. Csak megszorította a kezét, ám nem reagált a szavakra. Úgy érezte, az apjuknak kell megbeszélni a gyerekekkel az ilyesmit. Ám Colin hozzá hasonlóan csak hallgatott. Irisnak úgy tűnt, kerüli a gyerekek tekintetét és az övét is. A férfi zavarban volt, nem tudott mit mondani, és a lány nem csodálkozott ezen. Arra gondolt, talán mégsem kellene itt hagynia még átmenetileg sem, hiszen kell valaki aki mellette áll– ám ez csak futó ötlet volt. Mindenkinek megvolt a maga sorsa, Irisnak éppen úgy szembe kellett néznie korábbi élete problémáival, mint kedvesének. Pár hét múlva újra itt lesz, és hitt benne, azután már semmi nem állhat az útjába annak, hogy együtt legyenek boldogok.
--------------------------------------------
Előző Következő
A regény ingyenesen olvasható. Amennyiben tetszett és támogatnál, kattints ide!
